Továbbra is első tavaszi győzelemre hajtanak labdarúgóink az NB II-es pontvadászatban. A hétvégén a kilenc meccs óta veretlen Békéscsabát fogadjuk. A másodosztályú tagságunk megtartásához itthon kell tartani a három pontot. A mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik.
Jobban kezdte a Siófok elleni Somogy megyei rangadót a Rákóczi, a félidő végére azonban így is háromgólos hátrányba kerültek a mieink, ami egyben a végeredményt is jelentette. Holnap sem lesz könnyű a dolga a csapatnak, hiszen a tavasszal még veretlen Békéscsaba látogat Kaposvárra, akik a jó szereplésüknek köszönhetően szép lassan a tabella harmadik helyéig kúsztak fel. Ráadásul az őszi meccset is 1-0-ra a lila-fehérek nyerték, így lenne miért visszavágni nekik.
„Minden csapatot tisztelünk, ebben az osztályban bárki megverhet, bárkit szóval hiába vannak ők az élmezőnyben, és célozzák meg a feljutást, nekünk nem lehet más célunk ezen a mérkőzésen, mint az, hogy megnyerjük” – mondta Faggyas Milán.
„Volt egy őszi mérkőzés ellenük, hát ott abszolút a kontrára játszottak, visszaálltak védekezni. Hasonlított kicsit a bunker focira, valószínűleg ezzel a taktikával érték el ezt a tavaszi eredményt, ugye, hogy ott vannak az élmezőnyben. Nekünk ehhez alkalmazkodni kell, persze türelmesen kell játszanunk”- tette hozzá Vermes Krisztián.
A tabella utolsó előtti helyéről vágunk neki a bajnokság utolsó hét mérkőzésének. Hátrányunk, az utolsó bennmaradást jelentő helyhez képest hat pontra nőtt az előző körben. Ennek ellenére a játékosok látnak esélyt az NB II-es tagság megőrzésére.
„A mi kezünkben van a sorsunk. Ha a hétvégi mérkőzést meg tudnánk nyerni, akkor azt gondolom, hogy elindulnánk fölfelé. Az első győzelem lesz nehéz, onnantól kezdve ebben a csapatban van annyi, hogy bennmaradjon az NB II-ben” – fogalmazott Faggyas Milán.
Borsi Bence és Fejős Áron az U18-as válogatottban
A magyar labdarúgó U18-as (1997) korosztályos válogatott következő programja április 21-23. között lesz, melynek keretében Telkiben felkészülési edzőtáborozáson vesznek részt a játékosok. A válogatottba meghívót kapott a Rákóczi két tehetsége, Borsi Bence és Fejős Áron is.
A csapat tagjai április 21-én, kedden találkoznak az MLSZ szertáránál, majd onnan mennek Telkibe, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőközpontjába.
Borsi Bence és Fejős Áron
Ismét a Siófok örülhetett
Főként első félidei játékának köszönhetően magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Siófok az NB II Somogy megyei rangadóján. A Balaton-partiak másodszor is nyertek ellenünk a bajnokságban.
Az első komolyabb helyzetre több mint 15 percet kellett várnia a publikumnak, bár Rajczi lövése nem okozott túlságosan sok gondot Tajtinak. Néhány perccel később a Siófok is megmutatta, hogy a pályán van, igaz Ivancsics szabadrúgása csak Somodi határozatlansága miatt okozott némi gondot. Utána viszont kezdett magára találni a Siófok. Peszmeg nyolc méterről leadott lövése még csak veszélyezette a kapunkat, Andorka lövése viszont már utat talált a hálóba. A csatár egy kontra után szerezte meg a hazaiaknak a vezetést a 30. percben. Innentől pedig nem tudott mit kezdeni a Rákóczi a Balaton-partiakkal. A félidő hajrájában Peszmeg unta meg a passzolgatást és jó 20 méterről eresztett el egy lövést, ami a jobb felsőben kötött ki, majd pedig Házi Bence szabálytalansága után büntetőből duplázta meg góljai számát Andorka, így 3-0-ra vezetett a félidőben a Siófok.
A második félidőt Fejős lövése indította, de a kaput nem sikerült eltalálnia. Három perccel később Ivancsics lőhetett ismét szabadrúgásból, de Somodi hárítani tudott. A 71. percben közel járt az újabb gólhoz a Siófok. Egy eladott labda után Hanzl és Andorka indultak el a kaposvári kapu irányába. Egyedül már csak Somodi állt előttük, de Hanzl elrontotta az utolsó passzt. A folytatásban már igazából egyik csapat sem törte össze magát, hogy újabb gól szerezzen, így maradt a 3-0-s siófoki győzelem.
BFC Siófok#!# Tajti – Nagy J., Mogyorósi, Csató, Polényi – Horváth A., Peszmeg (Hanl 66.) – Gárdos (Molnár 58.), Ivancsics, Papp M. – Andorka. Vezetőedző#!# Soós Imre
Rákóczi FC#!# Somodi – Kiss M. (Fejős 41.) Vermes, Petrók, Hadaró, – Házi, Hampuk, Nagy K., Dominic – Faggyas, Rajczi (Olasz 57.). Szakmai igazgató#!# Prukner László
Sárga lap#!# Andorka (29.) Hanzl (78.) illetve Petrók (31.), Rajczi (36.), Házi (44.)
Nagy a tét a somogyi rangadón
Somogy megyei rangadót rendeznek a hétvégén a labdarúgó NB II-ben. Ezúttal a 10. helyen álló Siófok fogadja a kieső helyen tanyázó Rákóczit, és a mieink mindenképpen szeretnének visszavágni az őszi, 3-1-es vereségért. Egyszerűbb dolgunk viszont ezúttal sem lesz, hiszen a Balaton-partiak már négy győzelemnél tartanak a tavaszi szezonban. A mérkőzés szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik.
Néhány évvel ezelőtt még az első osztályban számított rangadónak a BFC Siófok és a Kaposvári Rákóczi összecsapása. Most hétvégén viszont az NB II-ben feszül egymásnak a két Somogy megyei gárda. Az ajkai vereséget követően csapatunk igencsak nehéz helyzetbe került, így számunkra létfontosságú lenne a három pont megszerzése.
– Mindenképp el kell kezdeni a felzárkózást. Külön pikantériája a dolognak, hogy ez egy Somogy megyei rangadó. Sajnos idáig jutottunk, hogy kiesési rangadóról kell beszélni, bár a Siófok tavasszal elég szépen gyűjtögeti a pontokat. Próbáljuk átadni a fiataloknak azt, hogy miről is szól egy ilyen rangadó – mondta csapatunk rutinos védője, Petrók Viktor.
A két gárda általában gólokban gazdag mérkőzéseket játszik egymással. Volt, hogy 5-2-re győzött a Rákóczi a Balaton-partiak otthonában, míg az őszi meccsen a Siófok nyert 3-1-re Kaposváron. A sárga-kékeknek ráadásul sokáig az volt az egyetlen sikerük a szezonban, tavasszal viszont már négyszer is sikerült győztesen elhagyniuk a pályát.
– Hazai pályán mi mindenképpen szeretnénk a mérkőzést megnyerni, és azt a sorozatot folytatni, amiben benne vagyunk. Ugyanúgy készültünk, mint eddig valamennyi találkozóra, én nagyon bízok benne, hogy a kilátogató nézők egy nagyon jó mérkőzést fognak látni és itthon tudjuk tartani a három pontot – fogalmazott a siófokiak vezetőedzője, Soós Imre.
A Somogy megyei rangadó szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik, és reméljük, sok kaposvári buzdítja csapatunkat a lelátókon.
Az utolsó perc lett a Rákóczi veszte
Szünetben még vezettünk is 2-1-re az Ajka otthonában az NB II 22. fordulójában, a végén azonban jött a csattanó és 3-2-re nyertek a hazaiak. A Rákóczi így továbbra is kieső helyről várhatja a folytatást.
Nem indult jól az ajkai kirándulás a Rákóczinak. Már a negyedik percben megszerezték a vezetést a hazaiak, miután Major beadását pont Németh elé ütötte ki Somodi, aki 13 méterről nem hibázott (1-0). Sokáig azonban nem játszott hátrányban Prukner László csapata. A 10. percben a már a Balmazújváros ellen is lendületesen játszó Hadaró lőtt középre egy labdát, amire Faggyas Milán érkezett nagyszerű ütemben, és 12 méterről a bal alsóba passzolta a labdát (1-1). A folytatásban már sokkal óvatosabban játszott mindkét csapat, ennek ellenére az iramra nem lehetett panasz. A félidő vége előtt szögletett végezhettek el a mieink, amire Rajczi Péter érkezett nagyszerű ütemben, fejese után pedig már 2-1-es Rákóczi vezetés mellett vonulhattak a csapatok az öltözőbe.
Hazai helyzetekkel indult a második félidő is. Az 51. percben Nagy beadása után Sowumni elé került a labda, aki 8 méterről lőhetett, de a lövése csúnyán fölé szállt. Pár perccel később viszont már összejött az a hazaiaknak az egyenlítés. Németh cselezett ki két embert a középpályán, majd egy jó passzal Majort hozta helyzetbe, ő pedig 12 méterről kilőtte a hosszú sarkot (2-2). Az egyenlítő gól után is inkább a hazaiak jöttek előre, de jól állta a sarat a Rákóczi védelme. A hajrában megfogyatkozott csapatunk, miután Lakatos öt perc alatt két sárgát is összeszedett. Amikor már úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a mérkőzés, akkor jött a csattanó. A 90. percben előbb Somodi jött ki rosszul egy beadásra, amiből végül szöglet lett. Majd a sarokrúgásnál Major gurított vissza laposan, amire Császár érkezett jó ütemben és 10 méterről a jobb alsóba lőtt (3-2).
FC Ajka – Kaposvári Rákóczi 3-2 (1-2)
Ajka, 350 néző. Vezette#!# Kiss (Kepe, Kulman)
FC Ajka#!# Jánosa – Nagy B., Asztalos, Császár, Zámbó – Köles, Csordás, Németh L. (Lattenstein 89.) Kalász (Zsirai 56.) – Sowunmi, Major. Vezetőedző#!# Jákli Péter
Rákóczi FC#!# Somodi – Lakatos, Petrók, Albert– Kiss M. (Ház,i 60.), Kovács O., Király (Vermes, 71.), Hampuk, Hadaró – Rajczi, Faggyas (Fejős, 74.). Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Németh L. (4.), Major (57.), Császár (90.) ill. Faggyas (10.), Rajczi (44.)
Sárga lap#!# Csordás (78.) illetve Albert (76.), Lakatos (81.), Hampuk (90.)