Döntetlen a Samsung Suwon ellen
Negyedik törökországi előkészületi mérkőzésén második döntetlenét érte el a Rákóczi. Az ellenfél ezúttal a dél-koreai első osztályban szereplő Samsung Suwon volt. Az ázsiaiak szereztek vezetést az első félidőben, a folytatásban Balázs Benjámin egyenlített.
Újabb siker Törökországban
Megnyerte harmadik törökországi előkészületi mérkőzését a Rákóczi. Csapatunk ezúttal az osztrák Red Bull Salzburg második együttesével, a másodosztályban szereplő FC Lieferinggel mérkőzött. Gól nélküli első félidőt követően kétszer is bevettük ellenfelünk hálóját. Az első találatot Murai Márk, a másodikat pedig Balázs Benjámin szerezte.
Döntetlen grúz ellenféllel szemben
Döntetlennel ért véget a Rákóczi második törökországi előkészületi mérkőzése. Csapatunk a grúz másodosztályú Dinamo Batumi ellen lépett pályára, és 0-0-s eredménnyel ért véget a kilencven perc. Játékosaink csütörtökön sem pihennek#!# következő ellenfelünk az osztrák Salzburg B csapata lesz.
Dinamo Batumi – Kaposvári Rákóczi FC 0-0
Rákóczi FC#!# I. félidő#!# Jahic – Okuka, Mbemba, Badis, Landry – Balázs B., Coroian – Firtulescu, Ella, Florean – Murai. II. féidő#!# Jahic – Földes, Kovács O., Addo, Hadaró – Thiam, Albert – Dominic, Moes, Bőle – Haruna. Edző#!# Selymes Tibor

Győzelemmel kezdtük a török túrát
Megnyerte első törökországi felkészülési mérkőzését a Rákóczi. Csapatunk a cseh élvonalbeli Bohemians 1905 Praha ellen győzött 2-1-re, góljainkon Murai Márk és Luka Dominic osztozott.
Együttesünk jó teljesítményt nyújtott, és megérdemelten győzte le a prágaiakat. A csapatban egy újabb külföldi játékos kapott szerepet#!# a 21 éves svájci középpályás, Guy Roger fiatal kora ellenére Spanyolországban, Izraelben és Izlandon is játszott már, jelenleg szabadon igazolható.
Bohemians 1905 Praha – Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-1)
G.#!# Murai (15.), Dominic (60.)
Rákóczi FC#!# 1. félidő#!# Jahic – Okuka, Mbemba, Kovács O., Hadaró – Coroian, Albert, Florean, Ella – Bőle, Murai. 2. félidő#!# Antal B. – Földes, Badis, Addo – Landry, Balázs B., Guy Roger, Thiam – Dominic, Firtulescu, Haruna. Edző#!# Selymes Tibor
Belga belső védőt igazoltunk
Újabb külföldi játékos szerződtetését jelentette be a Rákóczi FC ügyvezető elnöke, Illés János. Csapatunkban folytatja pályafutását a belga állampolgárságú belső védő, Pierre-Emanuel Mbemba. A 25 éves játékos legutóbb Cipruson, az Omonia Nicosia gárdájában szerepelt.