Nem kell belépőt váltani a szerdai Kaposvári Rákóczi – Pécsi MFC mérkőzésre. A Liga Kupa H csoportjának 4. fordulóbeli összecsapása 16 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban. Minden szurkolót szeretettel várunk!
Két góllal nyert a Pécs a Liga Kupában
Vereséget szenvedett Pécsen a Rákóczi a labdarúgó Liga Kupa csoportkörének harmadik fordulójában. Csapatunk úgy kapott ki 2-0-ra, hogy a második találat a 92. percben esett.
A Siófok és a ZTE elleni siker után Pécsen már nehezebb mérkőzés várt a somogyi zöld-fehérekre. A szerda esti rangadón jobban kezdett a Rákóczi#!# az ötödik percben, e gy eladott labda után lendült támadásba együttesünk, Földes kiugratásával Luka törhetett kapura, tizenegy méteres lövését Dibusz nagy bravúrral védte. A 16. percben Mohl szabálytalansága után Luka végzett el szabadrúgást. Bőle elé gurított, aki ballal a bal alsó sarok mellé lőtt 17 méterről.
A 19. percben aztán a PMFC szerezte meg a vezetést. Wittrédi szedett össze a tizenhatoson belül egy lecsorgó labdát, majd három testcselt után a bal alsó sarokba gurított. 1-0.
A 38. percben Zámbó bal oldali beadását követően Kovács O. csúsztatta a labdát kapura, Dibusz védett, aztán Bőle közeli lövését is blokkolta. A 66. percben Böjte 45 méterről beívelt szabadrúgására Petrache érkezett az ötösön, és Lantost megelőzve mellé fejelt.
A találkozó a 92. percben dől el, amikor Kővári indult meg a bal oldalon, majd a tizenhatoson belülre ívelt, a bal oldalon érkező Rácz pedig kapásból, jobbal, 12 méterről a bal alsóba helyezte a labdát. 2-0.
PMFC-Matias – Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (1-0)
Pécs. V.#!# Böcskei.
PMFC#!# Dibusz – Nagy J. (Fodor, 46.), Deutsch, Lantos (Márkvárt, 72.), Mohl, Jocic, Koller (Horváth A., 46.), Wittrédi, Városi, Rácz, Kővári. Vezetőedző#!# Lőrincz Emil
Sárga lap#!# Mohl (16.), Koller (36.), illetve Petrache (63.), Lucas (75.)
A H-csoport állása három forduló után#!# 1. PMFC 9, 2. Rákóczi 6., 3. Siófok 3, 4. ZTE 0 pont.
Torma Kálmán emlékére
Négycsapatos kispályás labdarúgótornán emlékeztek az öt évvel ezelőtt elhunyt Torma Kálmánra Kaposfüreden. A Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója a Kaposvári Rákóczi FC elnökeként sokat tett a megye sportjáért, és soha nem titkolta#!# a labdarúgás volt a legkedvesebb sportága…
„Kálmán sajnos már öt éve nem lehet köztünk. Úgy gondolom, hogy ha ő most bennünket néz felülről, nagyon elégedett, mert az ő legkedvesebb sportága a labdarúgás volt. Nagyon sokszor elmondta, hogy a szerelem sokféleképpen létezik, ennek egyik formája a labdarúgás, ezért csináltuk meg ezt a tornát” – mondta a helyszínen az ötletgazda, Kurucz János.
A csapatok összesen hat mérkőzést játszottak, de ezen a napon nem az eredmény volt a lényeg.
„Több Volán-társaságtól eljöttek, és megtisztelték Kálmán emlékét – mondta a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója, Bebics János. – Egykori vezérigazgatónk sok mindent letett az asztalra, a városban és a Volánban is. Az emlékét meg kell őrizni, és remélem, ez olyan rendezvény lesz, amelyen évről évre tiszteleghetünk előtte.”
Torma Kálmán 2002-től töltötte be a Kaposvári Rákóczi FC elnöki tisztségét. A csapat az ő vezetése alatt jutott fel – tizenhat év után – az élvonalba. 2008-ban a klub örökös tiszteletbeli elnökének választották. A sikeres cég- és sportvezető sokat tett azért, hogy a csapat és stadion folyamatosan fejlődjön. Hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 43. évében hunyt el.
Az emléktorna első helyét végül a Kapos Volán szerezte meg a Rákóczi, a kaposfürediek és a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. előtt. A rendezvényen Torma Kálmán családja is részt vett, a vándorkupát özvegye adta át a győztes csapat kapitányának.
Pécsi rangadó a Liga Kupában
Szerdán 18 órától harmadik mérkőzését játssza a Liga Kupában a Rákóczi. Csapatunk a Pécsi MFC otthonában lép pályára. A fiúk jól kezdték a sorozatot#!# előbb hazai pályán 3-0-ra verték a siófokiakat, majd Zalaegerszegen győztek ugyanebben az arányban. Reméljük, a folytatás is hasonlóan eredményesen alakul.
A Haladás sem kegyelmezett a Rákóczinak
Csapatunk háza táján nem változott semmi az elmúlt héthez képest#!# ismét jött a gyorsan bekapott gól – most kétszer is -, a védelmünkből hiányzott a rutin, a támadójátékunkból pedig a kreativitás. Mindez megint vereséget eredményezett, immár a nyolcadikat tíz NB I-es bajnoki forduló alatt. A házigazda Szombathelyi Haladás megérdemelten győzött 4-1-re.
Gyorsan, már a mérkőzés ötödik percében vezetést szereztek a hazaiak. Albert adta el a labdát saját térfelünk közepén, Fehér Halmosinak passzolt a bal oldalon, aki 14 méterről vágta a labdát Ranilovic kapujába (1-0). Kilenc perccel később ismét rezgett a mieink hálója, de a játékvezető lökés miatt érvénytelenítette a találatot. A huszadik percben Nagy fejesét tolta bravúrral a léc fölé Ranilovic. Csapatunk első valamire való helyzete Markus nevéhez fűződik, aki a 23. percben távolról lőtt a bal kapufa mellé. A félidő hajrájában a semmiből egyenlített a brazil Lucas, aki Bőle szabadrúgását követően fejjel vette Rózsa kapuját (1-1).
A második félidőben sem bírta ki öt percnél tovább kapott gól nélkül a Rákóczi. A találat meglehetősen szerencsétlen körülmények között esett. Egy beadás után Ranilovic kezéből csapattársa, Jánvári sodorta ki a labdát, mely Radó elé pattant, aki köszönte szépen és a kapu közepébe passzolt (2-1). Prukner László a bekapott gólt követően Oláht és Waltnert is pályára küldte.
A 79. percben Jánvári buktatta Radót a tizenhatoson belül. A jogos büntetőt a sértett értékesítette, eldöntve ezzel a három pont sorsát (3-1). A Rákóczi a harmadik gól után teljesen szétesett, a 83. percben Radó triplázhatott volna, lövését azonban Ranilovic hárította, a kapu viszont nem szabadult fel, a kipattanót Fehér közelről vágta a hálóba (4-1).
A szakadék most már jelentős, a bentmaradást érő 14. helytől hat pont a távolság. A bajnokságban egy hét szünet jön. Következő mérkőzéseink a Liga kupában lesznek a PMFC ellen. Szerdán Pécsre látogatunk, rá egy hétre pedig a PMFC érkezik Kaposvárra.
Szombathelyi Haladás – Kaposvári Rákóczi FC 4-1 (1-1)
Szombathely, 1780 néző. V.#!# Németh Á. (Horváth Z., Becséri G.)
Haladás#!# Rózsa – Schimmer (Iszlai, 75.), Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Fehér, Simon Á. – Nagy G. (Németh M., 85.), Radó, Halmosi – Ugrai (Gyurján, 62.). Vezetőedző#!# Artner Tamás
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Okuka, Lucas, Kovács O., Jánvári (Haruna, 79.) – Bőle (Oláh, 61.), Albert, Addo, Thiam – Markus (Waltner, 61.), Balázs B. Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Halmosi (5.), Radó (50., 80. – 11-esből), Fehér (83.), illetve Lucas (37.)