A Liga Kupában már két mérkőzést is nyert a Rákóczi, csapatunk pénteken az NB I-ben is szeretné megszerezni első győzelmét. A kéthetes bajnoki szünet után a Paks otthonában lép pályára az együttes.
A Siófok és a Zalaegerszeg elleni 3-0-s siker a remények szerint önbizalmat és hitet adhat a folytatáshoz. Hogy ez mire lesz elég, már pénteken este kiderül. Az elmúlt évek eredménysora mindenesetre a Rákóczi mellett szól#!# csapatunk több mint négy éve nem kapott ki Pakson, ráadásul az előző évadban kétszer is le tudtuk győzni a Tolna megyeieket. Itthon 1-0-ra, idegenben pedig 2-1-re nyertünk, és mindkét meccsen Balázs Benjámin szerezte a győztes gólt.
„Én szeretek a Paks ellen játszani, jól szokott menni ellenük a játék – mondta honlapunknak a játékos. – Bízom benne, hogy most már sikerül megszerezni az első győzelmet. Nagyon fontos lesz, hogy jól védekezzünk, és ebből majd jól menjünk át támadásba. Ha sikerül az első félidőben gólt szereznünk, akkor a győzelem is összejöhet.”
A paksi együttes három győzelemmel kezdte a bajnokságot, azóta viszont két vereséget is begyűjtött, de így is az ötödik helyen tanyázik. A mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik, a találkozóról online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.
Újabb siker a Liga Kupában
Második mérkőzését is 3-0-ra nyerte a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó Liga Kupában. Csapatunk Zalaegerszegen lépett pályára, és előbb Luka Dominic, majd Lucas, a második félidőben pedig Bojan Vrucina talált a kapuba.
A Siófok elleni múlt heti siker volt a fiúk első győzelme az új évadban, és a Liga Kupa második fordulójában sem adta alább a Rákóczi a 3-0-s eredménynél. A zalaegerszegi fiatalok ellen már az ötödik percben előnybe került a Prukner-legénység#!# Oláh vette célba a kaput 12 méterről, Czirjék kapus még bravúrral védett, de az érkező Dominic már nem hibázott. 0-1.
A folytatásban is a somogyiak uralták a játékot, a következő gólra a 41. percig kellett várni. Vrucina beadása után egy védőről Lucas elé pattant a labda, és a brazil védő három méterről a kapuba lőtt. 0-2.
A második félidőre is jutott egy kaposvári gól#!# a 60. percben szép egyéni akció végén Vrucina talált a kapuba. 0-3.
H-csoport, 2. forduló
Zalaegerszegi TE–Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–2)
Zalaegerszeg, 250 néző. V#!# Kovács J. Z. (Becséri G., Márton Zs.)
ZTE#!# Czirjék – Pál D., Preklet, Kovács L., Varga M. – Vágó, Tóth B. – Szántó, Grbic (Dufka, a szünetben), Tanque (Potyi, 69.) – Bíró. Vezetőedző#!# Simon Antal
RÁkóczi FC#!# Rusák – Földes, Petrache (Bőle, 69.), Lucas (Babic, 46.), Jánvári (Pavlovic, 59.) – Albert Á., Coroian, Böjte P. – Dominic, Oláh L., Vrucina. Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Dominic (5), Lucas (42.), Vrucina (61.)
Folytatás Zalaegerszegen
Szerdán 17.30 órától játssza második Liga Kupa mérkőzését a Rákóczi. Csapatunk Zalaegerszegen lép pályára.
A H csoport első körében két egyforma eredmény született#!# a Rákóczi a Siófokot, a Pécs pedig a Zalaegerszeget verte meg 3-0-ra. A kaposváriaknak ez volt az első győzelme az új évadban. A pénteki, paksi bajnokira készülő együttesünkben szerdán nagy valószínűséggel azok a játékosok kapnak szerepet, akik korábban keveset léptek pályára.
Prukner László#!# „Talpra állunk és megoldjuk a feladatot!”
Szerdán este megszerezte első győzelmét az új évadban a Rákóczi. Együttesünk a Liga Kupa csoportkörének első fordulójában a Siófok ellen nyert 3-0-ra. A mérkőzésen bemutatkozott új szerzeményünk, a brazil védő, Lucas. A lefújás után Prukner László vezetőedzőt kérdeztük.
– Fontos ez a győzelem, még akkor is, ha nem egy komplett Siófok ellen játszottunk – kezdte a vezetőedző. – Látni lehetett a pályán, hogy milyen görcs van a játékosokban az eddigi rossz szereplés miatt. Egy ilyen helyzetben minden egyes jó megoldás, minden egyes gól oldja a feszültséget, és segít nekünk következő bajnoki ellenfelünk, a Paks elleni sikeres felkészülésben.
– A csapat az NB I-es bajnokság első hat fordulójában mindössze egy pontot gyűjtött. Miért?
– Véleményem szerint az eddig mutatott játékunk alapján öt pontot kellett volna szereznünk. Sok gólt kaptunk pontrúgások után, illetve általunk összehozott büntetőkből. Máskor is volt már olyan, hogy távozott tőlünk egyszerre hat játékos, de olyan még nem fordult elő, hogy a középső embereink menjenek el egy időben.
– Mi lehet a megoldás a nehéz helyzetre?
– Azt gondolom, hogy én mindig igyekeztem a játékosokat partnernek tekinteni. Mindig bíztam abban, hogy ha valaki azonosul a feladatával, képes jó teljesítményt nyújtani a pályán. Sajnos, a szezon elején elbizonytalanítottuk saját magunkat. Ezután feladat- és célorientáltak leszünk. Egyértelműen csak egy-egy feladatra fogunk koncentrálni, és remélem, ez ki fog rángatni bennünket ebből a gödörből. Fel fogunk állni, és a reményeim szerint olyan eredményt tudunk elérni az ősz második felében, hogy megmaradjon a reális esélyünk a bennmaradásra.
– És ne feledjük#!# ezt a helyzetet a jelenlegi keret tagjainak kell megoldaniuk.
– Azok a játékosok, akik eddig nem nyújtottak elfogadható teljesítmény, és saját érdekeiket a csapat elé helyezték, szálljanak magukba és gondolkodjanak el. Igazolni a brazil fiún kívül nem tudtunk az utolsó napokban, mert nekünk behatároltak az anyagi lehetőségeink. Egyszerűen nem tudunk versenyezni a többi klubbal, az érkezőink jó része pedig fiatal és még tapasztalatlan játékos. Mindezek ellenére én továbbra is bízom abban, hogy talpra állunk, és megoldjuk a feladatot.
Liga Kupa#!# magabiztos győzelem a Siófok ellen
Megszerezte az új évadban első győzelmét a Rákóczi. Csapatunk a Liga Kupa csoportkörének első fordulójában a megyei rivális Siófokot látta vendégül, és gól nélküli első félidő után 3-0-ra nyert.
A második félidőben kezdtük meg a gólgyártást. A 60. percben Kovács Olivér lövését követően a kapusról kipattanó labdát a csereként beállt Waltner vágta a kapuba. Egy percre rá Bőle Lukács emelt át a kifutó siófoki hálőőr felett, Pécseli pedig beljebb segítette a labdát a hálóba. A végeredményt pedig Balázs Benjámin állította be a 79. percben, amikor Kovács Olivér remek beadását közelről pofozta a kapuba.
A Rákóczi egy hét múlva a ZTE otthonában játssza következő mérkőzését ebben a sorozatban.
Kaposvári Rákóczi FC – FGSZ Siófok 3–0 (0–0)
Kaposvár, 100 néző. Vezette#!# Botló
Rákóczi FC#!# Posza – Kovács O., Lucas, Zámbó – Addo (Coroian, 63.), Babic – Okuka (Földes, 75.), Bőle, Balázs B., Thian – Haruna (Waltner, 50.) Vezetőedző#!# Prukner László
Siófok#!# Kis T. – Menyhárt, Pécseli, Fülöp N., Varga L. (Nyitrai, 75.) – Futó – Gárdos (Turós, 62.), Mokánszki, Bogáti (Mester, 67.), Mosberger – Szöllősi T. Vezetőedző#!# Horváth Károly
Gólszerzők#!# Waltner (60.), Pécseli (öngól, 61.), Balázs B. (79.) Sárga lap#!# Bőle (30.), Okuka (43.), illetve Menyhárt (61.), Mester (68.)