A Kaposvári Rákóczi FC II. csapata megyei rangadót nyert a Siófok II. gárdája ellen és ezzel már ötpontos előnyre tett szert az NB III Dráva-csoportjában.
K. Rákóczi FC II. – BFC Siófok II. 4-2 (2-1)
Kaposvár, 200 néző. V.#!# Deutsch
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Kuckó, Major, Banic, Laczkó, Farkas P. (Haruna 47.), Horváth T., Házi (Reszli 65.), Fenyvesi, Berdó, Alexeev (Mustapha 47.). Vezetőedző#!# Barna László
Gólszerzők#!# Alexeev (4.), Major (6.), Haruna (62.), Fenyvesi (68.)., ill. Rebryk (35.), Fejes (50.).
Hamar kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat, amely mezőnyfölényét a folytatásban is megőrizte. A második félidőben a siófokiak gólratörő játékuknak köszönhetően kétszer is betaláltak és kiegyenlítettek. A Rákóczi ezután sebességi fokozatott váltott és újabb találatokat szerezve megérdemelten nyert.
Barna László#!# A játékkal nem voltam teljes mértékben elégedett, a látottak alapján viszont megérdemelten nyertünk.
Elégedetlen, de még türelmes a klubvezetés
Kiesőhelyen zárta az őszi szezont a Kaposvári Rákóczi, így nem meglepő, hogy elégedetlen a klubvezetés a csapat eddigi szereplésével. A jelenlegi helyzetről Illés János ügyvezető elnököt kérdeztük.
– Teljes mértékben elégedetlenek vagyunk a helyezést és a teljesítményt illetően – mondta honlapunknak Illés János. – Nem azt mondom, hogy nagyon sokkal többre számítottunk, de egy nyugodt középcsapat szintjét azért szerettük volna elérni, és ezt magabiztosan megtartani. Szakmailag meg lehet magyarázni az eddigieket, hiszen lényegében csak az kellett volna, hogy három hazai mérkőzésen döntetlen helyett nyerjünk. Erre minden esélyünk megvolt, és akkor teljesen nyugodt lenne most a helyzet. Így viszont nem vagyok büszke arra, hogy európai csúcstartók vagyunk a döntetlenek tekintetében. Ezt ugyanis senki nem díjazza…
– A jelenlegi helyzetben tervez-e bármilyen lépést a klubvezetés?
– Ezekben a napokban folynak a beszélgetések és a tárgyalások a játékosokkal és az edzővel is. A lényeg az, hogy a hátralévő egy hónapra nyugalmat, rendet, fegyelmet teremtsünk, és eredményes játékot. A tavaszról előrehozott két bajnoki mérkőzés után pedig újra beszélünk a tapasztalatokról, és arról, hogy kell-e változtatnunk, és ha igen, akkor miben.
– Mivel lenne elégedett az előttünk álló öt tétmérkőzésen?
– A két bajnoki mérkőzésen mindent meg kell tenni, hogy pontokat szerezzünk. Úgy gondolom, hogy a hazai, Kecskemét elleni találkozó fokozottan fontos lesz számunkra. A Magyar Kupában, a Putnok ellen csak a továbbjutás fogadható el, ezt szögezzük le, és a Ligakupában, az előttünk álló utolsó csoportmérkőzésen sem lenne szabad kikapni.
Lubos Hajdúch az ősz legjobbja a Nemzeti Sport rangsorában
A Nemzeti Sport ezúttal is elkészítette őszi játékosrangsorát a tudósítóik által adott osztályzatok alapján. A listára azok kerülhettek fel, akik legalább nyolc mérkőzésen értékelhető teljesítményt nyújtottak. Csapatunkból a kapus Lubos Hajdúch zárt a legjobb átlaggal.
Hajdúch a tizenöt rangsorolt kapus közül az 7. helyet szerezte meg. A 174 mezőnyjátékos listáján Kulcsár Kornél volt a legjobb kaposvári, megelőzve Balázs Benjámint és Milan Pericet.
A listák élcsoportja, valamint a Rákóczi jelenlegi és korábbi játékosainak helyezései (a név után az osztályzatok átlaga, majd az értékelhető mérkőzések száma következik)#!#
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága meghatározta a Magyar Kupa nyolcaddöntőbeli mérkőzéseinek pontos időpontjait.
A Rákóczi NB I-es csapata az NB III-as Putnok otthonában játssza a párharc első mérkőzését november 30-án, szerdán 13 órától. A kaposváriak ligacsapata az Újpestet fogadja, ugyancsak november utolsó napján, 14 órai kezdettel. A visszavágók december 3-án, szombaton következnek#!# a Rákóczi első csapata 13 órakor meccsel saját otthonában a putnokiakkal, az NB III-as együttes pedig 15 órakor lép pályára a Megyeri úton.
Visszavágott a Siófok a Ligakupában
Somogyi rangadót rendeztek a Ligakupa B csoportjában, az FGSZ Siófok vendége a Kaposvári Rákóczi volt. A Balaton-partiak visszavágtak a szeptemberi vereségért, az eredmény ezúttal is 2-0 lett. Gól nélküli első játékrészt követően előbb Bozovic talált be a Rákóczi kapujába, majd Lattenstein szabadrúgásgólja eldöntötte a meccset.
Az első kapuralövésig mindössze három percet kellett várni#!# Mustapha fordulásból célozta meg a siófoki kaput, de próbálkozása mellément. A 17. percben Huszák végezhetett el a kapuval szemben szabadrúgást, Poszának azonban nem okozott gondot a védés, mert a labda középre jött. A 31. percben Haruna révén vezetéshez juthatott volna a vendégcsapat, egy remek labdát kapott teljesen üresen, azonban nagy ziccerben ballal mellégurított. A 41. percben A Siófok kisszögletet végzett el#!# Melczer és Lattenstein passzolgatása után utóbbi lőtt kapura a 16-os bal sarkáról, de a labda elzúgott a kapu mellett.
A félidei fordulás után Melczer kínálta meg egy távoli lövéssel Poszát, de az exsiófoki hálóőr védeni tudott. Az 53. percben a szintén volt siófoki, Graszl fejesét hárította Szatmári. Az 57. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Huszák remek ütemű kiugratásával Bozovic indult el, bevezette a labdát a 16-os bal oldalán, majd elgurította Posza mellett. A labda a kapufa tövére pattant, majd onnan befelé, a menteni igyekvő Bank már csak beljebb segítette (1-0).
Pár perccel később a zöld-fehéreknél csereként beálló Safaric lövését blokkolta az utolsó pillanatban a siófoki védelem. A 64. percben növelte előnyét a házigazda#!# Lattenstein végezhetett el szabadrúgást a 16-os balsarkáról, és mesterien a rövid felsőbe tekerte (2-0). A 68. percben szépíthetett volna a Kaposvár#!# Jawad tálalt kitűnő labdát Alexeev elé, lövését azonban Szatmári lábbal hárította.
A hátralévő időben már nem alakultak ki igazán nagy helyzetek.
FGSZ Siófok – Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (0-0)
Siófok. Vezette#!# Gyarmati II.
Siófok#!# Szatmári – Mogyorósi (Tusori, a szünetben), Lengyel (Nyári, a szünetben), Kiss Zs., Pécseli (Fejes, 65.) – Melczer, Horváth B. (Rebryk, 82.), Lattenstein, Huszák – Bozovic, Horváth A. Szakmai igazgató#!# Horváth Károly
Rákóczi FC#!# Posza – Graszl, Bank, Zsók (Pavlovic, a szünetben, Farkas P., 59.), Jánvári – Pedro, Hegedűs D. (Jawad, a szünetben), – Bőle, Mustapha, Katona (Safaric, a szünetben) – Haruna (Alexeev, 57.). Edző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Bozovic (57.), Lattenstein (64.)
Sárga lap#!# Katona (29.), Haruna (50.), Mustapha (66.)