Magabiztosan győzött az NB III Dráva-csoportjában a Rákóczi FC II. csapata, és sikerével a tabella élére ugrott. A Bátaszék elleni összecsapáson négy hazai gól született, Jammeh Haruna mesterhármast ért el.
K. Rákóczi FC II. – Bátaszék 4-0 (1-0)
Kaposvár, 100 néző. V.#!# Horváth A.
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Major (Vadas 46.), Kardos, Mudresa, Laczkó, Horváth T., Fenyvesi, Katona, Kovács O. (Házi 58.), Mustapha, Haruna (Berdó 57.). Vezetőedző#!# Barna László
Barna László#!# Ha pontosabban játszunk, akkor nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem. A mutatott játékkal elégedett vagyok!
Rákóczi BFLA#!# Négy győzelem, négy vereség
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatai közül az NB I-ben szereplő együttesek nem szereztek pontot a hétvégén, az NB II-ben vitézkedők azonban nagy gólkülönbségű sikereket arattak. Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás-bajnokságok
U18 K. Rákóczi – Illés Akadémia-Haladás 0-3 (0-1)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Nádori, Szenászna, Hadaró, Lőrincz, Nagy K., Hampuk, Gelencsér, Pallósi, Kiss K. Csere#!# Csáki, Kordé, Kapronczai. Edző#!# Bőzsöny János
Bőzsöny János#!# Jobb csapattól szenvedtünk vereséget, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ellenfélben kettő, nálunk pedig nyolc 95-ös születésű játékos futballozott.
U16 K. Rákóczi – Illés Akadémia-Haladás 0-4 (0-0)
Rákóczi#!# Kiss F. – Kiss B., Molnár, Singer, Murvay, Meskula, Pap, Bertók, Prigli, Haga, Neubauer. Csere#!# Göttlinger, Bór, Korcz, Benke, Tóth Z. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# A csapat hozzáállásával és akaratával ma sem volt baj, de ellenfelünk a labdarúgáshoz kötődő minden körülményben fölénk nőtt és megérdemelten nyert.
U15 Győri ETO – K. Rákóczi 5-0 (2-0)
Rákóczi#!# Borsi – Kiss B., Gulyás, Száraz, Grabarics, Vas, Vörös, Jancsik, Nagy K., Zalivadnij, Hegedüs. Csere#!# Kondor, Prukner, Vadas, Handa. Edző#!# Richter Sándor
Richter Sándor#!# Ezen a meccsen semmi esélyünk nem volt, két ok miatt#!# nagyon jó csapat ellen játszottunk, akik sokkal előrébb tartanak, mint mi, másrészt a 14. percben jogtalanul állították ki az egyik játékosunkat, amit a mérkőzés végén a játékvezető is elismert.
Gáspár András#!# Nyilvánvalóvá vált, hogy egy roppant nehéz bajnoki szezon vár ránk, ahol a sikerélményt nem egy-egy győzelemben fogjuk tudni megünnepelni, hanem hétről-hétre kitűzött részcélok megvalósításával. Ezen a mérkőzésen ez maradéktalanul megvalósult, hiszen a gólunk mellett rúgtunk két kapufát és kétszer a gólvonalról szabadítottak fel a hazaiak. Elmondható, hogy a támadójátékunk fejlődött. Gratulálok a srácok hozzáállásához!
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 Bátaszék – K. Rákóczi 0-14 (0-8)
Rákóczi#!# Sztropkó – Páger, Pető, Kiss A., Szili, Garai, Kirchner, Böjte, Horváth Á., Németh P., Vaszilkó. Csere#!# Kolumbán, Németh K., Tulok, Prukner Zs. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# Vaszilkó 5, Horváth Á. 4, Németh P. 2, Böjte, Németh K., Garai
Pusztai László#!# Ilyen arányban sem fért kétség a sikerünkhöz.
U17 Bátaszék – K. Rákóczi 0-8 (0-5)
Rákóczi#!# Gábor Á. – Törzsök, Somogyi, Rádai, Vörös, Ács-Gergely, Fila, Zrínyi, Kovács B., Kovács A., Vadász. Csere#!# Bene, Czebei, Nagy. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács B. 4, Kovács A. 2, Zrínyi, Törzsök
Horváth Zoltán#!# Az eredmény nem tükrözi hűen a két csapat közti különbséget, jövő heti mérkőzésünk már más kategóriába fog tartozni.
U14 K. Rákóczi – Lenti U15 9-3 (3-1)
Rákóczi#!# Horváth M. – Hujbert, Cser, Novák, Bodó, Keszthelyi, Horváth F., Király Á., Ozorai S., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Ignác, Jasek, Nagy M., Perák, Nemes, Vasvári, Decsi. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Vajda 5, Horváth F., Novák, Ozorai B., Nemes
Konrád László#!# Végig fölényben játszottunk. A lőtt gólokon kívül még számtalan lehetőség kimaradt.
U12 K. Rákóczi – Lenti U13 5-0 (2-0)
Rákóczi#!# Iványi – Borbély, Bradics, Zentai, Krénusz, Tamás Sz., Király O., Kalina, Kántor, Olaj, Kovács A. Csere#!# Szilágyi, Dancs, Iványi, Auman, Kiss D., Szabó Á. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Borbély, Kántor, Kovács A., Király O.
Kapott gól nélkül, helyenként jó játékkal nyert a hazai együttes, amelynek győzelme ilyen arányban is megérdemelt.
Ismét döntetlen, ezúttal a Győr ellen
Újabb hazai döntetlennel folytatta bajnoki szereplését a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó OTP Bank Ligában. A somogyiak a játéknap előtt még hibátlan győrieket látták vendégül, és végül nem született gól a találkozón. A Rába-partiak először vesztettek pontokat a pontvadászat során.
Mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe a 8. forduló zöld-fehér rangadóján. A 4. percben Koltai lőtt 28 méterről fölé, két percre rá, gyors győri támadás végén Fehér Z. lőtt 18 méterről a bal sarok mellé. Bátran lőttek a vendégek#!# a 10. percben Dimjar 18 méteres, lapos lövése után tenyerelte ki a labdát Hajduch kapus. Válasz gyanánt Alexeev szépen ment el a bal oldalon, középre tekerte a labdát, de mindenki lemaradt a csatlakozásról.
A 15. percben, az utánpótlás-válogatott Balázs B. remek passza után Hegedűs eresztett meg nagyszerű lövést középről, 17 méterről, Stevanovic kapus bravúrral védett.
A 20. percben egy kipattanó labdát Pedro lőtt fordulásból, 18 méterről a kapu fölé.
Fölényt harcolt ki a Kaposvár, egyre többet tartózkodtak a somogyiak a győriek tizenhatosánál. A 22. percben Hegedűs fejesét védte a győri kapus, majd újabb szép hazai támadás végén Safaric lőtt 18 méterről fölé.
A folytatásban kissé visszavett az iramból a két együttes, ráadásul sok volt az eladott labda. A 41. percben Alexeev továbbított Hegedűs elé, aki 25 méterről mellé lőtt. A végén Völgyi és Balázs fejelt össze, mindkét játékost ápolni kellett, és a második félidőre turbánnal a fejükön tértek vissza,
Az első félidő zárásaként Safaric indult meg, 15 méterről nagy lövést eresztett meg, Stevanovic oldalra tenyerelte a labdát.
Az 52. percben Ji-Paraná játszotta magát tisztára a tizenhatoson belül, majd 13 méterről lőtt, a labda a jobb kapufa mellett zúgott el. Hét perccel később Bank szabadrúgása után Peric 6 méterről lőtt a bal felső sarok fölé. Egy percre rá Babic 15 méteres, félmagas lövése után lett a kapus zsákmánya a labda. A 67. percben Peric robogott végig a pályán két védővel a nyakán, és amire lövéshez jutott, elfogyott az erő és a lendület.
A 68. percben a csereként beállt Dudás lőtt fordulásból, 10 méterről fölé, két perccel később, kapu előtti kavarodás végén Alexeevhez került a labda, aki 14 méterről fölé lőtt.
A hajrában két új szerzemény, a guineai Mustapha és a gambiai Haruna is játéklehetőséget kapott a hazai együttesben. Mustapha egy 35 méteres, nagy lövéssel mutatkozott be, Haruna pedig 17 méterről, ballal a bal kapufa mellé lőtt.
Pilibaitis a 90. percben megkapta második sárga lapját, majd Csertői Aurél vezetőedző is a kiállítás sorsára jutott.
Kaposvári Rákóczi FC – Győri ETO FC 0-0
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Németh Á.
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Zsók, Jánvári – Hegedűs, Pedro (Mustapha, 77.) – Balázs B., Safaric, Alexeev (Haruna, 87.) – Peric (Gujic, 77.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Sárga lap#!# Peric (57.), illetve Ji-Paraná (18.), Trajkovic (49.), Pilibaitis (55., 91.), Fehér Z. (56.)
Piros lap#!# Pilibaitis (91.)
Megállítani a Győrt
A Paks elleni gólzáporos kilencven perc után újabb hazai zöld-fehér rangadó vár a Rákóczi futballcsapatára. A kaposváriak a hét forduló után százszázalékos győrieket látják vendégül, és azt mondják#!# minden sorozat megszakad egyszer.
Hét forduló után hat pont áll a Rákóczi neve mellett a labdarúgó NB I tabelláján. A kaposváriak ezzel a 12. helyen zárták a pontvadászat első szakaszát. A formálódó együttes több mérkőzésen is remek játékkal rukkolt elő, de a nyerő helyzet ellenére elmaradt a siker.
"Tudtuk, hogy a sorsolásunk milyen. Az első szakaszban a múlt évi első három helyezettel játszottunk. Rúgtunk nekik nyolc gólt, ami nem tűnik rossznak, de sajnos elkerülhető gólokat kaptunk. Ha ez nem így lett volna, több pontunk lenne, apró dolgokon múlt. Most pedig azokkal fogunk játszani, akik a pillanatnyilag a legjobb formában lévő csapatok" – mondta Sisa Tibor vezetőedző.
A hétvégi ellenfél az a Győr, amely hét meccsből hetet nyert, és ez a Tréner szerint nem lehet a véletlen műve. A közönség egy fegyelmezett, erős csapatot láthat majd a cukorgyári gödörben.
"Ez a statisztika, ezzel kapcsolatban ennyi… Tényleg jó csapat. Azzal inkább foglalkozunk, hogy milyen stílusban, milyen szerkezetben, mennyire fegyelmezetten játszanak, mint hogy mennyi győzelmet szereztek. Az a fontos, hogy a játékminőségük és az állományuk, és ez mindenképpen egy jó csapatot mutat" – folytatta Sisa Tibor.
A kaposváriak abban bíznak, hogy a bosszantó hazai döntetlenek után ezúttal bekerül a zsákba a három pont.
"Minden sorozat megszakad, itthon nagyon jók vagyunk. Ha megszerezzük a vezetést és koncentrálunk utána, akkor nem lehet probléma" – mondta Balázs Benjámin, csapatunk szélsője.
A Kaposvár – Győr rangadó szombaton 19 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban. A mérkőzésről online közvetítésben számol be a sonline.hu és a kapos.hu internetes portál. A Kapos Televízió nézői vasárnap este fél 8-tól láthatják felvételről az összecsapást.
Hír még a csapat háza tájáról, hogy a keddi ligakupa-mérkőzésen pályára lépő Wittrédi Dávidot nem igazolja le a Rákóczi.
Válogatott tapasztalatok
Két játékos is hiányzott az elmúlt napokban a Rákóczi edzéseiről. A kaposvári nevelésű Balázs Benjámin az U21-es válogatottban kapott szerepet, a moldáv Serghei Alexeev pedig hazája felnőtt nemzeti együttesében lépett pályára. Sikerélmény egyiküknek sem jutott, de meghálálták a bizalmat, és joggal számíthatnak arra, hogy legközelebb is meghívják őket a válogatottba.
Balázs Benjámin az elmúlt időszakban a Rákóczi egyik alapemberévé és a korosztályos válogatott keretek állandó tagjává nőtte ki magát, és ezúttal is meghívót kapott az U21-es együttesbe. A fiúk az Európa-bajnoki selejtező sorozat nyitányaként Írországban léptek pályára.
„Úgy érzem, ott volt esélyünk. Sokáig döntetlen volt az állás, akadtak ziccereink, nekem is, de sajnos nem sikerült értékesítenem. A csapat kellően koncentrált, de nem volt elég szerencsénk. Itthon, az olaszok ellen viszont nem sok sanszunk volt. Egy félidőt kaptam, addig 0-0 volt az állás, de végül kikaptunk 3-0-ra, ami elég rosszul jött a csapatnak. Még hat mérkőzés vár ránk, és nehéz lesz a továbbjutás kivívása. Ez egy fiatal a korosztály, bízom benne, hogy összekovácsolódunk, és megmutatjuk, mit tudunk igazán” – mondta honlapunknak a fiatal szélső.
Június végén adtunk hírt arról, hogy moldáv csatárral erősített a Rákóczi. A 25 esztendős, 191 centi magas Serghei Alexeev az elmúlt hónapokban utolérte önmagát, és beverekedte magát a zöld-fehérek kezdőcsapatába. A futballista a góllal ugyan egyelőre még adós maradt, de a legutóbbi bajnoki találkozókon kiderült, hogy lehet rá számítani. A mutatott teljesítménynek köszönhetően Alexeevet két és fél év után újra meghívták hazája válogatottjába. A finneknek gólt lőtt és kedden, a magyarok ellen is pályára lépett.
„Nehéz mérkőzés volt, és el kell ismernem, hogy jobb volt a magyar válogatott. A finnek ellen sem volt esélyünk, ott viszont sikerült betalálnom a kapuba, aminek nagyon örültem. Nagyon jól érzem magam Kaposváron. Remek az edzői stáb és a játékostársakkal is jól kijövök. Szeretnék sok időt eltölteni ebben a csapatban" fogalmazott Alexeev.
A Rákóczi két válogatottja egyaránt bízik a sikeresebb bajnoki folytatásban, és már szombaton este, a Győr elleni hazai derbin is szeretnének bravúrosan szerepelni.