A 89. percig vezetett a Rákóczi a Fradi ellen

Markus góljával vezetést szerzett, az utolsó percek nagy nyomását viszont már nem bírta ki a Rákóczi a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, így 1-1-es döntetlennel ért véget a Ferencváros kaposvári vendégjátéka.

 A kéthetes bajnoki szünet után zöld-fehér rangadóval zárult az OTP Bank Liga 11. fordulója. A Ferencváros kaposvári vendégjátéka nagy csatát ígért, ugyanis mindkét csapat három pontot szeretett volna szerezni, hogy közelebb kerüljön céljai eléréséhez. A nagy várakozások ellenére közepes iramú első félidőt láthattunk igazán nagy helyzet nélkül.
A 6. percben Buzsáky emelte Böde elé a labdát a tizenhatoson belül, de sikerült felszabadítani, ezután Józsi lövését védte Ranilovic. Két perccel később, Addo passza után Markus lőtt kapásból, középről, 20 méterről fölé. A következő lehetőség is a somogyiaké volt#!# Zámbó átadása után Balázs B. lőtt 26 méterről, középről, laposan, Jova védett. A 20. percben jobb oldalról szállt középre a labda, Cukic öt méterről csúsztatott a kapu mellé. A 31. percben Babic 22 méteres lövése után a szögletzászló mellett hagyta el a játékteret a labda. Egy percre rá Jovanovic tette jobbról középre a játékszert, a felfutó Gyömbér pedig 6 méterről mellé fejelt. Néhány másodperccel később Buzsáky vette célba a bal felső sarkot 25 méterről de nem találta el. A 38. percben Bőle lőtt fölé 18 méterről. A 41. percben Lucas marad a földön, miután ütközött Somáliával, és le is kellett cserélni.
A második félidő első perceiben nem történt említésre méltó esemény, aztán az 56. percben Buzsáky 30 méteres szabadrúgása után szállt mellé a labda. Egy perccel később megszerezte a vezetést a Rákóczi. Babic indította Markust, aki egy emelés után 15 méterről szépen lőtt a kapu közepébe. 1-0. 
A 62. percben, Balázs B. indítása után Bőle kétszer is gólt szerezhetett volna, de Jova bravúrral védte a 7 méterről leadott lövéseket. A 83. percben Böde lőtt balról, 7 méterről, Kovács O. szépen nyúlt bele a lövésbe. A hajrában mezőnyfölényt harcolt ki a Fradi, és a hazaiak nem bírták ki a nyomást a lefújásig. A 89. percben nem tudtak felszabadítani a kaposváriak, Böde pedig 17 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 1-1.
A ráadásban is a Fradi előtt adódott lehetőség, de Holman lövését szépen védte Ranilovic. A vége döntetlen lett, amivel maradéktalanul egyik csapat sem lehet boldog. 
Kaposvári Rákóczi FC – Ferencvárosi TC 1-1 (0-0)
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Erdős.
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Okuka, Kovács O., Lucas (Pavlovic, 44.), Zámbó – Addo, Babic – Bőle, Oláh (Waltner, 92.), Balázs B. –  Markus (Thiam, 86.). Vezetőedző#!# Prukner László
FTC#!# Jova – Jovanovic (Diallo, 84.), Gyömbér, Busai, Bönig – Cukic (Valpoort, 58.), Józsi – Somalia, Buzsáky, Holman – Böde. Vezetőedző#!# Ricardo Moniz
Gólszerzők#!# Markus (57.), illetve Bőde (89.)
Sárga lap#!# Zámbó (11.), Bőle (93.), Addo (93.), illetve Cukic (13.)

Fradi-várás#!# a számok a Rákóczi mellett szólnak

Lassan kezdődhet a készülődés#!# 18 óra 30 perckor útjára indul a labda a Kaposvári Rákóczi – Ferencváros OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzésen. A számok a mieink sikerét ígérik…

A két csapat 11 alkalommal találkozott egymással a cukorgyári gödörben, és ötször nyert a Rákóczi, emellett öt döntetlen született. A Fradi eddig mindössze egy alkalommal, 1977 tavaszán tudott győzni Kaposváron. Ha az elmúlt éveket nézzük, mindenképpen bizakodhatunk. Tavaly ősszel, Pavlovic góljával bizonyult jobbnak a Prukner-legénység 1-0-ra, 2011 júliusában pedig 2-2-es döntetlennel ért véget a kilencven perc. 2011 tavaszán, máig emlékezetes összecsapás végén örülhettek a Rákóczi hívei#!# a Sisa Tibor vezette együttes 0-1-ről fordított, és Oláh, majd Zsók találatával 2-1-re nyert. A győzelemnek köszönhetően a fiúk öt fordulóval a vége előtt a harmadik helyen álltak a tabellán. 
Napjainkban sajnos más a helyzet, nem hogy a dobogó, a bennmaradást érő 14. hely sincs túl közel, de ismét bizakodó mindenki a somogyi zöld-fehérek háza táján. A legutóbbi, kéthetes bajnoki szünetben sikerült rendezni a sorokat, reméljük, most sem lesz ez másként. Nemcsak a védekezés hatékonyságán kell javítani, hanem a támadójátékon is#!# a kaposváriak az első tíz fordulóban mindössze nyolc alkalommal találtak a hálóba, ami a legkevesebb az NB I-es mezőnyben. 
Várjuk a drukkereket, szurkoljuk ki az újabb, Fradi elleni diadalt!

Bizakodó hangulatban várjuk a Fradit

Vasárnap este fél hétkor kezdődik az őszi szezon legnagyobb érdeklődéssel várt kaposvári összecsapása, a Ferencváros vendégjátéka. A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában együttesünk szeretne jó eredményt elérni.

A kéthetes bajnoki szünetben két Liga Kupa-mérkőzést vívott a Rákóczi, most pedig már az FTC elleni bajnoki találkozó áll a középpontban. A mieink az első tíz fordulóban négy pontot gyűjtöttek, a Ferencváros pedig 18 pontjával negyedik a tabellán.
– Biztos jó lesz a hangulat. Hazai pályán a Fradi ellen jó eredményeket szoktunk elérni, bízom benne, hogy ezt folytatni tudjuk. Feltöltődött a csapat, a fővárosiak ellen mindenki meg akarja mutatni, hogy jó játékos. Remélem, mindenki odateszi magát, és sikerül megszerezni a három pontot – mondta együttesünk játékosa, Balázs Benjámin.
– A Fradi nincs jó passzban, mi pedig fel tudtunk úgy készülni, hogy fizikálisan és mentálisan is jó állapotban leszünk vasárnap – tette hozzá Bőle Lukács.

Tavaly novemberben Pavlovic góljával gyűrtük le 1-0-ra a Fradit, és ezzel az eredménnyel most is kiegyeznénk.
 „Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen számtalan problémával küszködünk. Sok hiányzónk van, ami miatt nehéz lesz összerakni a védelmet. Természetesen fontos, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen ezzel levegőhöz jutna a csapat, és nem szakadnánk el a dobogótól. Nagy a nyomás az együttesen, az előbb említett problémák miatt nehéz helyzetben vagyunk, egy kívülálló nem is értheti meg, milyen megélni az Akeemmal történteket. Bízom azonban a játékosaimban, remélem, tiszta fejjel lépünk pályára, és győzni fogunk” – mondta Ricardo Moniz vezetőedző a fradi.hu-nak. 
A vasárnap 18 óra 30 perckor kezdődő találkozóra érdemes elővételben megvásárolni a belépőket. A stadion egyes számú pénztára vasárnap 14 óra 30 perctől lesz nyitva.

Jegyelővétel a Fradi-meccsre

Péntektől már megvásárolhatók a belépőjegyek a vasárnap 18 óra 30-kor kezdődő Rákóczi FC – FTC OTP Bank Liga mérkőzésre. Az 1-es számú pénztár (a Renault szalon mellett) pénteken és szombaton 13 órától 17 óráig várja a szurkolókat. Vasárnap az 1-es pénztár 14 óra 30-tól lesz nyitva (itt válthatók jegyek a vendégszektorba is), a többi pénztár 16 óra 30-kor nyit.

A ticketexpressz tájékoztatása szerint Kaposváron az alábbi helyeken válthatók meg a meccsbelépők#!#

Líra Könyvesbolt (Fő u. 20.), OTP Travel (Széchenyi tér 2.),  Quaestor Travel (Ady E. u. 9.),  Tourinform (Fő u. 8.) 
Javasoljuk a szurkolóknak, hogy éljenek az elővétel nyújtotta lehetőséggel, hiszen így elkerülhetik a mérkőzés kezdete előtti sorban állást!
Jegyvásárlással és belépéssel kapcsolatos szabályok#!#
Ismételten felhívjuk figyelmüket, hogy a jegyvásárlás során a jogszabályi kötelezettségek miatt a szurkoló nevét, születési helyét és születési idejét is meg kell adni (de más adatot nem). A jegyvásárlás során a jegyértékesítésért felelős személyek jogosultak a vásárló személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani. Kérjük, hogy jegyvásárláskor hozzanak magukkal igazolványt, személyazonosításra alkalmas okmányokat (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél, tizennégy éves kor alatt#!# diákigazolvány, születési anyakönyvi kivonat).
Amennyiben egy családtagnak, vagy barátnak szándékoznak jegyet váltani, kérjük, hogy diktálják be a pénztárosnak a jegy tulajdonosának nevét, születési helyét és születési idejét.
Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben valószerűtlen adat kerül bediktálásra akkor a jegyértékesítő megkérheti a jegyvásárlót az igazolvány felmutatására.
Beléptetéskor a bérlet birtokosának személyazonosságát a rendező ellenőrzi, és személyes adatait egybevetheti a belépőjegyen vagy a bérleten szereplő adatokkal. Amennyiben a jegyen és az igazolványban szereplő adatok nem egyeznek, a belépést a rendező megtagadja.

Dominic-dupla a Pécs kapujában

Megállította a Rákóczi a pécsieket a Liga Kupában. A sorozat negyedik fordulójában csapatunk 0-1-ről fordítva nyert 2-1-re a három játéknap után veretlen és gólt sem kapó baranyaiak ellen.

Az első félidő nem hozott gólt, a két együttes csak a helyzetekig jutott el. Mindkét szakvezető a fiataloknak szavazott bizalmat, akik megpróbáltak élni a lehetőséggel. A 19. percben Thiam lőhetett szabadrúgást 24 méterről, de a sorfalon megpattant a labda. Két perccel később Böjte adta be balról a labdát, Haruna pedig 15 méterről a kapu mellé emelt. A játékrész hajrájában Albert szerzett labdát, majd kétszer is lőtt#!# az elsőt Dibusz védte, a kipattanó utáni próbálkozás pedig fölé szállt.
A második félidőben már gólokat is láthatott a közönség. A 61. percben Pölöskei szerzett labdát a kaposváriak térfelén, a hazai védelem hibázott, Pölöskei pedig egy lövőcsel után a kapuba passzolt. 0-1. A 64. percben egyenlített a Rákóczi. Thiam passza után Dominic lőtt öt méterről a jobb alsó sarokba. 1-1. A 78. percben már a Rákóczinál volt az előny#!# Haruna adott jó labdát a horvát Dominicnak, aki a bal alsó sarokba lőtt Dibusz mellett. 2-1.
A látottak alapján megérdemelten tartotta itthon csapatunk a három pontot. 
Kaposvári Rákóczi FC–PMFC-Matias 2-1 (0-0)
Kaposvár, 200 néző. V.#!# Berke
Rákóczi FC#!# Posza – Pavlovic, Földes, Petrache, Jánvári – Albert, Coroian, Böjte, Thiam (Balázs B., 75.) – Dominic, Haruna. Vezetőedző#!# Prukner László
PMFC-Matias#!# Dibusz – Fodor (Nagy J., 46.), Havas, Balogh, Deutsch – Mohl, Jocic (Gaál, 75.), – Kővári, Wittrédi (Pölöskey, 59.), Rácz – Városi. Vezetőedző#!# Lőrincz Emil
Gólszerzők#!# Dominic (64., 78.), illetve Pölöskey (61.)
Sárga lap#!# Jánvári (12.), Böjte (54.), illetve Deutsch (63.), Rácz (85.)
A H csoport másik mérkőzésén a Siófok 3–1-re legyőzte a ZTE-t.

A csoport állása#!# 1. Pécs 9, 2. Rákóczi 9, 3. Siófok 6, 4. ZTE 0 pont

Fő támogatók










Médiapartnereink