Nagy kihívás, de nem lehetetlen küldetés

Az elmúlt hétvégén megérkezett, hétfőn szóban megállapodott a Rákóczi vezetőivel, kedden pedig a szerződését is aláírtra. Immár hivatalos#!# Selymes Tibor csapatunk új vezetőedzője. A játékosként nagy sikereket elérő szakember immár a kispadon is szeretne nagyot alkotni. Itt a lehetőség…

Selymes Tibor, a 43 esztendős, magyar származású román válogatott labdarúgó és edző Brassóban kezdte profi pályafutását. 1990 és 1993 között a Dinamo Bucuresti színeiben lett ismert és válogatott játékos, innen is került be először a román nemzeti csapatba, és ebből a klubból igazolt Belgiumba, a Cercle Bruges-höz. 1996 és 2000 között az RSC Anderlecht meghatározó játékosa volt. Ezután Magyarországra szerződött, és előbb a Haladásban, majd Debrecenben szerepelt. Pályafutását Cipruson fejezte be az AEL Limassol színeiben. Az egykori kitűnő, 46-szoros román válogatott futballista edzőként az FC Sopronnál, a Liberty Salontánál, a Sportul Studentescnél, az Astra Ploiesti-nél és az FCM Targu Muresnél is dolgozott. Legutóbb a román élvonal újoncánál, a Sageata Navodari csapatánál ténykedett szakvezetőként. Érdekesség, hogy Selymes néhány hónapja már testközelből láthatta a kaposvári együttest#!# a Rákóczi és a Sageata Navodari ugyanis a nyári felkészülési időszakban összecsapott egymással Ausztriában, és a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget.
 


Mennyit gondolkodott, mielőtt elfogadta volna a Rákóczi ajánlatát?

– Nem sok időm volt, de elvállaltam a feladatot, mert ez egy nagyon nagy kihívás. Nehéz lesz megoldani, de nem érzem lehetetlennek.

– Már az elmúlt hétvégén megérkezett Kaposvárra, milyenek az első benyomások a városról, a létesítményekről, a munka lehetőségeiről?
–  Még nem volt időm megnézni a várost, de láttam a stadiont, illetve a Bene akadémia létesítményeit. Úgy érzem, jók a lehetőségek a munkára. Minden megfelel számomra.

– Szűk két hónap múlva kezdődik a tavaszi szezon, hogy építi fel a felkészülési időszakot?
 –  Két edzőtábort tervezünk. Az első egy fizikai edzőtábor lesz, amely hétfőn kezdődik, és 25-ig tart. A második edzőtábor február 7-e és 20-a között lesz, ott már mérkőzéseket játszunk, és valószínűleg Törökországba utaztunk majd. 

– Lehet-e ilyen rövid idő alatt ütőképes csapatot formálni?
–  Nem lesz könnyű. Remélem, hogy erősebb bajnokságokból tudunk hozni játékosokat. Ha ez sikerül, könnyebben megy majd.

– Korábban már dolgozott a magyar futballban. Mennyire ismeri labdarúgásunk jelenlegi helyzetét, mi a véleménye a magyar fociról?
–  Ez nyolc évvel ezelőtt volt, azóta nagyon sokat változott a helyzet Magyarországon. Akadémiákat építettek, ami jó, de sajnos az eredményesség nem sokat javult. 
– Játékosként 46-szor volt román válogatott, részt vehetett világbajnokságon is. Mit tart játékosként a legnagyobb sikerének, illetve edzőként mire a legbüszkébb az eddigi eredményei közül?
– Játékosként a világbajnoki ötödik helyezésre vagyok a legbüszkébb. Edzőként még várok a nagy sikerre… 
– Fél évre tervez Kaposváron vagy esetleg hosszabb távra? 
– Nagyon fontos lesz ez a fél év. Ha bennmaradunk, beszélgethetünk a folytatásról. Büszke lennék arra, ha 13 meccs alatt ledolgoznánk a nyolc pontos hátrányt, és megvalósulna, amit elterveztünk.

Bemutatkozott csapatunk új vezetőedzője

Ma délután, sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Selymes Tibor, a Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője. A magyar származású, korábbi 46-szoros román válogatott futballistával féléves szerződést kötött klubunk. A fő cél, hogy a csapat bennmaradjon az élvonalban. Selymes Tibor szakmai stábjának tagjait is megnevezte#!# másodedzőként Barna László, kapusedzőként Gendur László, erőnléti edzőként pedig Marius Marinau segíti majd a munkáját.

„Nehéz feladatra vállalkoztam, de nem megoldhatatlanra – fogalmazott az új vezetőedző. – Kétszer is elutazunk edzőtáborozni, és a tervek szerint a játékosállományt is sikerül majd megerősítenünk. Azt sajnálom, hogy a tavaszi szezonban csak 13 mérkőzést játszunk, és nyolc pont a hátrány, amit biztosan le kell dolgoznunk.”
 
Illés János ügyvezető elnökelmondta#!# a játékoskeretben komoly változások várhatók, de egyelőre csak az a biztos, hogy több lesz a távozó, mint az érkező.

Szóban már megállapodtunk az új vezetőedzővel

A szerződésre ugyan még nem került aláírás, de már biztosra vehető, hogy a továbbiakban Selymes Tibor irányítja a Kaposvári Rákóczi szakmai munkáját. Mindezt a klub elnöke, Illés János jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján.

Egyesületünk vezetője elmondta#!# a Prukner Lászlót váltó szakemberrel szóban megállapodtak. Selymes a szerződés tervezetét továbbküldte az ügyvédjének, aki keddre ígérte a visszajelzést. Ha minden rendben lesz, akkor a felek alá is írják a megállapodást. A 43 esztendős, magyar származású, korábbi 46-szoros román válogatott labdarúgó csak ezt követően kíván nyilatkozni a sajtónak.

„Selymes játékos-pályafutása példás és eredményes volt, edzőként pedig már jó néhány helyen megmutatta, hogy képes ütőképes együttes összeállítására. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve, őt tartottuk alkalmasnak arra, hogy a feladatot megoldja” – fogalmazott Illés János. 
Az új edzővel féléves megállapodást köt a klub, a folytatásról akkor lehet szó, ha a csapat bennmarad az élvonalban.

Több lesz a távozó, mint az érkező

Selymes Tiborral szóban már megállapodott a Rákóczi elnöke, Illés János, és a remények szerint a felkészülés kezdetéig a szerződést is szentesítik a felek. A szakember már megérkezett Magyarországra, és megkezdte az egyeztetéseket a klubvezetéssel. 

A szakmai stáb kialakításáról az új vezetőedző dönt majd, és természetesen a játékoskeret összetételéről is egyeztetnek vele. 
„Az edzőváltás az elmúlt hónapokban kialakult körülmények következménye – mondta honlapunknak Illés János. – Abban bízunk, hogy javul a csapat eredményessége, mert nem akarjuk feladni a bennmaradásért folytatott versenyt. A játékoskeretben is történnek majd változások, és úgy tűnik, többen fognak távozni, mint érkezni. Olyan minőségi labdarúgókat szeretnénk igazolni, akik segítenek a célok elérésében.”
Azokról a találgatásokról, mely szerint új befektető érkezik a Rákóczihoz és amelyet összefüggésbe hoznak Selymes Tibor érkezésével, Illés János nem kívánt nyilatkozni.

Szorosabb együttműködés a válogatott érdekében

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ székházában tartott egyeztetést OTP Bank Liga klubjainak képviselőivel. Pintér Attila az összefogás fontosságát emelte ki a megbeszélésen.

A nemrégiben kinevezett szövetségi kapitány, Pintér Attila kezdeményezésére a Magyar Labdarúgó Szövetség megbeszélésre hívta össze a klubok képviselőit, az egyeztetés témája a válogatott és a klubok jövőbeni, az eddiginél lényegesen szorosabb együttműködése volt. Vági Márton főtitkár bevezetőjében elmondta#!# a szövetségi kapitány összeállított egy programtervet a következő hónapokra, de ennek megvalósítása kizárólag az NB I-es klubok támogatásával jöhet létre. A válogatott és az egyesületek közti párbeszédet megkönnyítendő, a szövetség rendszeres időközönként összehívná a klubok vezetőedzőit, vezetőit, ez a mostani találkozó felfogható az első ilyen találkozónak.

Pintér Attila úgy fogalmazott#!# az elmúlt 27 évben a magyar válogatott nem tudott kijutni egyetlen világversenyre sem, s erre az időszakra elmondható, hogy nem volt megfelelő párbeszéd, együttműködés a szövetségi kapitány és a klubok, edzők között, és összefogás nélkül a jövőben aligha lehetne jobb eredményekben bízni. A kapitány hozzátette, kizárólag a klubok és az edzőkollégák hathatós segítségével érhet el sikereket a válogatott, ebből a szempontból a nemzeti csapat szereplése a hazai futballszakma közös felelőssége. 
Pintér Attila ígéretet tett arra, hogy amiben csak tudja, segíti az NB I-es edzőket, és azt kérte, hogy a klubok a tavaszi szezon során kéthetente egy-egy hétfői napon engedjék el játékosaikat a válogatott taktikai jellegű összetartásaira. Az egyeztetésen résztvevő edzők támogatásukról biztosították a kapitányt, mindössze azt kérték, hogy konstruktív legyen a párbeszéd a klubok és a válogatott között, és a nemzeti csapat szakmai stábja vegye figyelembe az egyesületek igényeit is. 
A tervek szerint január 6-án találkozik első alkalommal a válogatott keret, majd 13-án és 20-án is összehívja a kapitány a rendelkezésre álló játékosokat. Az év első hónapjának edzőtáborozásai kétnaposak lesznek, a folytatásban egy-egy hétfői napra korlátozódna a keret közös gyakorlása. 
A szövetségi kapitány végezetül arra kérte kollégáit, tegyenek javaslatokat arra, hogy saját csapatukból kiket tartanak alkalmasnak a kerettagságra a felnőtt és az U21-es válogatottnál, mert a vezetőedzők segítségével összeállított listát is szeretné felhasználni az összetartások kereteinek kijelölésekor.

Fő támogatók










Médiapartnereink