Selymes Tibor vezetőedző szerint a szezon legfontosabb csatája vár a formálódó csapatunkra az újesztendő első bajnoki tétmérkőzésén, a Pápa ellen.
Együttesünk kétszer járt edzőtáborban és a törökországi előkészületi mérkőzéseken próbált összerázódni. A felkészülési időszakban összesen nyolc meccset játszottunkk, amiből hármat megnyertünk és mindössze egyet vesztettünk el. A szerdai Liga Kupa mérkőzést aztán a fiúk – a fiatalokkal felállva – 3-0-ra elvesztették a Videoton otthonában. A hét fő feladata a Pápa legyőzése lesz.
– Ez a legfontosabb mérkőzés az összes közül, a 13 döntőből, ami a tavaszi szezonban ránk vár – mondta honlapunknak Selymes Tibor vezetőedző. – Ha nyerünk, sokkal könnyebb lesz a folytatás, jobban tudunk majd összpontosítani a többi mérkőzésre. Úgy gondolom, hoztunk olyan rutinos játékosokat, akik a magyarnál erősebb bajnokságban bizonyítottak, és meg tudjuk oldani azt a feladatot, ami ránk vár.
A Rákóczi-Pápa összecsapás szombaton 16 órakor kezdődik a stadionban.
Szombaton indul a tavaszi hadjárat!
Március elsején kezdi meg tavaszi hadjáratát a Rákóczi a labdarúgó NB I-ben. A tabella utolsó helyén álló csapatunka gyenge ősz után szeretné kivívni a bennmaradást, és ehhez az első lépést a Pápa elleni hazai rangadón teheti meg. Az újjáalakult együttes szombaton 16 órakor mutatkozik be a cukorgyári gödörben.
Sokan fogalmaztak úgy az elmúlt időszakban, hogy tizenkilencre lapot húzott a Rákóczi vezetése. Az őszi szezon 17 mérkőzésén mindössze 9 pontot gyűjtő együttes január elején új szakmai stábbal kezdte meg a munkát, és a játékosállomány is alapos vérfrissítésen ment keresztül. Tizenketten távoztak és tízen érkeztek.
Decemberben és janbuárban próbáltunk a magyar élvonalban szerepet vállalt játékosok leigazolásával foglalkozni, de ez a majdnem lehetetlen feladat kategóriába tartozik. Célfeladatot kell megoldanunk, éppen ezért olyan légiósok kerültek Kaposvárra, akik közül többen erős bajnokságokban edzőttek eddigi pályafutásuk során – fogalmazott Illés János ügyvezető-elnök.
A Rákóczi két kapust szerződtetett a a szlovén Jahics és a korábbi kecskeméti Antal Botond személyében. Három jó képességű, magas és gyors belső védő érkezett#!# két francia, Badis és Diallo, illetve a belga állampolgárságú Mbemba. Bal oldali védőként a kongói válogatott Mulemót, védekező középpályásként pedig a kameruni Guy Roger Toindoubát láthatják majd azok, akik kilátogatnak a stadionba.
Két román játékos, Florean és Firtulescu, valamint a kameruni Ken Ella bevethető a támadó középpályás posztján, csatárként pedig az észt válogatott Kink és a zambiai Tembo segítheti majd a zöld-fehéreket a célok elérésében. Utóbbi érkezése azonban még bizonytalan.
– A keret összeállításánál arra is törekedtünk, hogy ne csak a tapasztalt külföldi játékosok kerüljenek előtérbe. Favorizáljuk azokat a fiatalokat is, akik a saját U21-es keretünkből kerültek fel. A szövetség egyébként a 23 év alattiak szerepeltetéséért pénzjutalomban részesíti a csapatokat – tette hozzá a klubvezető.
A tavaszi cél egyértelmű#!# a bennmaradás kivívása.
Érkezők#!# Antal Botond (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Lebbihi Badis (francia, SAS Épinal – Franciaország), Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe), Dragos Firtulescu (román, UTA Arad – Románia), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Tarmo Kink (észt, szabadon igazolható – legutóbb Győri ETO), Pierre Emanuel „Pieter” Mbemba (belga-kongói, legutóbb Omonia Nicosia – Ciprus), Landry Mulemo (belga-kongói, Beitar Jerusalem – Izrael, szabadon igazolható)
Horváth Tamás újabb műtét után
Csapatunk ifjú labdarúgója, Horváth Tamás újabb térdműtétjét követően kénytelen az egész tavaszi idényt kihagyni. A játékos nagyon elkeseredett, de annak ellenére bizakodó, hogy az orvosok szerint legalább fél évig tart a felépülése.
– Április végén operálták a bal térdemet, miután elszakadt a keresztszalagom. Miután végre elkezdhettem az edzéseket, éreztem, hogy baj van. Elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy a jobb térdemből hiányzik a keresztszalag. Kiderült, hogy 2012 nyara óta nincs meg, csak ezt nem vették észre, de szerencsémre így is tudtam vele játszani elég sokat. Amikor újrakezdtem a felkészülést, kattanást hallottam a térdemben. Először azt mondták, kutya bajom, majd elmentem az orvoshoz, aki műtötte a bal térdemet, és akkor derült ki, mi a helyzet. Ezek után jutottam el Fehérvárra, ahol Majzik doktor úr megoperált, és azóta egy ellenőrzésen is voltam már. Szép a térdem, lassan mankóval elkezdhetem terhelni is. Lelkileg nehéz feldolgozni, hogy újra ekkora kihagyás vár rám, és sajnálom, hogy a legnehezebb időszakban nem tudok segíteni a csapatnak
Hatvanmilliós kölcsön az önkormányzattól
Június 30-ig, hatvanmillió forintos kölcsönt kap a Rákóczi a kaposvári önkormányzattól – erről döntött csütörtöki ülésén a városi közgyűlés. A pénzt azért kapja az együttest működtető kft., hogy biztosított legyen az anyagi háttér, és a csapat vívja ki a bennmaradást az NB I-ben. Szita Károly polgármester kiemelte#!# a város 2010 óta 350 millió forint támogatást adott a Rákóczinak, a tulajdonosok viszont egy fillért sem.
A kaposvári futballbarátok nagy álma, hogy a következő szezonban is lássanak kaposvári gólokat az NB I-ben. A Rákóczi az utolsó helyről vág neki a tavaszi szezonnak, és nagy bravúr lenne a bennmaradás kiharcolása. A játékoskeretet meg kellett erősíteni, és a célok eléréshez további anyagi források is kellenek. A klubvezetés ismét az önkormányzathoz fordult segítségért, és a már korábban megítélt támogatáson felül 60 millió forint kölcsönt kért az önkormányzattól.
A kaposvári közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta az erről szóló előterjesztést. A 60 millió forintot június 30-ig kell visszafizetni. Szita Károly polgármester kiemelte#!# a város 2010 óta 350 millió forint támogatást adott a Rákóczinak, a csapatot működtető kft. tulajdonosai viszont egy fillért sem, és ennek a gyakorlatnak véget kell vetni.
A város egyértelmű elvárása, hogy a helyi futballcsapat megőrizze élvonalbeli tagságát, ezután lehet majd tárgyalni a kialakult helyzet rendezéséről – tette hozzá a polgármester.
Megverte a Videoton a kaposvári fiatalokat
Három góllal kapott ki a Rákóczi a labdarúgó Liga Kupa középdöntőjének első mérkőzésén. A Videoton otthonában megrendezett találkozón a kaposvári együttesben ezúttal a fiatalok kaptak lehetőséget.
Veszélyes fehérvári helyzetekkel indult a mérkőzés és a házigazda a 24. percben szerezte meg a vezetést#!# Nildo beadása után Zé Luís fejelt a keresztléc segítségével a kapuba. Az első veszélyes kaposvári helyzetre a félidő végéig kellett várni, akkor Luka Dominic bólintott nem sokkal a kapu mellé.
A Videoton az 59. percben Arturo Álvarez révén még a kapufát találta el, a70. percben viszont növelte előnyét. Nildo és Lupeta összjátékát követően előbbi került ziccerbe, Antal Botond előbb még bravúrral védett, de a kipattanót a támadó már a kapuba fejelte. Nem sokkal a lefújás előtt jött a harmadik hazai gól is#!# a 88. percben Lupeta lőtte ki a jobb felső sarkot.
A fehérváriak az első csapatukkal léptek pályára, míg a Rákócziban hat 21 év alatti fiatal is játéklehetőséget kapott.
Ligakupa, középdöntő első mérkőzés#!#
Videoton – Kaposvári Rákóczi FC 3–0 (1–0)
Székesfehérvár, 1300 néző. Vezette#!# Pintér Cs. (Erős G., Szalai D.)