A labdarúgó Ligakupa B csoportjának ötödik fordulójában Siófokon lép pályára a Kaposvári Rákóczi. A találkozó kedden 14 órakor kezdődik.
A Sisa-legénység három győzelem és egy döntetlen után vendégszerepel a Balaton partján, és ha a csapat ismét begyűjti a három pontot, akkor megszerezheti a csoport első helyét. A csoportgyőztesek mellett a három legjobb második lép tovább, így a Rákóczi a sorozat történetében először továbbmenne a kieséses szakaszba. A zöld-fehérek hazai pályán 2-0-ra verték a siófokiakat, akik eddig négy pontot gyűjtöttek a Ligakupában. A csapat tagjai a vasárnapi pihenő után hétfőn délután találkoztak újra. A sérültek rehabilitációja folyik, a kedd délutni kezdőcsapat tagjait a találkozó előtt jelöli ki a szakmai stáb.
Balázs Benjámin újra Róth Antal keretében
U21-es válogatottunk november 15-én, kedden Olaszországban játssza le soron következő Eb-selejtezőjét. Róth Antal keretében ezúttal is helyet kapott Balázs Benjámin, a Rákóczi FC támadó középpályása, aki hétfőn utazik a telki edzőtáborba.
Mindkét válogatott a negyedik mérkőzését játssza a sorozatban, de míg a házigazda olaszok eddigi három meccsüket megnyerték, a mieink egyelőre nem szereztek pontot. A két csapat szeptember 6-án, Székesfehérváron egyszer már megmérkőzött egymással, akkor az olaszok 3-0-s győzelmet arattak. A mieink ezt követően Törökországban közel jártak a pontszerzéshez, de végül szoros meccsen 2-1-es vereséget szenvedtek. A november 15-i, casaranói mérkőzésen válogatottunknak bravúrra lenne szüksége a pontszerzéshez.
– Az itthon lejátszott olasz meccsből kiindulva nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. – A székesfehérvári találkozó tükröt tartott saját játékunk elé, a játékosaim láthatták, hogy mi az, amit alapvetően másképp kell csinálni, hogy nőjenek az esélyeink egy nálunk komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen. Azon a találkozón az első húsz percet leszámítva a csapatjátékunk nem közelítette meg az elvárt szintet, fegyelmezetlenül játszottunk, és ennek vereség lett a vége. Az ilyen meccseken kizárólag akkor lehet esélyünk, ha kilencven percen keresztül meg tudjuk őrizni a fegyelmezettségünket. A törökök elleni mérkőzésen képesek voltunk erre, és volt is esélyünk a pontszerzésre.
A keretben két olyan játékos – Windecker József és Kovács István – is helyet kapott, akik fiatalabbak társaiknál, és az utóbbi időben az U20-as válogatottban is szerepeltek.
– Windecker meggyőző teljesítményt nyújtott a húszéveseknél, ráadásul fiatal kora ellenére stabil tagja a Győr első csapatának, és miután az ő posztján voltak gondjaink, a meghívása mellett döntöttem. Kovács Istvánról is elmondható, hogy teljesítménye alapján megérdemli, hogy a keret tagja legyen. A két futballista meghívása is mutatja, hogy a húsz- és a huszonegy évesek munkáját igyekszünk a lehető legjobban összehangolni, és a fiatalabbakat már most beépíteni a tétmérkőzéseket játszó együttesbe – fogalmazott Róth Antal.
Ismét a keret tagja Futács Márkó, aki a törökök ellen eltiltás miatt nem szerepelhetett, valamint Megyeri Balázs is, aki már BL-mérkőzésen is bemutatkozhatott az Olimpiakoszban. Kádár Tamás a felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapott, ő a Liechtenstein elleni mérkőzést követően csatlakozik az U21-es gárdához.
– Nagyon örülünk annak, ha kerettagok egyéni karrierjében pozitív változás áll be, hiszen a legnagyobb problémánk éppen abból adódik, hogy hullámzó a futballisták versenyeztetése. A Megyeri Balázséhoz hasonló sikerekből mind a válogatott, mind a játékos profitálhat a jövőben. Bár Futács Márkóról az utolsó benyomás rendkívül kedvezőtlen volt, mert durva fegyelmezetlenséget követett el, nem szabad elfelejteni, hogy korábbi mérkőzéseinken aktív szerepet vállalt a gólszerzésből, ezért visszakerült a csapatba – tette hozzá a szövetségi edző.
Újabb győzelmével már az NB I-es tabella hetedik helyén áll a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U15-ös csapata. A négyfrontos paksi erőpróba döntetlent hozott. Az U15 mellett nyert az U16, kikapott viszont az U18 és az U13-as gárda. Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás bajnokságok
U18 Paks-Rákóczi 2-1 (1-0)
Rákóczi#!# Rusák – Dobos, Kolumbán, Nádori, Hadaró, Lőrincz, Sándor, Hampuk, Kovács A., Csáki, Gelencsér. Csere#!# Veriga, Kiss K., Korona. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Sándor
Bőzsöny János#!# Érdekes mérkőzés volt, mert a mezőnyben egyenrangú felek küzdöttek, és a szerencsésebb csapat szerezte meg a három pontot.
U16 Paks-Rákóczi 2-3 (0-1)
Rákóczi#!# Bogdán – Kiss B., Murvay, Neubauer, Molnár P., Tóth Z., Göttlinger, Pap, Fátyol, Haga, Kozics. Csere#!# Benke, Meskula, Bertók, Kecskés, Singer. Edző#!# Major Gábor
Gólszerzők#!# Kozics, Haga, Murvay
Major Gábor#!# Egy megnyert mérkőzést sikerült majdnem kiengedni a kezünkből, de az utolsó percben egy nagyszerű támadással meg tudtuk szerezni a fontos három pontot.
U15 Rákóczi-Paks 4-1 (3-0)
Rákóczi#!# Borsi – Gulyás, Száraz, Grabarics, Vadas, Zalivadnij, Vas, Kiss B., Kondor, Nagy K., Jancsik. Csere#!# Prukner, Csendes, Nagy L., Hegedüs, Vig, Richter. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Grabarics 2, Száraz, Nagy K.
Richter Sándor#!# Ezen a mérkőzésen a pontrúgásaink nagyon hatékonyak voltak, emellett több helyzetet is kialakítottunk, mint az ellenfél, melynek soraiban sok egyénileg nagyon jól képzett játékos játszott. Megérdemelten szereztük meg a nagyon fontos három pontot! Gratulálok a játékosaimnak.
U13 Rákóczi-Paks 0-1 (0-0)
Rákóczi#!# Varga Zs. – Steller, Mayer, Horváth Á., Vető, Varga D., Handa, Török Zs., Dózsa, Török A., Nagy D. Csere#!# Bodó, Wolf, Dobai, Balogh Sz. Edző#!# Gáspár András
Gáspár András#!# Még egy nappal a mérkőzés után is nehéz higgadtan nyilatkozni, óvatosan is teszem, érzelmeim nehogy eltiltáshoz vezessenek. Tudom, hogy nem vagyok egy Mourinho és csapatom sem a Barcelona, ezért mi is hibázhatunk, de azt, hogy hazai pályán immár sorozatosnak nevezhető bírói ítéletek miatt nem tudunk örülni, több mint bosszantó. Nehezen haladunk előre és rengeteget dolgozunk egy-egy apró részsikerért, ezért lenne fontos, hogy végre valahára a szövetség vezetői is megértsék, hogy komoly játékvezetőket lenne érdemes küldeni és azzal megtisztelni a gyerekeket. A játékosaimnak csak annyit üzenek, hogy ne adják fel, tavasszal ezeken a mérkőzéseken már biztos, hogy sikeresek leszünk.
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Nagybajom 7-1 (5-0)
Rákóczi#!# Sztropkó – Somogyi, Horváth Á., Kiss A., Páger, Szili, Kirchner, Tulok, Böjte, Németh P., Weimann. Csere#!# Prukner, Keresztes, Vaszilkó, Strángli, Garai, László. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# Horváth Á. 3, Kirchner 2, Böjte P. 2.
Pusztai László#!# Első félidei eredményes játékunk alapján megérdemelten nyertünk ilyen arányban is.
U17 K.Rákóczi-Nagybajom 8-0 (3-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Vörös, Beiszer, Nagy A., Vadász, Zrínyi, Ács-Gergely, Kiss B., Kovács B., Fila. Csere#!# Czebei, Bene, Házi. Edző#!# Horváth Zoltán
Horváth Zoltán#!# Magabiztos győzelmünk ugyan nehezen indult, de aztán az a különbség, amelynek meg kell lenni, az a mérkőzés összképe alapján megérdemelt volt. Ellenfelünk szervezetten és motiváltan játszott, gratulálok nekik.
Bonyhádon is nyert a listavezető Rákóczi II.
Nem okozott gondot idegenben sem a három bajnoki pont begyűjtése a Rákóczi II. együttesének a labdarúgó NB III Dráva-csoportjának hétvégi fordulójában, így továbbra is a tabella élén áll.
Bonyhád-Kaposvári Rákóczi FC II. 1-4 (0-2)
Bonyhád, 300 néző. V.#!# Jakab
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Vadas, Mudresa, Kuckó, Laczkó, Böröczky (Banic 62.), Horváth T., Házi (Horváth Á. 83.), Fenyvesi, Pavlovic (Hartley 68.), Alexeev. Vezetőedző#!# Barna László
Gólszerzők#!# Márk A. (85.), ill. Pavlovic (22., 40.), Tálas (öngól, 61.), Házi (76.).
Piros lap#!# Vadas (57.)
Jók#!# Pavlovic, Horváth T., Böröczky, Mudresa
Weimann Gábor (edző)#!# A fiatal bonyhádi csapat ellen magabiztos, taktikus játékkal megérdemelten nyertünk.
A Putnok és az Újpest a Rákóczi kupaellenfelei
Kisorsolták a 2011–2012-es labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait, melyben már oda-visszavágós alapon dőlnek el a párharcok. A Rákóczi NB I-es együttese az NB III-as putnokiakat kapta ellenfélül, a harmadosztályú ligacsapat pedig az Újpesttel csatázik majd az újabb bravúr reményében.
Az NB I tizenhat csapatából a Bp. Honvéd, a Lombard FC, a Paks, a Siófok, a Vasas, és a ZTE nem jutott el az ötödik körig – ott van viszont négy NB II-es és két NB III-as csapat, és lesz a nyolc között is alacsonyabb osztályú gárda, hiszen Baja–Kozármisleny összecsapást is rendeznek. A Ferencváros a Békéscsabát, az Újpest a Kaposvár második csapatát, a Videoton a Haladást kapta, a forduló rangadója a címvédő Kecskemét és a bajnoki listavezető DVSC-Teva összecsapása, illetve a Diósgyőr–Győri ETO lesz.
A párharcokat az elöl álló csapat kezdi hazai pályán. Az első mérkőzéseket november 30-án, a visszavágókat december 3-án játsszák.
LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
Nyolcaddöntő
Kaposvári Rákóczi II (III.)–Újpest FC
Putnoki VSE (III.)–Kaposvári Rákóczi
Békéscsaba (II.)–Ferencváros DVTK–Győri ETO