Második felkészülési mérkőzést is megnyerte a Kaposvári Rákóczi. Az ellenfél ezúttal a szlovén Nafta Lendava együttese volt, amelyet Gujic és Haruna góljaival sikerült legyőzni.
Küzdelmes első játékrészt hozott a találkozó, amelyben akadt néhány Rákóczi-helyzet, és egy bravúros Hajdúch-védés is egy 18 méteres szabadrúgást követően.
Szünet után két szép akciógóllal döntötte el a maga javára a meccset a kaposvári együttes. A 78. percben Balázs B. szerezett labdát a félpályánál, meglódult előre, majd Safarichoz passzolt. A horvát középpályás jobbról laposan lőtte középre a labdát, amelyről Haruna éppen csak lemaradt, de a túloldalon érkező Gujic hat méterről a hálóba lőtt.
A 88. percben Horváth Tamás indította Gujicot, aki Jánvárit szöktette a baloldalon. A balhátvéd az alapvonalról középre adott, és az érkező Haruna hat méterről a kapuba vágta a labdát.
NK Nafta Lendava – Kaposvári Rákóczi FC 0-2 (0-0)
Lendva, 100 néző.
Kaposvári Rákóczi FC#!# első félidő#!# Hajdúch – Katona, Graszl, Major, Pavlovic – Horváth T., Fenyvesi – Bőle, Mustapha, Balázs B. – Grumic.
Második félidő#!# Posza – Okuka, Zsók, Kovács O., Jánvári – Farkas P., Horváth T. – Gujic, Safaric, Balázs B. – Haruna. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Gujic (78.), Haruna (88.)
Sisa Tibor#!# – Jó ellenféllel szemben értékes győzelmet arattunk. Örülök, hogy a mérkőzésen sok dolgot viszontláttam az edzéseken gyakoroltakból. Van még munka előttünk bőven, a játékosaink még nincsenek azonos felkészültségi állapotban, dolgozunk tovább.
Tanulságos edzőmérkőzések
Továbbra is szorgalmasan készül a tavaszi szezonra a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A zöld-fehérek kedden lejátszották első előkészületi mérkőzésüket, szombaton pedig ismét pályára lépnek.
A Paks II. elleni találkozó 1-0-s somogyi sikerrel ért véget, és Sisa Tibor vezetőedző úgy fogalmazott a lefújás után, hogy sok munka vár még a társaságra. A szakmai stáb továbbra is napi két-három tréninget vezényel, a fiúk füvön, műfüvön és konditeremben is edzenek. Azok a labdarúgók, akiknek az ízületei nehezebben viselik a műfüves pálya sajátságait, egy-egy edzés kihagyására kényszerültek, de komolyabb sérülés vagy betegség szerencsére továbbra sem hátráltatja a munkát.
Az edzőmérkőzéseken a szakvezetés arra is kiváncsi, hogy egy-egy játékos több poszton is bevethető-e, vagyis több taktikai variációt is kipróbálnak. Szombaton délután, a szlovén élvonalban szereplő Lendva elleni idegenbeli találkozón már nemcsak támadás, hanem védekezési elemek gyakorlása is nagyobb hangsúlyt kap majd. A csapat tagjai jól tudják, egyetlen esélyük van a jó tavaszi szereplésre, a korábbinál több és jobb munka.
Friss hír a Rákóczival kapcsolatban, hogy Balázs Benjámin és Jánvári Gábor meghívót kapott az U21-es válogatott edzőtáborába, így vasárnaptól keddig a telki központ vendégszeretetét élvezik majd.
Kulcsár ellenfélként jön majd vissza
Minden idők legdrágább szombathelyi játékosa, a 20 éves Kulcsár Kornél május 12-én ellenfélként jön majd vissza a somogyi megyeszékhelyre – írja a sonline.hu.
– Mikor költözött Szombathelyre?
– Hétfőn, s még aznap át is estem egy két és fél órán át tartó átfogó tüzetes orvosi vizsgálaton – mondta a 20 éves Kulcsár Kornél, aki a Kaposvári Rákóczi FC színeiben kettő híján félszáz NB I-es meccsen szerepelt.
– Milyen eredménnyel?
– Akárcsak a Haladás Sopron Bank másik új szerzeményénél, a Videotontól kölcsönbe érkezett Nagy Dánielnél, szerencsére nálam is rendben találtak mindent. Hétfőn egyébként csak ketten voltunk; a többiek az alapozás kezdetekor voltak hivatalosak az orvoshoz.
– A Rákócziban a 10-es mez volt Kulcsár Kornélé.
– Szombathelyen is marad a 10-es.
– Gondolta volna, hogy Ön minden idők legdrágább Hali-játékosa? Hetven ezer eurót, azaz több mint 20 millió forintot fizetett a Haladás a Rákóczinak Kulcsár Kornélért. A korábbi csúcstartó Nagy Gábor volt, akit úgy vásároltak vissza az MTK-tól.
– Hétfő óta tudom. Az elnök úr mondta, amikor aláírtam a négy és fél évre szóló szerződésemet.
– Korábban ismert valakit az új csapattársai közül?
– Nem voltak teljesen ismeretlenek számomra, hiszen ellenfélként többször is találkoztunk. Mursits Rolanddal pedig együtt szerepeltem az U19-es válogatottban.
– Hatalmas lehetőséget kapott.
– Tudom, s élni is szeretnék vele. Mindenképpen írja le, hogy nem szeretnék csalódást okozni.
– Vagyis kevesebb éjszakázás?
– A legfontosabb – s minden erőmmel ezen leszek –, hogy minél több időt tölthessek a pályán, s természetesen minél jobb teljesítményt nyújtsak. Nem a diszkók miatt jöttem a vasi megyeszékhelyre. Ha majd jönnek az eredmények, természetes, hogy azt megünnepeljük, de csakis a csapattal együtt. Amúgy is a Halinak van az egyik legnagyobb és legvérmesebb szurkolótábora. Élmény lesz minden egyes meccs.
– A somogyi megyeszékhelyen amolyan vagány srácként volt elkönyvelve.
– Így lesz ez Szombathelyen is. A vagányságra ugyanis szükség van a pályán és az mellett is.
– A legtöbb kaposvári szurkoló esküszik rá, hogy a 2010 őszén játszott Rákóczi–Lombard FC Pápa meccs jelentette élete (eddigi) csúcspontját. A Pápa vezetett 2–0-ra, az utolsó nyolc percben azonban fordítottak a kaposvári zöld-fehérek. Egy gólt rúgott – ez volt az eddigi egyetlen találata az NB I-ben –, a másik két Rákóczi-gólt pedig előkészítette.
– Van egy másik igencsak emlékezetes mérkőzésem is. Az ősszel 2–1-re legyőztük a bajnoki címvédő Videotont, s mindkét gólpasszt én adtam.
– A tavaszi folytatásban, egészen pontosan május 12-én a Haladás jön Kaposvárra.
– Ne is mondja… Az biztos, hogy teljesen más meccs lesz, mint a több. Mint ahogy az is, hogy kettőzött erővel készülök erre a fellépésre, s ott dolgozik majd bennem a bizonyítási vágy.
Győzelmet aratott első felkészülési mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi. Az NB II-ben szereplő Paks II. csapata ellen Bőle Lukács távoli lövésével nyert a zöld-fehér gárda.
Paksi FC II. – Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0)
Kaposvári Rákóczi FC#!# 1. félidő#!# Posza – Katona, Kovács O., Major, Pavlovic – Fenyvesi, Farkas P. – Bőle, Mustapha, Gujic – Haruna
2. félidő#!# Hajdúch – Okuka, Zsók, Bank, Jánvári – Horváth T., Farkas P. – Balázs B., Safaric, Bőle – Grumic. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerző#!# Bőle (52.)
A Madocsán, füves pályán lejátszott találkozót Bőle Lukács 23 méteres lövésből szerzett gólja döntötte el.
Sisa Tibor#!# A második félideji csapatunktól számos jó megoldást láttam, aminek nagyon örülök. Javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, és más egyebeken is. Sok munka van még előttünk.
Kulcsár Kornél Szombathelyen
Pont került a több hete húzódó történet végére#!# Kulcsár Kornél a Kaposvári Rákóczi futballcsapatától Szombathelyre igazolt. A két klub mindenben megegyezett egymással, a 20 esztendős középpályás pedig már el is utazott a Haladás együtteséhez, ahol orvosi vizsgálaton vett részt. Kulcsár a négy és fél évre szerződik a vasi zöld-fehérekhez.
– Mindenben megegyeztünk, és úgy gondolom, hogy Kulcsár Kornél is mindenben megállapodott a szombathelyiekkel. A szerződéstervezetet elfogadtam, most már csak arra várok, hogy küldjék az eredetit – mondta Illés János ügyvezető.
– Szeretném bebizonyítani, hogy helyem van a csapatban – fogalmazott Kulcsár Kornél első szombathelyi interjújában, a nyugat.hu internetes oldalon. – Eddig csak jókat hallottam a Haladás csapatáról, és ígérem, nem fogok csalódást okozni
A két próbajátékon lévő Rákóczi-labdarúgó, Graszl és Mudresa sorsa még nem dőlt el. A Rákóczi kedden délután a Paks II. otthonában játssza első előkészületi mérkőzését.