Harcos játékkal, remek hajrával nyerte meg a Rákóczi a Diósgyőr elleni hazai találkozót a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának nyitó mérkőzésén. A vendégek kétszer is előnybe kerültek, de a kaposváriak az összecsapás legvégén a maguk javára fordították az eredményt.
A találkozó első említésre méltó eseményeként Tisza passzolt jobbról a középen érkező Fernandóhoz, aki 18 méterről lőtt, de Zsók a testével blokkolta a labdát. Az 5. percben Addo lőtt középről, 22 méterről a kapu fölé. A 8. percben Addo ugratta ki ügyesen Grumicot, aki néhány métert vezette a labdát, majd tiszta helyzetben, 14 méterről – lövés helyett – a kapu fölé emelt.
A 14. percben Balázs B. cselezte magát gólhelyzetbe, a lövése az egyik diósgyőri játékos kezéről vágódott le, de néma maradt a bíró sípja… Egy perccel később Grumic lőtt jobbról, éles szögből, de Rados kapus magabiztosan fogta a kapu bal alsó sarkába tartó labdát. A 25. percben jobb oldali beadás után Grumic tette Bebeto elé a labdát, aki elhamarkodottan fölé lőtt. A 27. percben a harcosan futballozó Grumic 8 méterről próbálkozott egy lapos, nem túl erős lövéssel, de a kapus résen volt.
A 32. percben megszerezte a vezetést a Diósgyőr. Bal oldali bedobás után Luque gurította vissza a labdát Sekour elé, aki középről, 14 méterről a léc alá bombázott. 0-1.
Az első félidő utolsó 13 percében és a második játékrész első 13 percében csak a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki.
Az 59. percben Balázs esett el a tizenhatoson belül Vági szorításában. A védő sárga lapot kapott, a Rákóczi pedig büntetőt lőhetett. Bebeto állt a labda mögé, és a kapu jobb oldalába lőtt. 1-1.
A 60. percben Bebeto került gólhelyzetbe, a kapust is kicselezte, majd 8 méterről lőtt, Frizoni a gólvonalról vágta ki a labdát.
A 72. percben újra előnybe került a Diósgyőr. Tisza cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd a védők díszkísérete mellett 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1-2.
A 79. percben bal oldali szöglet után Haruna bólintott 6 méterről a kapu mellé. A 86. percben Haruna bal oldali beadása után Bebeto fejelt 2 méterről a kapuba. 2-2.
A 91. percben Safaric 28 méteres szabadrúgása után kipattant a labda Rados kapusról, Grumic pedig közelről a kapuba fejelt. 3-2.
A Rákóczi hihetetlen hajrával fordította meg az eredményt, és a tavasz eddigi legfontosabb győzelmét ünnepelhette a lefújás után.
Kaposvári Rákóczi FC – Diósgyőri VTK 3-2 (0-1)
Kaposvár, 2500 néző. V.#!# Becséri
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Zsók, Bank, Jánvári – Horváth T., Addo (Safaric, 77.) – Bebeto (Graszl, 89.), Mustapha, Balázs B. (Haruna, 67.) – Grumic. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Bebeto (59., 11-esből, 86.), Grumic (91.), illetve Sekour (32.), Tisza (72.)
Sárga lap#!# Balázs B. (47.), Jánvári (65.), Grumic (92.), illetve Vági (59.), Tisza (76.)
Győzni kell a Diósgyőr ellen
Többet már nem szabad téveszteni#!# hazai pályán mindenképpen nyernie kell a Rákóczinak a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I következő fordulójában. A bennmaradásért küzdő kaposváriak keretében folyamatosan javul a sérültek állapota, de a szakvezetés nem csak emiatt bízik a sikerben.
Az elmúlt két hétben, két idegenbeli mérkőzésen egy ponttal gazdagodott a Rákóczi futballcsapata. A zöld-fehérek a paksi döntetlen után felemás teljesítményt nyújtva kaptak ki Győrben 2-1-re.
– Az első félidő katasztrofális volt, a két bekapott gól rosszkor jött. A második félidő jobban sikerült, de ekkora hátrányból nehéz lett volna visszajönni a győriek otthonában. Egy biztos#!# úgy kellene játszanunk végig minden mérkőzésen, ahogy a szünet után tettük – mondta a kaposváriak védője, Zsók József.
A kaposváriak a 13. helyen állnak a tabellán, de csak egy ponttal előzik meg a kiesőhelyen tanyázó Vasast. Nem véletlen tehát, hogy nagy szükség lenne a győzelemre a mezőny első feléhez tartozó Diósgyőr ellen.
– Azt mondják, a kihívásnak akkor van értelme, ha nehéz, és ezeknek meg kell felelnünk – fogalmazott Sisa Tibor vezetőedző. – Biztató, hogy a sérültjeink állapota javul, azt viszont tudjuk, hogy a Diósgyőr egy nagyon jól megerősített csapat. Spanyolországból érkeztek hozzájuk légiósok, más dimenziót képviselnek, mint régen. A három pontot viszont a jelenlegi helyzetünkben mindenképpen meg kell szereznünk. Nagyon számítunk a közönségre, nagyon sokat jelenthet nekünk, ha buzdítják a csapatot az elejétől a végéig.
A Rákóczi játékosai tudják#!# ez a kilencven perc sem lesz könnyebb, mint a korábbiak.
– Nehéz mérkőzésre számítok – erősítette meg Zsók József. – A borsodiak minden bizonnyal új játékrendszert játszanak majd Szentes Lázárral, és sok szurkoló elkíséri őket Kaposvárra. Nekünk hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem.
A Kaposvár-Diósgyőr találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban. A belépők ma már megvásárolhatók 13 órától 17 óráig az 1-es pénztárban, ami holnap szintén kinyit 13 órától. A többi pénztár pénteken 16.30-tól lesz nyitva.
Hétközi helyzetkép a Diósgyőr meccs előtt
A múlt heti győri mérkőzés után újabb pénteki találkozóra készül a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak a 24. forduló nyitó összecsapásán a Diósgyőrt látják vendégül.
A fiúk már a húsvéti ünnepek alatt megkezdték a felkészülést a fontos hazai mérkőzésre. Jó hír, hogy ezúttal nincs olyan játékos, aki sárga lapok miatt a lelátóra kényszerül. Hegedűs Dávid, Bojan Pavlovic és Major Ádám továbbra is sérült, Fenyvesi Olivér viszont már a csapattal edz. A brazil Pedro a legfrissebb hírek szerint májusban érkezik vissza Magyarországra.
Vasárnapi eredmények
U-19
Bajai LSE-Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 0#!#5 félidő#!#0#!#4
BFLA#!#Rusák-Páger,Horváth,Kiss,László-Kolumbán,Tulok,Németh,Garai-Kirchner,Böjte vezetőedző#!#Pusztai László edzó#!#Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!#Horváth 4,Kirchner
U-17
Bajai LSE-Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 2#!#0 félidő#!#1#!#0
Összeállítások#!#Bajai LSE#!#Tomik-Keresturi Timót,Pintér,Valter,Keresturi Tamás-Kreisz,Sibinger,Pump,Martalics-Ács,Nkubito vezetőedző#!#Goretich Gábor edző#!#Goretich Krisztián
BFLA#!#Gábor-Nagy,Törzsök,Beiszer,Vörös-Vadász,Fila,Kovács,Kelemen-Laki,Csáki vezetőedző#!#Horváth Zoltán edző#!#Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!#Pintér,Sibinger
Szombati eredmények
U-15
Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Pápai ELC 4#!#0 félidő#!#1#!#0
Összeállítások#!#BFLA#!#Borsi-Kondor,Richter,Száraz,Vas-Vadas,Kiss,Vörös,Hegedüs-Gulyás,Zalivadnij vezetőedző#!#Richter Sándor
Pápai ELC#!#Máté-Laki,Müller,Erdősi,Peka-Kovács,Varga,Réfi,Schilde-Kőhalmi,Ihász vezetőedző#!#Radó Péter technikai vezető#!#Györkös Béláné
Gólszerzők#!#Richter,Száraz 2,Zalivadnij
U-13
Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Pápai ELC 1#!#2 félidő#!#1#!#2
Összeállítások#!#BFLA#!#Pálfi-Nagy,Handa,Dobai,Vető-Balogh,Galambos,Kiss,Péterfai-Zsálek,Varga vezetőedző#!#Gáspár András
Pápai ELC#!#Szigeti-Hujter,Szabó,Kun,Tauber-Balogh,Nagy,Zsoldos,Benecz-Böröczky,Molnár vezetőedző#!#Forsthoffer Tibor technikai vezető#!#Györkös Béláné