Nagyszerű őszt zárt a kis Rákóczi

Az első csapathoz hasonlóan a Rákóczi II. együttese is Somogyváron tartotta meg szezonzáróját. Az NB III Dráva-csoportjában szereplő társaság nagyszerű őszt zárt#!# a bajnokságban a tabella első helyéről várja a folytatást, a Magyar Kupában pedig óriási meglepetésre egészen a nyolcaddöntig menetelt. 

Barna László edző értékelése után a szezon legjobbjai Horváth Miklós klubelnöktől vehettek át ajándékcsomagot. Teljesítménye elismeréseként Horváth Lászlót, Horváth Tamást, Major Ádámot, valamint a két afrikai idegenlégióst, Harunát és Mustaphát díjazták.

– Az egész félév pozitiv volt, a bajnokságban és a kupában egyaránt kitettek magukért a fiúk. A játékosok sokat fejlődtek az elmúlt hónapokban, és ez az eredményeken is meglátszott. Külön öröm volt a Magyar Kupa-szereplésünk – mondta Barna László.
A kis Rákóczi az első csapat után egy héttel, január 12-én kezdi meg a felkészülést a tavaszi folytatásra.

Balázs Benjámin az ősz embere

Megtartotta évadzáró bankettját a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A vezetők és a játékosok Somogyváron értékelték az elmúlt hónapok történéseit, az ősz legjobbjait pedig külön díjazták. A fiúk téli pihenőre vonultak, a felkészülés január 5-én délelőtt kezdődik majd.

Balázs BenjáminA Rákóczi 2 győzelemmel, 11 döntetlennel és 4 vereséggel, 17 pontot gyűjtve a 13. helyen zárta a bajnokság első szakaszát. A Magyar Kupában és története során először a Ligakupában viszont bejutott a legjobb nyolc közé.

Sisa Tibor vezetőedző értékelése után három játékos kapott elismerést. A tréner saját osztályzatai alapján kialakított rangsor élén a zöld-fehérek utánpótlás válogatott szélsője, Balázs Benjámin végzett a brazil védekező középpályás, Pedro és a szlovák kapus, Lubos Hajdúch előtt. 

A Rákóczi játékosai hétfőn megkezdték téli pihenőjüket, a felkészülés január 5-én délelőtt kezdődik.

Hosszú lesz a kényszerpihenő

A vártnál hosszabb pihenőre kényszerül a Rákóczi középpályása, Pedro Sass Petrazzi. A futballistát a múlt héten műtötték meg Székesfehérváron, és kiderült, hogy a térdszalagszakadás mellett porcsérülést is szenvedett. A brazil fiú a hónap közepén hazautazik Dél-Amerikába, és ott kezdi meg a rehabilitációt. Felépülése akár több hónapot is igénybe vehet. A 21 esztendős játékos a Kecskemét elleni bajnoki találkozó második félidejében sérült meg egy szerencsétlen ütközést követően. 

Elég az ikszekből, a tavasszal fordul a kocka Kaposváron

A Kaposvár együttese nyerte el az első osztályú bajnokságban az őszi „döntetlenkirály” titulust. Bár erről szívesen lemondanának a Rákóczinál, Sisa Tibor amondó, a tavasszal fordul a kocka, és hazai pályán begyűjthetik a kiesés elkerüléséhez szükséges pontokat. Az NSO Tv szezonértékelő sorozatában ezúttal a tréner és egy ifjú tehetség, Balázs Benjámin tekint vissza a maguk mögött hagyott fél évre. (VIDEO!)

Újpesten ért véget a csoda

Újpesten fejezte be nagy menetelését a Rákóczi II. csapata a Magyar Kupában. A legjobb nyolc közé jutásért folyó párharcban az NB I-es fővárosi gárda összesítésben egy góllal bizonyult jobbnak a kis Rákóczinál, amely az utolsó percig nyílttá tudta tenni a továbbjutás kérdését. Barna László együttese így is minden elismerést megérdemel csodálatos őszi szerepléséért.

Gyors újpesti góllal indult a mérkőzés#!# a 4. percben egy gyors akció végén nem tudtak tisztázni a vendégek, a kifejelt labdát Remili 13 méterről, kapásból a hálóba lőtte. 1-0.
Két perccel később növelhette volna előnyét a házigazda#!# Remili adott középre, majd Balogh Rajczi elé passzolt, aki 8 méterről nem lőtt, hanem belebonyolódott a saját cseleibe. A túloldalon az elmúlt időszakban egyre jobb formát mutató Haruna elől mentett határozott kifutással Balajcza.
A 20. percben Haruna lépett ki, majd 20 méterről lőtt, méterekkel a kapu fölé. A kaposváriak ezután erőre kaptak, és mindent megtettek az egyenlítésért. A 31. perben újra Haruna került helyzetbe#!# 13 méterről lőtt a balösszekötő helyéről, de az oldalhálóba bombázott. Négy perccel később, egy jobb oldali beadás után Kovács helyezett 12 méterről kapura, Horváth kapus szépen tisztázott. A 44. percben Bőle a tizenhatos sarkáról végzett el szabadrúgást, lövése alig kerülte el a hosszú felső sarkot.
Az 55. percben Barczit esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Rajczi magabiztosan lőtt a bal felső sarokba. 2-0.
A 67. percben Kabát Rajczival kényszerítőzött, majd 8 méterről a kapu fölé lőtt. A folytatásban a somogyiak futballoztak veszélyesebben, Balajczának többször is játékba kellett avatkoznia. A 79. percben aztán Kabát 22 méteres lövése után a jobb sarok elől védett a vendégek kapusa. A hajrában még Fenyvesi emelt kapura 13 méterről, Balajcza a léc alól mentett nagyot. 
A kaposváriak ezúttal nem találtak be az újpestiek kapujába, így véget ért a nagy sorozat#!# a nyolcaddöntőben elbúcsúztak a Magyar Kupa küzdelmeitől.

Zoran Szpisljak#!# – A türelmesen játszó ellenfél ellen nem volt könnyű dolgunk, de a gyors gól felszabadulttá tett minket. Később az utolsó passzaink nem sikerültek, de a tizenegyessel biztossá tettük a továbbjutást.

Barna László#!# – Gratulálok csapatomnak, de sajnálom, hogy korán gólt kaptunk, a folytatásban pedig az erősen vitatható büntető eldöntötte a mérkőzést.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó#!#

Újpest FC – Kaposvári Rákóczi FC II. 2-0 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 1392 néző. V.#!# Farkas Á.
Újpest FC#!# Balajcza – Kiss Z. (Tajthy, 72.), Lipták, Mihajlovics, Pollák – Nagy P., Balogh B. – Barczi (Kabát, 56.), Lázár B. (Kovács D., 33.), Remili – Rajczi. Vezetőedző#!# Zoran Szpisljak
Rákóczi FC II.#!# Horváth L. – Kuckó (Banic, 57.), Vadas, Major, Laczkó D. (Házi, 46.) – Fenyvesi, Horváth T. – Bőle, Mustapha, Berdó – Haruna (Reszli, 85.). Vezetőedző#!# Barna László
Gólszerzők#!# Remili (4.), Rajczi (55. 11-esből)
Sárga lap#!# Mihajlovics (2.), Barczi (34.), Lipták (61.), Kabát (70.). illetve Major (50.), Vadas (74.)

Továbbjutott az Újpest 3-2-es összesítéssel.

Fő támogatók












Médiapartnereink