A Kaposvári Rákóczi BFLA U18-as és U16-os labdarúgócsapata is győzni tudott a Szekszárd vendégeként az NB II-es utánpótlás bajnokság hétvégi fordulójában, a kiemelt pontvadászatokban szereplő zöld-fehér alakulatok egy győzelemmel és két vereséggel zártak. Sajnos, továbbra is nagyon nem megy a játék U19-es csapatunknak. Richter Sándor tanítványai ezúttal nyolc gólt kaptak Szombathelyen, és 21 mérkőzésen szerzett hat pontjukkal a tabella végén szerénykednek. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás bajnokságok
U19 Illés Akadémia – K.Rákóczi 8-2 (5-0)
Rákóczi#!# Szűcs – Bakos, Nagy, Páger, Kiss Attila, Rittinger, Böjte, Horváth Á., Lovász, Garai, Hartley. Csere#!# Vései, Böröczky, Peszt, Németh P., Mikola. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Garai, Böjte
Richter Sándor#!# Olyan volt ez a mérkőzés, mint amikor egy amatőr ökölvívó egy profi bokszolóval találkozik#!# más dimenzió, más sebesség… Az okokat tudjuk, orvosolni egyelőre nem sikerül.
Bőzsöny János#!# Ezen a mérkőzésen egy jobb erőkből álló csapat ellen tisztes helytállást mutattunk.
U13 K.Rákóczi – Kozármisleny 2-0 (0-0)
Rákóczi#!# Horváth – Hujbert, Bodó, Keszthelyi, Szabó, Horváth F., Király Á., Ozorai S., Ozorai B., Vajda, Nagy. Csere#!# Perák, Decsi. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Vajda, Ozorai B.
Konrád László#!# A rendkívül nagy szél nehéz feladat elé állította a csapatot. A múlt heti fiaskó után egy jó erőkből álló együttes ellen értékes három pontot szereztünk.
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U18 Szekszárd – K.Rákóczi 1-2 (0-1)
Rákóczi#!# Tóth – Árbogást, Pető, Kiss András, Szili, Strángli, Lőrincz, Tulok, Keresztes, Mester, Szepesi. Csere#!# Bene. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Strángli, Szepesi
Miovecz Zoltán#!# Sikerült rangadót nyernünk, ezért hatalmas gratuláció jár a fiúknak.
U16 Szekszárd – K.Rákóczi 2-4 (1-1)
Rákóczi#!# Veriga – Törzsök, Stan, Vörös, Kelemen, Vadász, Nagy K., Zsebe, Zrinyi, Csáki, Árvai. Csere#!# Házi, Kiss, Nagy A. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Árvai 2, Zrinyi, Vadász
Horváth Zoltán#!# Orkánerejű szélben javuló játékot mutatva és egy-két jó egyéni teljesítménynek köszönhetően nyertük meg a mérkőzést.
U15 Mézga Pek-Snack – K.Rákóczi U14 0-4 (0-1)
Rákóczi#!# Borsi – Grabarics, Balogh B, Kondor K, Nagy L, Vadas, Vörös, Gulyás, Csendes, Orgyán, Handa. Csere#!# Krokovics, Nagy R, Vigh, Kovácsik, Prukner, Kővári, Károli
Gólszerzők#!# Kondor, Ortyán 2, Prukner
Gáspár András#!# Viharos erejúű szélben a nagyobb játékerőt képviselő csaptunk helyenként látványosan és szépen játszva irányban is megérdemelten nyert.
U13 Mézga Pek-Snack – K.Rákóczi U12 2-2 (2-0)
Rákóczi#!# Fülöp Cs. (Pálfi) – Király, Fülöp Zs, Galambos, Dózsa (Péterfai), Török A. (Jansen), Horváth Á. (Steller), Török Zs. (Handa), Vető (Varga D.), Zsálek (Mayer), Wolf. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Fülöp Zs, Wolf
Nagyszerű Rákóczi-győzelem Pakson
Gólokban gazdag mérkőzésen aratott remek győzelmet a Kaposvári Rákóczi Pakson. A labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójában a somogyiak már 2-0-ra vezettek a dobogón tanyázó tolnaiak otthonában, és végül 2-2 után lőtték be a három pontot érő találatot. Peric kétszer vette be a hazai kaput, majd Oláh is pontosan célzott.
A Rákóczi kezdte a mérkőzést a két élcsapat találkozóján, és a 4. percben rögtön Peric előtt adódott lehetőség, de a 16 méteres lövés elszállt a jobb kapufa mellett. A Paks sem tétlenkedett#!# Vayer szabadrúgása nem sokkal kerülte el a Rákóczi kapuját. A 14. percben Korhut távoli lövését hárította a tolnaiak kapusa, három perccel később pedig megszerezte a vezetést a Kaposvár. Balázs B. bal oldali szöglete után Peric 7 méterről a bal felső sarokba bólintotta a labdát. 0-1
A gól után megjött a Rákóczi önbizalma, Peric 19 méteres lövése után a kapufáról vágódott ki a labda. A 25. percben Böde szabadrúgása után Kovács kapus védett bravúrral. Öt perc múlva újabb párharcot nyert Kovács Böde ellen#!# a paksi játékos 12 méteres lövése után szögletre mentett a somogyi kapus.
A folytatásban, egy szöglet után megsérült Zsók#!# nekiesett a kapufának, és turbánnal a fején játszott tovább. A hazaiak szerettek volna egyenlíteni, de legfeljebb a szögletekig jutottak, és közben jól dolgozott a kaposváriak védelme.
Nagyszerűen kezdte a második félidőt a Rákóczi, a 47. percben megszületett a második kaposvári gól! Balázs B. ugratta ki Oláh Lórántot, aki Pericnek passzolt, a szerb támadó pedig 9 méterről, a kapus mellett a paksi kapuba gurított. 0-2.
Ezt követően két szögletet végezhetett el egymás után a hazai csapat. Az elsőt Böde fejelte 8 méterről kapura, Gujic mentett. Másodjára Montvai fejelt Kovács kezébe.
Az 57. percben szépített a Paks. Vayer balról a teljesen üresen álló Barthához emelt, a csatár pedig 3 méterről a kapu közepébe fejelt. 1-2
Három perc sem telt el, és máris egyenlített a házigazda… Bartha jobb oldali beadását Magasföldi vette le mellel, majd félfordulatból, a tizenhatos vonalából a jobb alsó sarokba lőtt. 2-2
A 73. percben Korhut 14 méteres lövését hárította Csernyánszki. A 76. percben újból előnyhöz jutott a jól küzdő Rákóczi. Gujic adott remek labdát Oláhnak, aki betört a tizenhatoson belülre, és 10 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 2-3.
A Rákóczi remek sikert aratott idegenben, ezzel megszilárdította a helyét az élmezőnyben.
Paksról próbál pontot, pontokat elhozni a Kaposvári Rákóczi. A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában első tavaszi idegenbeli győzelmére készül a Sisa-legénység, és egyben szeretne visszavágni az őszi hazai fiaskóért. A kaposváriaknak a legjobb formájukra lesz szükség a dobogón álló tolnaiak ellen.
Félelmetes a Paks idei produkciója. Nagyot változott a világ#!# a tolnaiak idén először nem a bentmaradásért küzdenek, hanem a dobogóért. Kis Károly együttesénél csupán az éllovas Videoton szerzett több pontot, ráadásul ősszel Kaposváron is győzni tudtak. Ettől függetlenül a kaposváriakra sem lehet idén sok panasz, féljen az, aki nem akar az élmezőnyben végezni.
– A Paks nagyon masszív csapat, nehéz meccsre számítok, de bízok magunkban, mert nem állunk jól és nagyon kéne a győzelem – mondta Bank István, a kaposváriak védője. – Én úgy gondolom, hogy a csapat eddig is megtett mindent, de sok probléma van, most ezt nem részletezem, főleg a bajnokikra gondolok, talán most nem lesz semmi probléma.
Egy biztos#!# nehéz mérkőzés lesz, ahol minden apró nüansznak szerepe lehet, a Paks az egyik legfegyelmezettebb csapat a mezőnyben. Gyengéje viszont minden együttesnek van.
– Én mindenképpen szoros mérkőzésre számítok, ősszel győztünk idegenben, de a kupából kivertek bennünket, és mindhárom mérkőzésen győzhetett volna bárki, a két csapat fegyvere gyakorlatilag ugyanaz, a szervezettség, tehát ez a három meccs szorosra sikerült – fogalmazott a paksi Montvai Tibor.
A kaposváriaknál eltiltás miatt nem hiányzik majd senki, a sérültek listáján Grumic található biztosan, de kérdéses Jawad, Pavlovic és Máté játéka is. A kapos.hu és a sonline.hu hírportálon nyomon követhetik a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzés alakulását, a Kapos Televízióban pedig vasárnap este fél nyolctól láthatják a találkozó felvételét.
Döntetlen a Szentlőrinc ellen
Az NB III Dráva csoportjában a Szentlőrinc együttesét fogadta a Rákóczi II. csapata. A Nagyberkiben lejátszott mérkőzésen Reszli góljával vezetett a Rákóczi, ám nem sikerült megtartania az előnyt.
Kaposvári Rákóczi II.-Szentlőrinc 1-1 (1-0)
Nagyberki, 100 néző. V.#!# Farkas F.
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Grúz, Vadas, Zahorecz, Szolomájer (Keresztes 46.), Major, Horváth T., Kovács O. (Házi 67.), Berdó (Tabi 75.), Reszli, Szepessy. Edző#!# Balázs József és Pusztai László
Gólszerzők#!# Reszli (11.), ill. Lóth (53.).
Jók#!# Szepessy, Horváth L., Major.
Pusztai László#!# Egy jó és színvonalas mérkőzést játszottunk, amelyen győzelmi esélyt szalasztottunk el a tizenegyes elhibázásával.
Rákóczi-pont az Újpesttől
Nem sok babér termett a hétvégi utánpótlás fordulók során a Kaposvári Rákóczi BFLA csapatai számára, az U17-es gárda viszont jó játékkal szerzett pontot az Újpesttől, az U14-es alakulat pedig megyei rangadón verte a Siófokot. A Rákóczi U12-es együttese is összecsapott a Balaton-partiakkal, ők azonban vereséget szenvedtek. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás-bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Újpest 0-1 (0-0)
Rákóczi#!# Szűcs – Böjte, Bakos, Nagy, Páger, Kiss Attila, Rittinger, Horváth Á., Kirchner, Lovász, Vései. Csere#!# Böröczky, Peszt, Laszkó, Németh. Edző#!# Richter Sándor
Richter Sándor#!# Az újpesti edző, jó barátom Mundi Viktor mondta, hogy jó kis hajtós meccset játszottunk. Unalmas már, hogy a pontok megszerzése helyett mindig ezt kell hallgatnunk. Négyszer álltunk a kapussal szemben, mégsem sikerült gólt lőnünk.
U17 K.Rákóczi-Újpest 1-1 (0-0)
Rákóczi#!# Veriga – Dobos, Kolumbán, Szenászna, Korona, Szolomájer, Hampuk, Vaszilkó, Kovács A., Hirsch, Bene. Csere#!# Nádori, Rácz, Somogyi, Prukner, Lőrincz, Zsebe. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Vaszilkó
Bőzsöny János#!# Nagy küzdelemben jobban játszottunk, mint az Újpest. A kihagyott helyzetek és egy egyéni hiba miatt nem nyertük meg a mérkőzést. A csapatot az egységes játékáért dicséret illeti.
U15 Pécsi MFC-K.Rákóczi 5-0 (2-0)
Rákóczi#!# Bogdán – Andermann, Murvay, Kiss B., Cser, Göttlinger, Pap, Mátyás, Kozics, Száraz, Prigli. Csere#!# Czebei, Richter, Pálfi, Singer. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# Agresszíven és nagyon jól játszó Pécs vert meg bennünket. Nemcsak a csapatom hibái, hanem a képességbeli és adottságbeli hiányosságok döntöttek.
U13 Pécsi MFC-K.Rákóczi 6-0 (4-0)
Rákóczi#!# Horváth M. – Cser M., Bodó, Ignác, Nagy M., Keszthelyi, Ozorai S., Horváth F., Király Á., Szabó B., Vajda. Csere#!# Hujbert, Perák, Lotti, Győri, Huber. Edző#!# Konrád László
Konrád László#!# Ez a nagy zakó sok mindenre rámutatott. Át kell értékelni egypár játékos szerepét.
NB II-es utánpótlás-bajnokságok
U18 K.Rákóczi-Pécsi MFC 1-3 (1-2)
Rákóczi#!# Tóth – Kolumbán, Pető, Kiss András, Szili, Horváth Á., Tulok, Mester, Keresztes, Weimann, Szepesi. Csere#!# Bódog, Juhász, Korona. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerző#!# Mester
Miovecz Zoltán#!# Remekül teljesítettek a srácok! A bajnokság toronymagas esélyesével végig pariban voltunk. Az első félidőben még több gólt is szerezhettünk volna.
U16 K.Rákóczi-Pécsi MFC 0-5 (0-1)
Rákóczi#!# Veriga – Törzsök, Szenászna, Somogyi, Stan, Zsebe, Hampuk, Kovács A., Árvai, Nagy K., Csáki. Csere#!# Czebei, Vörös, Holló, Zrinyi, Házi, Kiss G., Vadász. Edző#!# Horváth Zoltán
Horváth Zoltán#!# A fizikálisan jól felkészített ellenfél a második félidőben felőrölte a csapatomat, mivel idősebbek, ez törvényszerű, viszont a végére elfáradtunk, de tisztesen helytálltunk.
U15 K.Rákóczi U14-Siófok 1-0 (0-0)
Rákóczi#!# Borsi – Csendes, Handa, Grabarics, Kondor, Nagy K., Vadas, Vörös, Gulyás, Prukner, Kovácsik. Csere#!# Krokovics, Vig, Balogh B., Nagy L., Károlyi, Orgyán, Ujhelyi. Edző#!# Gáspár András
Gólszerző#!# Balogh B.
Gáspár András#!# Kiegyenlített játék után a Rákóczi csapata az elmúlt hetekkel ellentétben végig önfeláldozóan, hősiesen küzdve megérdemelt győzelmet aratott.
K.Rákóczi U12-Siófok 0-5 (0-2)
Rákóczi#!# Fülöp – Király O., Fülöp, Galambos, Dózsa, Török Zs., Horváth Á., Török A., Vető, Zsálek, Wolf. Csere#!# Handa, Hammel, Steller, Kovács A., Péterfai. Edző#!# Petrók Viktor
A jó erőkből álló siófoki együttes megérdemelten szerezte meg a három pontot a Rákóczi vendégeként.