Hihetetlen magasságokba emelkedett a Rákóczi az elmúlt hetekben#!# a csapat továbbra is őrzi a harmadik helyét a labdarúgó NB I. tabelláján, a Magyar Kupában pedig a döntőbe jutásért csatázik a Videotonnal. A kupa-elődöntő első mérkőzését a fehérváriak nyerték 1-0-ra a somogyi megyeszékhelyen, így szerdán 17 órától igen nehéz visszavágó vár a Sisa-legénységre. A fiúknak nem csak a jó képességű ellenféllel, hanem a szerda-szombat ritmus okozta fáradtsággal is meg kell küzdeniük.
Igen sűrű az élmezőny a labdarúgó NB I-ben#!# a harmadik és a 12. helyezettet jelenleg mindössze nyolc pont választja el egymástól a tabellán. A Rákóczi a Honvéd elleni idegenbeli 1-0-s vereség ellenére is őrzi dobogós pozícióját, és már csak négy fordulót rendeznek a zárásig. Az elmúlt hetek tükrében és a régi tapasztalatok alapján a csapatok nehezen bírják a heti két tétmeccset, és a hétvégén kiderült#!# ráférne a frissítés a kaposváriakra is.
– Az alapozáskor is sokszor elmondtam, hogy a betegségek, sérülések mekkora károkat okoztak. Nem lehet pihenni, a játékosoknak pedig a lehető legtöbbet ki kell hozni magukból. A Honvéd meccsen látszott, hogy fokozatosan fogyunk el – mondta Sisa Tibor vezetőedző.
A Tréner hozzátette#!# a csapat erőnlétével nincs gond, de egyre nehezebb a pályán a jó döntéseket meghozni, egyre több hiba csúszik a játékba. A Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésén a Rákóczinak volt több lehetősége, de egy szerencsétlen góllal mégis a Videoton nyert 1-0-ra. A visszavágón így mindenképpen nyerni kell a döntőbe kerüléshez.
A bajnoki éllovas Videoton az idén szeretne duplázni, azaz története első bajnoki címe mellé megszerezni a második kupagyőzelmet is. Telefonon értük utol Gosztonyi Andrást, a Videoton játékosát aki kérdésünkre azt mondta, mindkét oldalon vannak olyanok, akik el tudják dönteni a mérkőzést. Lehet, hogy sok gól lesz, de bízik benne, hogy a Fehérvának, nem a Kaposvárnak. A játék képe határozza meg, melyik csapatnak van nagyobb sansza döntőbe jutni.
A kaposvári együttes összeállítása várhatóan több helyen változik majd a hétvégihez képest, és nagy kérdés, hogy a Videoton milyen erősségű tizeneggyel lép pályára. A találkozó szerdán 17 órakor kezdődik Székesfehérváron. A mérkőzésről online közvetítésben számol be a kapos.hu és a sonline.hu internetes portál.
Ingyenes buszt indít Székesfehérvárra a Baráti Kör
Autóbuszt indít a Kaposvári Rákóczi Fc Szurkolói Baráti Köre a Videoton-Rákóczi Magyar Kupa visszavágóra. A buszköltség rendezését teljes mértékben a Baráti Kör vállalja, a tagoknak ingyenes lesz a mérkőzés megtekintése is.
Jelentkezni lehet#!# Győri Gábornál 70/9476-633 és Kárpáti Zoltánnál 70/3387-187
Indulás#!# 2011. 05. 04. szerda 14.00
Illés János és Kovács Zoltán a Magyar Lelátóban
Magyar Lelátó című rádiós sportműsor e heti adásában kb. 6-8 perces blokkot szántak a Kaposvári Rákóczi szereplésének, melynek keretében megszólaltatták Kovács Zoltánt, a csapat rutinos kapusát és Illés János ügyvezető elnököt.
A műsor időpontjai#!#
Kedd, 21#!#00 Szent Korona Rádió (internetes – www.szentkoronaradio.com)
Szerda, 11#!#00 Szent Korona Rádió (internetes – www.szentkoronaradio.com)
Szerda, 13#!#00 Vár FM
Szerda, 17#!#00 Radio Ice
Kettőt is nyert a Konrád-csapat
A Rákóczi utánpótlás-csapatai közül az NB I-ben szereplő Konrád-egylet az elmúlt héten két meccsen is győzött, így továbbra is őrzi előkelő második pozícióját a tabellán. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Győri ETO 2-4 (1-2)
Rákóczi#!# Sztropkó – Bakos, Páger, Kiss Attila, Rittinger, Böjte, Horváth Á., Lovász, Garai, Mikola, Hartley. Csere#!# Jobbágy, Vései, Weimann, Laczkó, Kirchner, Nagy G., Böröczky. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Rittinger, Hartley
Richter Sándor#!# Az első öt percben három ezerszázalékos ziccert hagytunk ki, ezután azonban a bekapott két gól eldöntötte a mérkőzést. Egy-két játékoson látszott a hosszú húsvéti szünet.
U17 K.Rákóczi-Győri ETO 0-3 (0-2)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Prukner, Pallósi, Hampuk, Szenászna, Bene, Hadaró, Vaszilkó, Bódi, Szolomayer. Csere#!# Rusák, Kuti, Korona, Nagy K., Nádori, Zsebe, Hirsch. Edző#!# Bőzsöny János
Bőzsöny János#!# Fájó vereséget szenvedtünk, pedig az összevásárolt győri csapat képességekben ennyivel nem állt felettünk. Sajnos az egyéni hibák megbosszulták magukat.
U15 K.Rákóczi-Paks 3-2 (1-2)
Rákóczi#!# Bogdán – Kiss Bálint, Singer, Neubauer, Göttlinger, Kiss Bence, Bertók, Korcz, Mátyás, Pap, Prigli. Csere#!# Száraz, Richter, Pálfi, Kozics, Andermann. Edző#!# Major Gábor
Gólszerzők#!# Kozics 2, Kiss Bence
Major Gábor#!# A szerencsével sem hadilábon állva nagy küzdés után sikerült a győzelmet megszerezni.
U15 K.Rákóczi-ZTE 1-7 (0-5)
Rákóczi#!# Bogdán – Kiss Bálint, Singer, Neubauer, Göttlinger, Kiss Bence, Bertók, Korcz, Mátyás, Pap, Kozics. Csere#!# Kiss F., Száraz, Richter, Cser, Andermann, Murvay, Schán. Edző#!# Major Gábor
Gólszerző#!# Kozics
Major Gábor#!# Ismét egy olyan csapat volt az ellenfelünk, akik mind fizikálisan, mind játéktudásban előttünk állnak. Nem is lehetett más az eredmény, még ha fájó is.
U13 K.Rákóczi-Paks 1-0 (0-0)
Rákóczi#!# Horváth M . -Perák, Hujbert, Bodó, Keszthelyi, Szabó, Horváth F., Király, Ozorai S., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Decsi. Edző#!# Konrád László
Gólszerző#!# Hujbert
Konrád László#!# Az egy-null nem tükrözi hűen a két csapat közti különbséget.
U13 K.Rákóczi-ZTE 3-0 (1-0)
Rákóczi#!# Horváth M. – Perák, Bodó, Keszthelyi, Szabó, Ozorai B., Király, Ozorai S., Horváth F., Vajda, Hujbert. Csere#!# Ignác, Cser M., Nagy M., Lotti, Decsi. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Ozorai S., Horváth F., Vajda.
Konrád László#!# Az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki, a második félidei vízi csatában pedig eldöntöttük a mérkőzést.
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U18 K.Rákóczi-Paks 2-0 (1-0)
Rákóczi#!# Tóth D. – Árbogást, Pető, Kiss A., Szili, Mester, Tulok, Horváth Á., Weimann, Németh, Strángli. Csere#!# Bódog, Keresztes, Prukner, Léránt, Tavaszi. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Németh P., Weimann.
Miovecz Zoltán#!# Kicsit nehezebb volt ez a mérkőzés, mint amire számítottam, de az örömteli, hogy ez már zsinórban a harmadik olyan meccsünk, amelyen nem kaptunk gólt.
U16 K.Rákóczi-Paks 4-1 (0-0)
Rákóczi#!# Bódis – Törzsök, Vörös, Hampuk, Hadaró, Nagy K., Zsebe, Csáki, Zrinyi, Árvai, Kovács B. Csere#!# Kiss K., Házi, Nagy A., Vadász, Kelemen. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Nagy A. 2, Hampuk, Hadaró.
Horváth Zoltán#!# Az első félidőben már bebiztosíthattuk volna a győzelmet, de kimaradtak a helyzetek. A második játékrészben az ellenfél talált egy gólt, így csak a végén tudtuk bebiztosítani a megérdemelt győzelmet.
U15 Kaposvölgye-K.Rákóczi U14 2-3 (2-3)
Rákóczi#!# Borsi – Csendes, Gulyás, Vadas, Handa, Kondor (Ujhelyi), Grabarics (Víg), Nagy E, Orgyán (Kovácsik), Vörös M, Balogh B. (Prukner Á.) Edző#!# Gáspár András
Gólszerzők#!# Balogh B, Grabarics, Kovácsik
Gáspár András#!# Az özönvízszerű esőzés után a pálya több tíz négyzetmétere állt víz alatt. Ráadásul a játékosok egy héten belül a harmadik mérkőzésüket játszották le. A Rákóczi fiataljai ennek ellenére ezen a mérkőzésen nemcsak szépen futballoztak, hanem végre harcosan is. Hozzáállásukra jellemző, hogy kétszer is fel tudtak állni vesztes helyzetből. A mérkőzés játékvezetőjétől ezúton kívánok elnézést kérni a túlfűtött hangulatom miatt.
U12 K.Rákóczi-Kaposvölgye U13 1-1 (0-1)
Rákóczi#!# Fülöp Cs – Király, Fülöp Zs, Galambos, Dózsa, Handa (Török A.), Horváth Á. (Steller), Török Zs. (Jansen), Mayer (Vető), Zsálek, Wolf (Varga D.). Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerző#!# Fülöp Zs.
Nagykanizsai fiaskó
Az NB III. Dráva-csoportjának hétvégi fordulójában Nagykanizsára látogatott a Rákóczi II. együttese, és kétgólos vereséget szenvedett.
Nagykanizsai MÁV TE-K. Rákóczi FC II. 2-0 (0-0)
Nagykanizsa, 300 néző. V.#!# Kozári.
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Kuckó (Mészáros 65.), Zahorecz, Szolomájer, Vadas, Házi, Kulcsár (Banic 82.), Horváth T. (Hartley 46.), Major, Reszli, Berdó. Edző#!# Pusztai László és Balázs József
Gólszerzők#!# Horváth G. (61.), Szőke (70.).
Jók#!# Horváth T., Kulcsár
Pusztai László#!# Játékosaim nem tettek meg mindent azért, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyeni. Ellenfelünk mentálisan jobb volt.