Jánvári a tartalékok között

Újabb kaposvári labdarúgó került egy lépéssel közelebb a válogatottsághoz. Jánvári Gábor tartalékként kapott meghívót az U21-es együttes keretébe.

Jánvári GáborA 20 esztendős futballista a nyáron egy Szabolcs-Szatmár megyei NB III-as gárdától, Tiszakanyárról igazolt Somogyba, és hároméves szerződést kötött a kaposváriakkal. A bal oldali védő posztján bevethető játékos a második fordulóban, Kecskeméten mutatkozott be, az elmúlt hetekben pedig állandó helyet kapott a Rákóczi kezdő tizenegyében. Sisa Tibor vezetőedző szerint a fiatal labdarúgó összességében meghálálta a bizalmat, így nem meglepő, hogy Róth Antal szövetségi edző is felfigyelt rá. Ha valaki kiesik az U21-es keret tagjai közül, akkor Jánvári is csatlakozhat a többiekhez. A zöld-fehérek saját nevelésű játékosa, Balázs Benjámin egyébként már a telki edzőtáborban dolgozik.

A törökök ellen készül az U21-es válogatott

Vasárnap Telkiben találkoztak az U21-es válogatott tagjai, és délután megkezdődött a felkészülés a törökök elleni, isztambuli Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre. A csapat játékosai a vasárnapi első programpontként részt vettek a Bozsik-program évadnyitó Gyermeklabdarúgó Fesztiválján, majd felmérésekkel és regenerációval folytatódott a nap. A keret tagja Balázs Benjámin, a Rákóczi FC támadója is.

Balázs Benjámin

Róth Antal hétfőn délután tartja meg első edzését a kerettagoknak, ezt a pénteki indulásig öt további gyakorlás követi majd. A szövetségi edző sérülés miatt nem számíthat Tischler Patrikra és Lázár Bencére, míg Iszlai Bence és Futács Márkó eltiltását tölti. A csapat újoncot avathat, tagja az együttesnek a gyirmóti Lázár Patrik, aki korábban még nem szerepelt az U21-es válogatottban.
 
A törökök jól kezdték a sorozatot, Liechtensteint otthon 6-1-re, idegenben 3-0-ra verték, míg az írek ellen hazai pályán 1-0-ás győzelmet arattak. A találkozóra az isztambuli Kasimpasa-stadionban kerül sor szombat délután, helyi idő szerint 19#!#00-kor.
 
A magyar válogatott kerete#!#
 
Kapusok#!#
 
Gulácsi Péter (Hull City)
Megyeri Balázs (Olympiakosz FC)
 
Védők#!#
   
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Kádár Tamás (Newcastle United FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Fodor Ferenc (Kozármisleny)
Fiola Attila (MVM Paksi FC) 
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
 
Középpályások#!#
   
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi FC)
Simon Ádám (UC Palermo)
Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA)
Tajthy Tamás (Újpest FC) 
Egerszegi Tamás (Újpest FC)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Kovács István (Haladás Sopron Bank)
Lázár Patrik (Gyirmót FC) 
Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE)
Bertus Lajos (Kecskeméti TE) 
 
Támadók#!#   
 
Eppel Márton (NEC Nijmegen)
Simon András (Győri ETO)

Tíz gólt rúgott az U19-es csapat

A Rákóczi U19-es gárdája 10-0-ra verte az UFC Nagykanizsa együttesét, és továbbra is kapott gól nélkül, százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját. Az U15-ös csapatunk győzött a Kozármisleny ellen, míg az U14 Nagykanizsáról hozta el a három pontot. A U16-os és U18-as kiemelt korosztályban szereplő együtteseink ezúttal nem szereztek pontot, ők Diósgyőrben vendégeskedtek. Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U18 Diósgyőr-K.Rákóczi 3-0 (2-0)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Szenászna, Lőrincz, Nádori, Hadaró, Nagy K., Hampuk, Korona, Vaszilkó, Sándor G. Csere#!# Kordé, Gelencsér, Kiss K., Sáfárik, Bogdán. Edző#!# Bőzsöny János
Bőzsöny János#!# A külső körülmények sem segítették az eredményes szereplést, de magunkban keressük a vereség okait, nem a külső körülményekben. A mai teljesítmény ehhez a csapathoz méltatlan volt.   
U16 Diósgyőr-K.Rákóczi 6-0 (2-0)
Rákóczi#!# Bogdán – Molnár, Singer, Murvay, Meskula, Pap, Kozics, Tóth, Bertók, Neubauer, Göttlinger. Csere#!# Kiss F., Benke, Kovács G. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# A mai újabb vereség sajnos akarati tényezőkön is múlt. Nagyon bízom benne, hogy a játékosok a későbbiekben be fogják bizonyítani, hogy többre képesek. 
U15 K.Rákóczi-Kozármisleny 5-3 (3-2)
Rákóczi#!# Ignác – Gulyás, Száraz, Grabarics, Vörös, Vadas, Zalivadnij, Richter, Vas, Jancsik, Kiss B. Csere#!# Bogdán, Kondor, Nagy K., Hegedűs. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Kiss B., Richter, Grabarics, Zalivadnij, Száraz
Richter Sándor#!# Mezőnyben nagyon kulturáltan és technikásan futballozó csapatot győztünk le. Nem játszottunk jól, de a kialakított helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Helyzetkihasználásunk ismét kívánni valót hagyott maga után. Fontos három pontot szereztünk egy hozzánk hasonló képességű ellenfél ellen. 
U13 K.Rákóczi-Kozármisleny 0-1 (0-0)
Rákóczi#!# Varga Zs. – Horváth Á., Zsálek, Balogh Sz., Varga D., Vető, Galambos, Dózsa, Nagy D., Handa, Dobai. Csere#!# Kiss M., Wolf, Jansen, Mayer, Török A., Török Zs., Péterfai. Edző#!# Gáspár András
Gáspár András#!# Az idény legjobb játékát nyújtottuk az első félidőben, azonban mezőnyfölényünket nem sikerült gólra váltani. A második játékrész első percében a vendégcsapat – mint később kiderült – egyetlen támadását gólra váltotta. A hazaiak már nem tudtak újítani, így ismételten egy bosszantó egygólos vereséget szenvedtek. A felkészülési időszak elején ugyanettől a kozármislenyi csapattól még tízgólos különbségű vereséget szenvedtünk… Egy kicsi szerencse kellett volna a győzelemhez, ha így fejlődünk tovább, az is meglesz! 
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi – UFC Nagykanizsa 10-0 (6-0)
Rákóczi#!# Rusák – László B., Kolumbán, Kiss A., Páger, Garai, Kirchner, Böjte P., Horváth Á., Németh P., Weimann. Csere#!# Sztropkó, Németh K., Keresztes, Prukner, Tulok, Pető. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# Horváth Á. 4, László B. 4, Prukner, Kirchner. 
Pusztai László#!# Megfelelt a csapat az elvárásoknak és meggyőző, helyenként jó játékkal tartotta itthon a három pontot. 
U17 K.Rákóczi – UFC Nagykanizsa 0-4 (0-2)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Somogyi, Vörös, Zrinyi, Kovács A., Ács-Gergely, Beiszer, Kovács B., Csáki, Vadász. Csere#!# Czebei, Házi, Rádai, Bene, Nagy A. Edző#!# Horváth Zoltán
Horváth Zoltán#!# A mérkőzés eredménye nem tükrözi hűen a játék képét, ugyanis ellenfelünk abból az öt-hat alkalomból, amikor eljutott a kapunkig gólokat ért el. Ehhez kellett az indiszponáltan és gyengén védő kapusunk, illetve azok az egyéni védekezésbeli hibák, amiket elkövettek a játékosok. Ennek ellenére az üresen álló kapuba illik betalálni. Többen meggyőztek arról, hogy nem alkalmasak komolyabb feladatok, mérkőzések megoldására. 
U15 UFC Nagykanizsa-K.Rákóczi U14 1-2 (1-1)
Rákóczi#!# Ignác – Cziráki, Jasek, Bodó, Keszthelyi, Novák, Párkányi, Király Á., Horváth F., Nemes, Vajda. Csere#!# Vasvári, Perák, Cser, Decsi, Hujbert. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Nemes, Vajda
Konrád László#!# Nehéz, küzdelmes mérkőzésen több helyzetet dolgoztunk ki, így megérdemelt a győzelmünk. 
U13 Nagykanizsa-K.Rákóczi U12 2-0 (1-0)
Rákóczi#!# Iványi Botond – Borbély, Bradics, Zentai, Krénusz, Tamás Sz., Király O., Kalina, Kántor, Szabó Á., Kovács A. Csere#!# Szilágyi, Orsós, Iványi Bence, Auman, Kiss D., Olaj, Gerőházi. Edző#!# Petrók Viktor
Petrók Viktor#!# A két jó csapat összecsapásán az akaratban erősebb nyert.

NB III#!# Döntetlen a csoportrangadón

Gólokat ugyan nem, de izgalmas mérkőzést hozott az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dráva-csoportjának rangadója a listavezető Rákóczi II. és a Szekszárd csapatai között. 

Az első és a második helyezett csapat igazi rangadót vívott, amelyen sajnos csak a mezőnyjáték dominált. Kevés helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, amelyek kimaradtak.

Szekszárd-K. Rákóczi  FC II. 0-0 

Szekszárd, 500 néző. V.#!# Ursprung
Rákóczi FC II.#!# Horváth L. – Vadas, Kardos, Fenyvesi, Kuckó, Horváth T., Berdó (Horváth Á. 76.), Bőle, Katona (Garai 66.), Házi (Hartley 80.), Mustapha. Vezetőedző#!# Barna László. Edző#!# Weimann Gábor
Jók#!# Kardos, Horváth T., Bőle, Házi
Weimann Gábor#!#  Ez az eredmény azok közé a döntetlenek közé tartozik, aminek lehet örülni.

Pontot szerzett a Rákóczi idegenben!

Gyors gólváltás után döntetlennel ért véget a labdarúgó NB I. dél-dunántúli rangadója. A Kaposvári Rákóczi az újonc Pécs otthonában lépett pályára az OTP Bank Liga 11. fordulójában, és 1-1-es eredménnyel zárult a kilencven perc. A somogyi gólt a továbbra is jó formában lévő Milan Peric szerezte, a zöld-fehérek az őszi szezonban első idegenbeli pontjukat könyvelhették el.

Sisa tréner több helyen is változtatott a múlt heti összeállításon, a csapatban ugyanis néhányan sérüléssel bajlódnak. Hegedűs Dávidnak a térde fáj, Haruna pedig részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Zsók és Safaric korábban rúgást kapott, és még nem épült fel. A dél-dunántúli rangadóra több mint kétszáz zöld-fehér hívő elkísérte a társaságot, és a kellemes, nyárias időben jó hangulatban várhattuk a kezdést. 
Az első percek mezőnyjátéka után a 11. percben, jobb oldali szöglet után Mudresa fejelt 9 méterről a kapus kezébe. Egy percel később Pericet rántotta le Todorovic a tizenhatos vonala előtt. A játékvezető nem látott szabálytalanságot, sőt#!# a Rákóczi-csatár kapott sárgát műesés miatt…
A 23. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi! Kulcsár K. remek passza után a múlt heti eltiltása után visszatérő Peric lőtt 10 méterről a kapu jobb felső sarkába. 0-1.
Egy perc múlva máris jött az egyenlítés. Bajzát ugratta ki Andorkát, aki középről, 8 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1-1.
A 28. percben Peric lövését védte Dibusz, Kulcsár ismétlése pedig fölé szállt. Négy percre rá Zeljkovic jobb oldali szöglete után Pintér lőtt 18 méterről a kapu fölé. Három perccel később Bajzát fordult le védőjéről, majd 23 méterről centikkel lőtt a kapu fölé. A túloldalon Peric 8 méteres fejesét védte bravúrral Dibusz kapus.
A 47. percben Peric került óriási helyzetbe, de a közeli lövést Dibusz bravúrral védte. Három perccel később újra Peric próbálkozott#!# a 25 méteres, bal alsó sarokra tartó szabadrúgását hárította a hazai kapus.
A folytatásban Regedei lőtt 17 méterről fölé, a túloldalon pedig Gujic 25 méteres bombáját védte Dibusz. A 60. percben Demjén lőtt balról, 17 méterről, a labda a kapu jobb felső sarka mellett hagyta el a játékteret. A 67. percben Balázs B. 16 méteres lövését védte szépen Dibusz. Öt perccel később Marovic beadását a csereként beállt Horváth csúsztatta 6 méterről a jobb felső sarok felé, Hajdúch szögletre mentett.
A hajrában még Bajzát lőtt egy érvénytelen gólt, majd Kovács O. végezhetett el szabadrúgást 19 méterre a kaputól, de mellé lőtt.
A látottak alapján igazságos döntetlennel ért véget a dél-dunántúli rangadó. A Rákóczi ebben a szezonban először szerzett pontot idegenben! A csapat egyébként utoljára április 9-én gyűjtött pontokat vendégként, a fiúk Pakson győztek 3-2-re. Egy hét híján fél évet vártunk az újabb pontra, és reméljük, a folytatás már eredményesebben alakul otthon és vidéken egyaránt.
A kéthetes bajnoki szünet után a Bp. Honvéd elleni hazai találkozóval folytatódik az NB I-es pontvadászat.
Pécsi MFC – Kaposvári Rákóczi 1-1 (1-1)
Pécs, 3500 néző. V.#!# Bognár T.
Pécs#!# Dibusz – Simonfalvi, Regedei (Gyánó, 82.), Todorovic, Marovic – Zeljkovic (Scepanovic, 36.), Lantos, Pintér A., Demjén – Andorka (Horváth Zs., 70.), Bajzát. Vezetőedző#!# Mészáros Ferenc
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Mudresa, Jánvári – Balázs B., Pedro – Gujic (Pavlovic, 73.), Kulcsár K. (Kovács O., 87.), Jawad (Alexeev, 68.) – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Andorka (24.), illetve Peric (23.)
Sárga lap#!# Regedei (36.), Todorovic (48.), Demjén (52.), Simonfalvi (85.), illetve Peric (13.)

Fő támogatók












Médiapartnereink