Góllal tért vissza a moldáv válogatottba a Rákczi FC légiósa, Serghei Alexeev. A csatár a 69. percben csereként képett pályára a Finnország – Moldova Európa-bajnoki selejtezőn háromgólos finn vezetésnél. Egy újabb finn gólt követően Alexeev a 85. percben talált be a házigazdák kapujába, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt. A moldovai együttes kedden a magyar válogatottat fogadja.
U21#!# Egygólos vereség Írországban
A magyar U21-es válogatott az írországi Sligóban kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. A rajt sajnos nem sikerült jól a mieinknek, egygólos vereséget szenvedtek a házigazda írekkel szemben. A kezdőcsapatban ott volt Balázs Benjámin, a Rákóczi FC támadója is.
Szakadó eső, és telt ház, vagyis 4000 szurkoló (közülük mintegy harminc lelkes magyar drukker) fogadta a csapatokat a Sligo Rovers stadionjában, a mieink a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Sváb Dániel – Bódi Ádám (Hidi Patrik, 90.), Kiss Máté, Iszlai Bence, Balázs Benjámin (Gyurcsó Ádám, 81.) – Gosztonyi András, Futács Márkó (Nagy Dániel, 79.) összeállításban szerepeltek az mérkőzésen.
Az írek bátran, lendületesen kezdték a meccset, az első percekben válogatottunk kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott, és a 15. percben egy rövid felszabadítás után Robert Brady kihasználta, hogy a csúszós talajon könnyen felgyorsul a labda – egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a házigazdáknak. A gól után kiegyenlítetté vált a meccs, fokozatosan javult válogatottunk játéka, és a 38. percben a félidő legszebb akciójának végén kiegyenlítettünk#!# Gosztonyi András kitűnően ugratta ki a jobbösszekötő helyén remekül kilépő Bódi Ádámot, ő rávezette labdát a kapusra, majd okosan az üresen helyezkedő Futács Márkóhoz továbbított, aki az üres kapuba passzolt. A 40. percben egy 10 méteres ír kapáslövés után Gulácsi Péter nagy bravúrral a lécre ütötte a labdát, a küzdelmes első félidő így 1-1-es döntetlennel zárult.
A második félidő nagy magyar helyzettel indult, Balázs Benjámin lépett ki a védők közül, de ziccerben a kapu mellé lőtt. Ezt követően átvette az irányítást a hazai együttes, a mieink térfelére helyeződött át a játék, de a támadásokról ebben a periódusban sem mondtunk le, válogatottunk kontrákból igyekezett veszélyeztetni. Az ír csapat a játékrész közepén több helyzetet is kidolgozott a kapunk előtt#!# Barton 12 méteres lapos lövését Gulácsi a jobb sarok előtt még bravúrral hárította, de a 70. percben már kapusunk sem tudta megakadályozni a második hazai gólt#!# Brady jobbról, bal lábbal nyeste át a labdát a hosszú sarokra, ahol az érkező Rhys Murphy egy méterről fejelt a hálóba.
A 72. percben Gosztonyi 28 méterről, szabadrúgásból centikkel tévesztett célt, majd a 79. percben Balázs járt közel a gólszerzéshez, de lemaradt a jobb oldali beadásról. A 82. percben Iszlai Bencét egy rossz ütemű belépő után kiállították, s bár a mieink tíz emberrel is megpróbáltak egyenlíteni, az írek megtartották előnyüket és megnyerték a meccset.
– A mérkőzés nagy részében a párharcok, a fizikai küzdelem dominált, úgy ahogyan arra előzetesen számítottunk is, ez azonban végül felőrölte az erőnket – nyilatkozta a lefújás után Róth Antal. – Az írek dinamikusabb, erőteljesebb futballt játszottak, látszott, hogy játékosaim lassabb tempójú meccseken edződtek, nincsenek hozzászokva ehhez az iramhoz. Ezzel együtt az akarati tényezővel elégedett vagyok, a harcossággal és a szervezettséggel sem volt probléma, hatalmas küzdelemben, a végén tíz emberrel játszva minimális különbséggel maradtunk alul.
Átigazolási hajrá#!# Farkas Zoltán és Máté Péter távozott
Augusztus 31-én éjfélkor jár le az átigazolási időszak a magyar és a nemzetközi futballban, így beindult az utolsó nagy hajrá. A Kaposvári Rákóczi együtteséből ketten távoztak#!# Farkas Zoltánt szerződtette a Vasas, Máté Péter pedig visszatért Zalaegerszegre.
Farkas Zoltán a Vasas csapatában folytatja pályafutását. A 23 éves bal oldali középpályás az utóbbi időben kevés lehetőséget kapott a Rákóczi együttesében, ezért döntött a távozás mellett. A Vasas kivásárolta őt 2013-ig szóló szerződéséből, és három évre írt alá Angyalföldön. Farkas remek egyéni teljesítménnyel búcsúzott eddigi klubjától#!# a keddi pécsi Ligakupa-mérkőzésen az ő két szabadrúgás-góljának köszönhetően nyertek a zöld-fehérek 2-1-re.
A másik távozó Máté Péter, aki visszatér Zalaegerszegre. A játékos Kaposváron töltötte a tavaszi szezont, az új évadban viszont már nem számolt vele a szakvezetés.
Farkas Zoltán szabadrúgásai döntöttek Pécsen
Győzelemmel kezdte meg szereplését a labdarúgó Ligakupa 2011–2012-es sorozatában a Kaposvári Rákóczi. A zöld-fehérek 2-1-re nyertek a Pécsi MFC otthonában Farkas Zoltán két remek szabadrúgásával.
A somogyiak már a meccs elején vezetéshez jutottak#!# a 6. percben Farkas Zoltán 23 méteres szabadrúgásból tekert a bal felső sarokba. A második félidő elején büntetőből egyenlített a Pécs, ráadásul a kaposvári Kardos Norbertet kiállította a játékvezető. A hajrában Farkas Zoltán újabb szabadrúgást értékesített, így a kaposváriak győzelemmel kezdték a Ligakupát
A sorozat egyébként húsz csapattal rajtol, a 16 NB I-es gárda mellett négy másodosztályú, az MTK, a Gyirmót, a Szolnok és a Mezőkövesd nevezett. A futball mellett bevételre is számíthatnak a csapatok, a címvédő paksiak húszmillió forinttal lettek gazdagabbak, de a helyezetteknek is utalt a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága.
A kiírás értelmében az öt első és a három legjobb második helyezett jut tovább a csoportból, utána kieséses rendszerben játszanak a csapatok.
Labdarúgó Ligakupa, B csoport, 1. forduló
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (0–1)
Pécs, 300 néző. V.#!# Becséri
Pécsi MFC#!# Holczer – Nagy J. (Turi, 88.), Causics, Petrók, Törtei – Pákolicz (Czibere, 68.), Regedei, Tóth Z., Demjén – Andorka (Zsdrál, 46.), Bajzát. Vezetőedző#!# Mészáros Ferenc.
Rákóczi FC#!# Horváth L. – Vadas, Graszl K. (Bank, 50.), Kardos, Farkas Z. – Farkas P. (Okuka, 83.), Kovács O. – Jawad (Bőle, 59.), Kulcsár (Mustapha, 47.), Gujic – Grumic (Haruna, 65.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor.
Gólszerzők#!# Tóth Z. (57., 11-esből), illetve Farkas Z. 2 (6., 79.)
Sárga lap#!# Tóth Z. (79.), illetve Bőle (86.)
Kiállítva#!# Kardos (55.)
Pécsen kezdjük a Ligakupát
Kedden 18 órakor, a Pécsi MFC otthonában kezdi meg Ligakupa-szereplését a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A találkozót 18 órától játsszák az Újmecsekaljai Stadionban.
Az idei kiírás szerint a Rákóczi a Pécs, a Ferencváros és a BFC Siófok társaságában szerepel a Ligakupában.
– Az elmúlt évhez hasonlóan ez a sorozat arról szól, hogy akik a keretünkben vannak és eddig kevesebb lehetőséget kaptak, a Ligakupa-mérkőzéseken bizonyíthassanak – fogalmazott Sisa Tibor vezetőedző. – Mindenképppen jó, hogy ezek a játékosok tétmérkőzésen pályára léphetnek, és ha jól teljesítenek, akkor később a bajnoki találkozókon is könnyebben bekerülhetnek a csapatba. Szintén fontosnak tartom, hogy a fiatalok is játsszanak, nekik a tapasztalatra, a meccsrutinra van elsősorban szükségük.
Hogy kedden milyen összetételű együttest küld a tréner a pályára, kiderül délután a helyszínen… A találkozó 18 órakor kezdődik.
A kaposvári együttest nemcsak a szombati eredmény alakulása viselte meg, hanem az is, hogy többen rúgást kaptak, így kisebb-nagyobb sérülésekkel kezdték el a heti munkát. Jó hír, hogy két Rákóczi-játékos is válogatott mezben szerepelhet#!# Alexeev két és fél év után került be újra a moldáv nemzeti együttes keretébe, Balázs Benjámin pedig az Európa-bajnoki selejtezőkön szereplő magyar U21-es válogatottba kapott behívót.