Kupacsata előtt a Rákóczi

Szerdán délután Magyar Kupa mérkőzés vár a Rákóczi futballcsapatára. A kaposváriak az országos főtábla harmadik fordulójában a Zala megyei bajnok Andráshida otthonában vendégszerepelnek, a találkozó 15 óra 30 perckor kezdődik. A somogyiak egyértelmű célja a továbbjutás, a fiúk szeretnének végre idegenben is sikerélményhez jutni. A Rákóczi NB III-as ligacsapata egy héttel később, szeptember 28-án játssza le kupameccsét az élvonalbeli ZTE ellen a stadionban.

U19, U17#!# Értékes győzelmek a Baja ellen

Gólt sem kapva verték eddigi legnagyobb riválisukat az NB II-es utánpótlás labdarúgó-bajnokságban szereplő U19-es és U17-es Rákóczis együttesek. A kiemelt pontvadászatban érdekelt U15-ös és U13-as alakulatok is örülhettek a hétvégén, miután a szekszárdiak ellen megszerezték első győzelmüket. Rendeztek Siófok-Rákóczi megyei rangadót is, ott a Balaton-partiak volt az eredményesebbek. Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U18 Debrecen-K.Rákóczi 2-1 (1-0)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Szenászna, Lőrincz, Hadaró, Nagy K., Hampuk, Pallósi, Csáki, Kordé, Korona. Csere#!# Kiss K., Szolomayer, Sándor G. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Kordé
Bőzsöny János#!# Négyszáz kilométer megtétele után, nagy melegben, műfüvön játszottunk. Dicséret illeti a csapatot, mert nagy iramú mérkőzésen döntetlen állásnál nyerési esélye volt, de egy védelmi hiba vereséget eredményezett. Jól játszottak a mieink annak ellenére is, hogy kikaptak. 
U16 Debrecen-K.Rákóczi 3-0 (0-0)
Rákóczi#!# Kiss F. – Molnár, Singer, Murvay, Meskula, Pap D., Bertók, Haga, Neubauer, Benke, Kozics. Csere#!# Göttlinger, Kovács G., Korcz, Pamuki. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# Az eredmény ellenére a csapat lassan-lassan lépeget előre. Ezek a lépések szombaton nagyobbak is lehettek volna, ha hagyják… Sajnos, attól még messze vannak jó néhányan a csapatból, hogy ne csak ráérezzenek a lehetőségre, hanem azt ki is használják. 
U15 K.Rákóczi-Szekszárd 3-1 (2-1)
Rákóczi#!# Borsi – Kiss B., Gulyás, Száraz, Grabarics, Vas, Vörös, Nagy K., Vadas, Zalivadnij, Richter P. Csere#!# Hegedüs, Orgyán, Nagy L., Prukner Á., Kondor. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Richter P., Kiss B., Grabarics
Richter Sándor#!# Végre megvan az első győzelem, ami nem volt egyszerű a jó képességű szekszárdi csapat ellen. Jobb helyzetkihasználással könnyebb lett volna a dolgunk, a lényeg  azonban a három pont. A gyerekeknek meccs előtt mondtam, hogy mindenképp nyerni kell, ők ezt betartották, ezért gratulálok nekik!
U13 K.Rákóczi-Szekszárd 1-0 (1-0)
Rákóczi#!# Bodó – Dobai, Zsálek, Balogh Sz., Varga D., Vető, Galambos, Kiss M., Dózsa, Handa, Mayer. Csere#!# Steller, Wolf, Jansen, Horváth Á., Török A., Török Zs., Nagy D. Edző#!# Gáspár András
Gólszerző#!# Zsálek
Gáspár András#!# Gratulálok a fiúknak életük első kiemelt bajnokságban aratott győzelmükhöz. Ez elsősorban nem a három pont megszerzése miatt fontos, hanem azért, hogy további motivációval folytassák a felkészülést és legyen hitük, erejük az elkövetkezendő munkához. 
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Baja 2-0 (2-0)
Rákóczi#!# Rusák – Páger, Kolumbán, Kiss A., Szili, Garai, Kirchner, Böjte P., Horváth Á., Németh P., Vaszilkó. Csere#!# Sztropkó, Németh K., Keresztes K., Prukner Zs., Weimann, László B. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# Horváth Á., Vaszilkó
Pusztai László#!# A mai mérkőzésen egy szervezett, minőségében is jó csapattal találkoztunk. Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, de nem tudtuk ugyanazt a jó teljesítményt nyújtani, mint az előző mérkőzéseken. 
U17 K.Rákóczi-Baja 4-0 (3-0)
Rákóczi#!# Veriga – Törzsök, Somogyi, Vörös, Hadaró, Ács-Gergely, Fila, Csáki, Kovács B., Kovács A., Hampuk. Csere#!# Nagy A., Bene, Balogh J., Zrinyi, Vadász. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács A. 3, Zrinyi
Horváth Zoltán#!# Első félidei játékunk mind támadásban, mind védekezésben megfelelő volt. A második játékrész – talán a sok cserének köszönhetően – már nem tetszett ennyire, de győzelmünkhöz így sem férhetett kétség. 
U15 Siófok-RákócziU14 3-1 (1-0)
Rákóczi#!# Horváth M. – Cziráki, Vasvári (Lotti), Bodó (Decsi), Keszthelyi, Novák, Horváth F. (Hujbert), Király, Ozorai S. (Nemes), Ozorai B, Vajda (Huber). Edző#!# Konrád László
Gólszerző#!# Horváth F.
Konrád László#!# Sok helyzetet kihagytunk, a védekezésben hoztuk a szokásos hibákat, így más eredmény nem is születhetett. 
U13 Siófok-RákócziU12 3-1 (0-0)
Rákóczi#!# Iványi Botond (Szilágyi) – Borbély, Bradics, Gerőházi, Krénusz, Tamás (Iványi Bence), Király, Kalina, Kántor (Kiss D.), Szabó, Kovács A. (Olaj) Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerző#!# Király O.
Petrók Viktor#!# Tisztességesen helytálltunk az egy évvel idősebb – és sok helyzetet kihagyó -siófoki csapat ellen.

NB III#!# Dombóváron is győzelem

Dombóváron is győzni tudott, így továbbra is vezet az NB III Dráva-csoportjában a Rákóczi II. csapata. 

Dombóvár – K. Rákóczi II. 1-3 (0-1)
Dombóvár, 300 néző. V.#!# Jakab
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Major, Mudresa, Vadas, Kuckó, Fenyvesi, Horváth T., Berdó (Haruna 46.), Musthapa (Házi B. 62.), Laczkó, Reszli (Hartley 85.). Vezetőedző#!# Barna László
Gólszerzők#!# Bán (69.), ill. Musthapa (20.), Major (71.), Reszli (76.). 
Jók#!# Vadas, Major, Fenyvesi, Házi B. 
Barna László#!# Meggyőző játékkal reális eredmény született. Gratulálok a csapatnak és a lelkesen küzdő hazaiaknak is. 

Vereség Diósgyőrben

Vereséget szenvedett az újonc Diósgyőr otthonában a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A zöld-fehérek az OTP Bank Liga 9. fordulójában 2-1-re kaptak ki, a szépítő gólt Milan Peric szerezte.

A kaposváriak nem titkoltan a szezon első idegenbeli pontjáért keltek útra az újonc Diósgyőr otthonába.
Némi ismerkedés után a 9. percben helyzetbe hozta magát a házigazda#!# Gallardo indította Tiszát, aki lefordult a védőjéről, 15 méterről lőtt, Hajdúch védett. A 11. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes. Tisza jobb oldalról emelt a túloldalra, Arze fejese után a védőkről lecsorgott a labda, Lippai pedig 15 méterről, laposan a kapu bal oldalába lőtt. 1-0.
A 16. percben Safaric 24 méteres szabadrúgása után a hazai kapus lábbal hárított.
Három perccel később Balázs B. játszotta magát tisztára a bal oldalon, majd 20 méterről fölé lőtt.  A 21. percben Carreno 15 méteres lövését védte Hajdúch kapus. Egy perc múlva újra a hazaiak előtt adódott lehetőség, Gohér 24 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput. Egy hosszabb eseménytelen időszakot követően a 38. percben Budovinszky végzett el szabadrúgást 20 méterről, de a bal kapufa mellé lőtt. A 39. percben Vadász lőtt 13 méterről, estében, Hajduch kezébe.
Az 50. percben Safaric próbálkozott 22 méterről, de nem találta el a kaput. Az 53. percben növelte előnyét a Diósgyőr. Arze vitte fel a labdát, majd Carrenohoz passzolt, aki visszatette elé a játékszert, Arze pedig ezután középről balra cselezte magát, majd 10 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 2-0. 
A 61. percben Lippai 28 méterről próbálkozott lövéssel, a kapu jobb oldala felé tartó labda egy védőről pattant szögletre.
A 66. percben szépített a Rákóczi. Kaposvári bedobás után a hazaiak nem tudtak felszabadítani. Perichez került a labda, aki 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 2-1.
Milan Peric nyolcadik gólját szerezte ebben az idényben, ezzel vezeti a góllövőlistát. 
A 75. percben Tisza kapott jó labdát a tizenhatoson belül, majd fordulásból egy védőbe lőtt. 
A 93. percben egy kaposvári kontra végén a csereként beállt Alexeev lőhetett kapura 13 méterről, de Farkas B. óriási bravúrral szögletre mentett.
A Rákóczi ismét pont nélkül maradt idegenben. 
Diósgyőr – Kaposvári Rákóczi 2-1 (1-0)
Diósgyőr, 5000 néző. V.#!# Oláh G.
Diósgyőr#!# Farkas B. – Vadász, Gal (Rakovic, 51.), Budovinszky, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Lippai, Arze (Takács B., 84.) – Carreno (Menougong, 73.), Tisza. Vezetőedző#!# Benczés Miklós
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Zsók, Jánvári – Hegedűs (Alexeev, 83.), Pedro – Pavlovic (Gujic, 60.), Safaric (Kulcsár K., 54.), Balázs B. – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Lippai (11.), Arze (52.), illetve Peric (66.)
Sárga lap#!# Abdouraman (32.), illetve Jánvári (64.)

Diósgyőrben folytatjuk

Első idegenbeli pontjait szeretné megszerezni a Rákóczi futballcsapata Diósgyőrben. A kaposváriak az OTP Bank Liga 9. fordulójában az újonc borsodiak otthonában lépnek pályára, és abban reménykednek, hogy most már a szerencse is átpártol hozzájuk. A hazai döntetlenek és a vidéki vereségek után ugyanis már égetően szükség lenne a bajnoki pontokra. A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a DVTK-stadionban.

A kaposvári együttes legutóbbi hazai mérkőzése gól nélküli döntetlennel zárult a Győr ellen. A zöld-fehérek nyolc forduló után 7 ponttal a 12. helyen állnak a tabellán. 
– Szerintem, aki látta a mérkőzéseinket, azt mondja, jó kis meccseket játszottunk az elmúlt hetekben – mondta Sisa Tibor vezetőedző. – Tudjuk, mit akarunk védekezésben és támadásban, hajtunk és küzdünk. Természetesen ez a minimális elvárás, de jó lenne, ha szerencsénk is lenne végre. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetünkben, ha nem is lesz olyan a játék minősége, mint például legutóbb, akkor is pontot vagy pontokat kellene elhoznunk idegenből. Nagyon nagy szükségünk lesz rá. 
A Rákóczi Diósgyőrben játssza következő bajnoki mérkőzését, és nem vár könnyű kilencven perc a fiúkra. 
– Kifejezetten nehéznek ítélem a pénteki feladatunkat – folytatta a tréner. – A Diósgyőr a labdarúgásunk egyik fellegvára, a 12. játékos a közönség, szinte mindig belehajszolják a csapatot a győzelembe. Korábban sokáig csak gondokról hallhattunk a borsodiak kapcsán, most viszont nagyot fordult a világ. Úgy tűnik, stabil a nyolcadik helyen álló borsodiak háttere#!# három játékost igazoltak a spanyol élvonalból, Tisza Tibor is őket választotta és a hírek szerint Torghelle Sándorral is tárgyalnak. Ennek ellenére mi bízunk magunkban és a sikeres szereplésben. 
A Diósgyőr – Rákóczi mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik. A találkozóról online közvetítésben számol be a kapos.hu és a sonline.hu internetes portál.

Fő támogatók












Médiapartnereink