Csütörtökön már kaphatók a jegyek a Vidi-meccsre

Csütörtökön már megvásárolhatók a belépőjegyek a szombaton 16 órakor kezdődő Rákóczi FC – Videoton OTP Bank Liga mérkőzésre. Az 1-es számú pénztár (a Renault szalon mellett) 13 órától 17 óráig várja a szurkolókat. Pénteken nem lesznek nyitva a pénztárak.

Hat Rákóczi-gól Ajkán

Magabiztos győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé a Rákóczi FC. Csapatunk már az első félidőben négy gólt szerzett, és végül 6-0-ra nyert az NB II-es Ajka otthonában. 

Ezúttal remekül kezdtünk, Waltner Róbert már a negyedik percben megszerezte a vezetést. A 35. percben egy hosszú bedobás után megcsúszó labdát lőtt a kapuba Balázs Benjámin, majd Waltner kétszer is pontosan célzott, így a győzelem sorsa már a szünetre eldőlt. A Rákóczi a térfélcsere után sem fogta vissza magát#!# előbb Thiam lőtt 22 méterről a kapuba, majd Zámbó beadása után Haruna alakította ki a végeredményt. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy Major büntetőjét Posza Zsolt lábbal védte.

„A korán rúgott gólunk döntően befolyásolta a mérkőzést, nagyobb önbizalommal játszottunk. Végig higgadtan futballoztunk, és minden jó megoldás hitet adhat#!# még nem felejtettünk el focizni” – mondta a lefújás után Prukner László vezetőedző. 
Magyar Kupa, 4. forduló
FC Ajka – Kaposvári Rákóczi FC 0–6 (0–4)
Ajka, 200 néző. V.#!# Berke B. 
Ajka#!# Tulipán – Domján, Fodor, Köles, Péter P. (Gunther, 36.) – Horváth A., Kanta Sz. Sipos N. – Skriba (Varga T., 74.), Major N. – Sowunmi (Meiczinger, 73.). Vezetőedző#!# ifj. Mihalecz István
Rákóczi FC#!# Posza – Földes, Petrache, Kovács O., Zámbó – Pavlovic (Albert, a szünetben), Coroian – Balázs B., Thiam (Böjte, 59.), Haruna – Waltner (Luka, 67). Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Waltner (4., 40., 45.), Balázs B. (36.), Thiam (57.), Haruna (66.)

Magyar Kupa-mérkőzés vár ránk Ajkán

A szombati pécsi bajnoki mérkőzés után kedden máris pályára lép a Rákóczi. Csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában az NB II-es Ajka otthonában lép pályára, a tét a tizenhat közé kerülés. A továbbjutás sorsa egy találkozón dől el, kezdés 12.30 órakor.

Az elmúlt években a legutóbbi dunaújvárosi mérkőzés kivételével rendre sikerrel vettük a Magyar Kupa-párharcokat az alacsonyabb osztályú ellenfelekkel szemben. Jelenlegi helyzetünkben is csak a továbbjutás lehet az elfogadható eredmény, de borítékolható, hogy a Veszprém megyeiek igyekeznek majd megnehezíteni csapatunk dolgát.

Az FC Ajka 11 forduló után 17 ponttal a hetedik helyen áll, öt győzelem, két döntetlen és négy vereség az eddigi mérlege. A csapat legutóbb a Kozármislenyt győzte le 2-0-ra. Az ajkaiak kispadján az Mihalecz István ül, aki az elmúlt években Horváth Károly segítője volt Siófokon. A játékoskeretben Sowunmi Thomas és Kanta Szabolcs a legismertebb arc, de további jó nevű, korábban az élvonalban is megfordult futballisták erősítik soros ellenfelünket.

Nem volt esélyünk a pécsi rangadón

Megint nem sikerült#!# Pécsen is alulmaradt a Kaposvári Rákóczi FC az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak háromszor is bevették a mieink kapuját, a csereként beállt Waltner a hajrában szépített.

Remek időben, mérsékelt érdeklődés mellett indult útjára a labda az NB I. dél-dunántúli rangadóján. A szolid kezdés után a 8. percben Addo harcolt ki szabadrúgást 23 méterre a pécsi kaputól, Kovács Olivér lövése után Dibusz védett. Egy perccel később igazi tűzijátékot láthattunk a somogyi kapu előtt. Szatmári beadása után Grumic fejelt kapura, Okuka a gólvonalról mentett, majd Koller lőtt, és a védőink ismét mentettek. Eseménytelen, rengeteg hibával tarkított „játékot” hozott a következő tizenöt perc, aztán a 24. percben Addo lőtt jobbról, 10 méterről a kapu fölé. Nem sokkal később, látva a produkciót, elfogyott a nézők türelme, gúnyos tapsot és „szép volt, fiúk" kiáltást hallottunk a sokadik elrontott passz után… A 31. percben Mohl találta telibe a bal kapufát egy 25 méteres szabadrúgás után, két perccel később pedig Frőhlich lőtt 18 méterről fölé. A 36. percben, kaposvári kontra végén Oláh passzolt Bőle elé, aki 17 méterről a kapu fölé tekerte a labdát. A 42. percben Markus vesztette el a labdát a pécsi tizenhatos előtt, a gyors hazai támadás végén Koller elől mentett Ranilovic kapus.

A 49. percben megszerezte a vezetést a Pécs. Uzoma bal oldali beadása után a középen érkező Szatmári lőtt 6 méterről a bal felsőbe. 1-0. 
Az 53. percben Rácz ment el a bal oldalon, középre adott, de a kaposváriak szerencséjére Grumic lemaradt a labdáról.
A 66. percben növelte előnyét a Pécs. Szatmári szabadrúgása után Koller Krisztián, senkitől sem zavartatva, négy méterről pörgetett a kapu jobb felső sarkába. Figyelemre méltó, hogy megint egy csere után nem sokkal kaptunk gólt… 2-0.
A 79. percben sakk-matt helyzetig futballozott a Pécs, de Grumic 6 méterről is mellé tudta lőni a labdát. A 80. percben aztán megkaptuk a kegyelemdöfést#!# Rácz beadása után Fodor fejelte le a labdát, Koller pedig jobbról, 17 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. 3-0.
A 82. percben Balázs B. fejesét fogta bravúrral Dibusz. A 85. percben szépített a Rákóczi. Pavlovic adta jobbról középre a labdát, Waltner 7 méterről fejelt, a labda a jobb kapufa tövéről pattant a hálóba. 3-1.

Pécsen is kikaptunk…
PMFC-Matias – Kaposvári Rákóczi FC 3-1 (0-0)
Pécs, 1000 néző. V.#!# Vad II.
Pécs#!# Dibusz – Fodor, Balogh B., Romic, Uzoma – Szatmári, Koller (Deutsch, 84.), Frőhlich (Márkvárt, 63.), Mohl – Grumic, Rácz F. (Wittrédi, 84.) Vezetőedző#!# Lőrincz Emil.
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Pavlovic, Okuka, Kovács O., Zámbó (Thiam, 65.) – Addo, Babic – Balázs B., Oláh (Vrucina, 77.), Bőle – Markus (Waltner, 60.). Vezetőedző#!# Prukner László.
Gólszerzők#!# Szatmári (49.), Koller (66, 79.), illetve Waltner (85.)
Sárga lap#!# Balogh B. (20.), Grumic (29.), Fodor (56.), Rácz (57.), illetve Bőle (41.), Okuka (86.), Babic (86.), Addo (91.)

Kétszer már sikerült Pécsen győzni

Szombaton 16 órától dél-dunántúli rangadóval folytatódik a pontvadászat a labdarúgó OTP Bank Ligában#!# Rákóczi Pécsen lép pályára.

A két együttes egyébként tétmérkőzésen immár 32. alkalommal találkozik egymással. Az NB I-ben először az 1978-1979-es évadban rendeztek dél-dunántúli rangadót, és a Rákóczira nézve kedvező a mérleg#!# a 16 élvonalbeli összecsapásból hetet a Rákóczi nyert meg, négy alkalommal nyert a baranyai gárda és ötször lett döntetlen az eredmény. A pécsi stadionban eddig kétszer győzött a Rákóczi, és mindkét mérkőzés máig emlékezetes a zöld-fehér drukkereknek. 2007 tavaszán 0-2-ről fordítva nyert 3-2-re a Prukner-legénység a bennmaradás szempontjából igen fontos meccsen (nem mellékesen a Rákóczi abban az évadban végül hetedik lett, a PMFC pedig kiesett). 2013 áprilisában a mieink 2-0-ra győztek Waltner és Pavlovic találatával.
A két csapat következő találkozója szombaton 16 órakor kezdődik Pécsen. A mieink nagyon bíznak abban, hogy éppen az ősi rivális otthonában szerzik meg második őszi győzelmüket. 
Rossz hír, hogy a Ferencváros elleni találkozó első félidejében megsérült brazil középső védő, Lucas combizomhúzódást szenvedett, így hetekre kidőlt a sorból.

Fő támogatók










Médiapartnereink