Elmaradt a bravúr az olaszok ellen

U21-es válogatottunk Olaszország ellen folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. A székesfehérvári mérkőzésen a vendégek magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak. A kezdőcsapatban ott volt Balázs Benjámin, a Rákóczi támadója is, aki a gól nélkül végződött első félidőt töltötte a pályán.

Róth Antal a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kádár Tamás (Kálnoki-Kis Dávid, 71.), Sváb Dániel – Kiss Máté, Tajthy Tamás – Bódi Ádám (Gyurcsó Ádám, 83.), Gosztonyi András, Balázs Benjámin (Bertus Lajos, 46.) – Futács Márkó összetételű együttest szerepeltette a találkozón.

Az első negyedórában még kiegyenlített volt a mérkőzés, ezt követően fokozatosan átvették az irányítást az olaszok, akik több nagy helyzetet is kidolgoztak a mieink kapuja előtt, és több alkalommal is csak Gulácsi Péter bravúrjai kellettek ahhoz, hogy megőrizzük a gólnélküli döntetlent.
 
A fordulás után gyorsan megszerezték a vezetést a vendégek, Davide Santon cselezgetett a 16-os előterében, kitette a labdát a balösszekötő helyén érkező Alessandro Florenzi elé, aki azonnal középre passzolt, Manolo Gabbiadini pedig a bal sarokba csúsztatott (0-1). A gól után támadásban maradtak az olaszok, és a 66. percben egy szabadrúgás után a lepattanó labdát Gabbiadini 17 méterről, ballal a hálóba lőtte (0-2). A 82. percben megszerezte harmadik gólját is az olasz együttes, egy előrevágott labdát Destro szerzett meg Gulácsi előtt, középre passzolt, Fabio Borini pedig közelről az üres kapuba passzolt (0-3). A hajrában Futács Márkó megkapta második sárga lapját, a mieink tíz emberrel fejezték be a mérkőzést.
 
– Talán csak az első húsz percben alakultak számunkra elfogadhatóan a dolgok – mondta a lefújás után Róth Antal. – Ekkor még stabil volt a védekezésünk, ezért egyelőre én is értetlenül állok a későbbi játékunk előtt. Hozzá kell tenni, hogy tíz sérültünk van, és kiütközött a Serie A és az NB II közötti különbség is. Az írek elleni és a mostani meccs dinamikája teljesen más volt, össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. A múlt heti mérkőzés bizonyította, hogy tudunk mi ennél gyorsabban, dinamikusabban is játszani, de ma ebből egy jottányit sem láthattuk egy nagyon jó olasz csapat ellen.

Másodszor is nyertünk a Ligakupában

Megszületett a második Rákóczi-győzelem a labdarúgó Ligakupában#!# a B-csoport második fordulójában a Kaposvár 2-0-ra győzött a Siófok ellen. A zöld-fehérek találatait Kovács Olivér és Graszl Károly szerezték.

A megyei rangadón a Rákóczi a 30. percben szerzett vezetést Kovács Olivér találatával. A második félidő elején aztán Graszl Károly egy fejesgóllal alakította ki a mérkőzés végeredményét. A kaposváriak végig fölényben játszottak, és a kialakított helyzetek alapján is megérdemelt győzelmet arattak. A Pécs elleni siker után tehát a Siófok ellen is megvan a három pont, és a Sisa-legénység ezzel átvette a vezetést a csoportjában.
Kaposvári Rákóczi – BFC Siófok 2-0 (1-0)
Kaposvár, 300 néző. V.#!# Botló
Kaposvári Rákóczi FC#!# Posza – Vadas, Graszl K., Mudresa, Gujic (Jánvári, 46.) – Farkas P., Kovács O. – Wittrédi (Pavlovics, 79.), Mustapha, Katona Gy. (Jawad, 60.) – Grumic (Haruna, 51.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
BFC Siófok#!# Mester – Mogyorósi, Lengyel, Yondo (Gadó, 68.), Pécseli – Rebrik, Szabó J. (Köntös, 57.), Horváth A., Lattenstein – Horváth B., Huszák. Vezetőedző#!# Mihalecz István
Gólszerzők#!# Kovács O. (30.), Graszl K. (47.)

Somogyi rangadó a Ligakupában

Somogyi rangadóval folytatódik a labdarúgó Ligakupa. A Kaposvári Rákóczi a BFC Siófok csapatát látja vendégül, a találkozó 17 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban. A múlt héten mindkét együttes győzelemmel mutatkozott be a sorozatban#!# a zöld-fehérek Pécsen nyertek 2-1-re, a Balaton-partiak pedig a Ferencvárost verték meg ugyanebben az arányban.

NB III#!# Döntetlen Nagyatádon

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dráva-csoportjának 3. fordulójában a Nagyatád és a Rákóczi II. megosztozott a pontokon. 

Gyengén kezdtek a hazaiak és a vendégek magabiztos játékkal kétgólos előnyt szereztek, amelyet az első félidő végére egalizált a Nagyatád. A második félidőben feljavultak a házigazdák, de helyzeteiket kihagyták és a végén a kapufa mentette meg őket a vereségtől. Összességében igazságos a döntetlen.

Nagyatád-K. Rákóczi  FC II. 2-2 (2-2)
Nagyatád, 300 néző. V.#!# Szappanyos
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Vadas, Major, Kardos, Fenyvesi, Kovács O. (Katona 45.), Horváth T., Haruna, Musthapa, Berdó (Házi 71.), Reszli (Banic 83.). Vezetőedző#!# Barna László
Gólszerzők#!# Mixtai (37.), Nikolics V. (45.), ill. Musthapa (19.), Haruna (25.)
Jók#!# Haruna, Musthapa

Barna László#!# A végeredmény reális. Sajnos a 2-0-s vezetésünket – saját hibánkból – hamar kiegyenlítette a Nagyatád. Ezután már nem tudtunk felülkerekedni a lelkesen játszó hazaiakon.

A Rákóczi nyerte a városi rangadókat

Kaposvári futballderbiket rendeztek az U15-ös és az U13-as korosztályban a Rákóczi és a Mézga Focisuli csapatai közt. Az idősebbeknél 12-0-ra, a fiatalabbaknál 2-1-re nyertek a Bene akadémia növendékei. Az U19-es és az 17-es korosztályban gólzáporos győzelmeket arattak csapataink. A hét négy mérkőzésén összesen 43 gólt szerzett a két gárda.  Összeállításunk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U18 Puskás Akadémia-K.Rákóczi 4-1 (2-0)
Rákóczi#!# Rusák – Dobos, Szenászna, Nádori, Hadaró, Lőrincz, Kordé, Nagy K., Hampuk, Gelencsér, Pallósi. Csere#!# Sáfárik, Csáki, Korona. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Pallósi
Bőzsöny János#!# Az agresszivitás győzött a technikával szemben ezen a mérkőzésen. Különböző okok miatt több játékosunk gyenge teljesítményt nyújtott és ezért veszítettünk. A mérkőzés tanulságait mindenképpen levonjuk. 
U16 Puskás Akadémia-K.Rákóczi 4-0 (2-0)
Rákóczi#!# Kiss F . -Kiss B., Molnár, Singer, Murvay, Meskula, Pap, Bertók, Kozics, Prigli, Haga. Csere#!# Göttlinger, Neubauer, Bór, Kecskés, Kovács G. Edző#!# Major Gábor
Bruncvig Róbert#!# A fiúk az eredmény ellenére jól küzdöttek és megfelelően helyt álltak a fizikálisan nagy fölényben lévő Videoton ellen. 
U15 K.Rákóczi-Illés Akadémia 1-3 (1-1) 
Rákóczi#!# Borsi – Kiss B., Gulyás, Száraz, Grabarics, Vas, Vörös, Jancsik, Nagy K., Zalivadnij, Richter. Csere#!# Hegedüs, Prukner, Orgyán, Vadas. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Kiss B.
Richter Sándor#!# Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. 1-1-es állásnál sajnos több ziccert kihagytunk, ezután törvényszerű volt, hogy gólt kaptunk. Jobbak voltunk, mégsem sikerült nyerni az Illés Akadémia ellen. 
 
U13 K.Rákóczi-Illés Akadémia 0-4 (0-1)
Rákóczi#!# Pálfi – Nagy D., Balogh, Varga D., Vető, Galambos, Horváth Á., Handa, Dózsa, Dobai, Zsálek. Csere#!# Varga Zs., Wolf, Jansen, Kiss M., Török Zs., Péterfai, Török A. Edző#!# Gáspár András
Gáspár András#!# Az eddigi legjobb ellenféllel találkoztunk, hoztuk a szokásos egyéni gyermeteg hibáinkat, a játékvezető pedig indiszponált volt. Ezzel a hármassal elsüllyedtünk, mint a Bermuda-háromszögben az óceánjáró.
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Dombóvár 12-0 (4-0) 
Rákóczi#!# Sztropkó – Páger, Pető, Kiss A., Szili, Garai, Kirchner, Böjte P., Weimann, László, Németh K. Csere#!# Rusák, Strángli, Vaszilkó, Keresztes K., Németh P., Kolumbán, Tulok. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# Böjte P. 4, Németh K. 2, Kirchner 2, László, Kiss A., Garai, Vaszilkó
Pusztai László#!# Játékunk nem volt folyamatos, sok volt a pontatlan passz, elcselezett labda. Kapu előtt támadóink jól feltalálták magukat és helyzeteket alakítottak ki, illetve értékesítettek.  
U19 K.Rákóczi-Nagyatád 8-0 (5-0)
Rákóczi#!# Sztropkó – Páger, Pető, Kiss A., Szili, Garai, Kirchner, Böjte P., Weimann, László B., Vaszilkó. Csere#!# Rusák, Horváth Á., Németh K., Keresztes K., Németh P., Kolumbán, Tulok. Edző#!# Pusztai László
Gólszerzők#!# László B. 2, Kirchner 2, Vaszilkó 2, Weimann, Garai. 
Pusztai László#!# Az első játékrészben meggyőzően, helyenként ötletesen és pontosan játszottunk. A második játékrészre nem tudtuk megtartani a domináns szerepünket, de szerencsére még bőven van időnk a hibák javítására. 
U17 K.Rákóczi-Dombóvár 12-1 (3-0) 
Rákóczi#!# Gábor Á. – Törzsök, Somogyi, Kelemen, Nagy A., Balogh J., Ács-Gergely, Fila, Zrinyi, Kovács B., Kovács A. Csere#!# Czebei, Vadász, Bene. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács B. 3, Kovács A. 3, Ács-Gergely 2, Törzsök, Zrinyi, Fila, Bene.
Horváth Zoltán#!# A két csapat közötti különbség nagy volt, és gyakorolhattuk a helyzetkihasználást.
U17 K.Rákóczi-Nagyatád 11-0 (5-0)
Rákóczi#!# Gábor Á. – Törzsök, Somogyi, Nagy A., Balogh J., Ács-Gergely, Fila, Zrinyi, Kovács B., Kovács A., Vadász. Csere#!# Bene, Czebei. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács A. 3, Somogyi V. 3, Balogh J. 2, Kovács B., Törzsök, Vadász B.
Horváth Zoltán#!# Elsősorban a támadójátékról és a helyzetkihasználásról szólt a mai mérkőzés. A nagy gólarányú győzelem ellenére nem sikerült maradéktalanul teljesíteni a feladatot. 
U14 K.Rákóczi – U15 Mézga Pek Snack 12-0 (5-0) 
Rákóczi#!# Horváth M. – Novák L., Cser, Jasek, Keszthelyi, Horváth F., Párkányi, Király Á., Ozorai S., Ozorai B., Vajda R. Csere#!# Ignác, Nagy M., Perák, Nemes, Hujbert, Vasvári, Loján. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Ozorai B. 3, Horváth F. 2, Vajda 2, Nemes 2, Jasek, Ozorai S., Király Á.
Konrád László#!# Megérdemelt győzelmet arattunk ilyen arányban is. 
U12 K.Rákóczi-Mézga Pek SnackU13 2-1 (2-0)
Rákóczi#!# Iványi Botond – Borbély, Bradics, Zentai, Krénusz, Tamás Sz., Király O., Kalina, Kántor, Olaj, Kovács A. Csere#!# Szilágyi, Dancs, Iványi Bence, Auman, Kiss D. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Király O. 2
Petrók Viktor#!# Idei második mérkőzésünkön a második félidő kissé nyögvenyelősre sikerült, de azért a csapat jól teljesített.

Fő támogatók












Médiapartnereink