Első idei hazai bajnokijára készül a Rákóczi szombaton 16 órakor. A zöld-fehérek megyei rangadón a Siófok együttesét fogadják, és első tavaszi bajnoki pontjaik megszerzésére készülnek. A Magyar Kupában negyeddöntőbe jutó csapatok bajnoki párharcára nagyon készülnek a Balaton partján is. A két szakvezetőt az nb1.hu portál kérdezte.
Sisa Tibor (Kaposvár)#!# – A Siófok hasonló cipőben jár, mint mi#!# szerényen igyekszik helytállni. Ellenfelünk keretében sok jó játékos található, amin még erősíteni is tudtak. Két csapattal azonban ők sem tudnak kiállni, a hétközi kupameccs is azt mutatja, hogy igyekeztek rápihenni a holnapi találkozóra, így talán frissebbek lehetnek. Mi, a négy idegenbeli tétmérkőzés után először játszunk itthon bajnoki mérkőzést. Tudjuk, hogy nagyon nehéz összecsapás előtt állunk, de a közönség támogatásával reméljük, hogy megszerezhetjük a három pontot.
Horváth Károly (Siófok)#!# – A mi helyzetünkben minden pontra szükségünk van, még akkor is, ha a kiválóan szereplő Kaposvár vár ránk, ahol minden feltétel adott a jó szerepléshez. Voltak külföldi edzőtáborban, külföldi játékosokat, rutinos NB I-es labdarút igazoltak vissza. Nem véletlen a bajnokságban elfoglalt helyezésük. Ez a kis Siófok ugyanakkor már okozott meglepetéseket előtte álló csapatokkal szemben. Most is erre törekszünk. Ez a meccs is olyan a számunkra, mint bármelyik más NB I-es, de éppen ezért nagyon is fontos.
A várható összeállítások
Kaposvár#!# Kovács Z. – Okuka, Grúz, Bank, Gujic – Pedro, Hegedűs – Pavlovic, Oláh, Balázs B. – Peric
Bravúros teljesítményt nyújtva 3-2-re győzött a Kaposvári Rákóczi Újpesten, a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A somogyiak háromszor is vezetést szereztek a fővárosiak othonában, de a lilák csak kétszer válaszoltak. Az első félidőben a szerb Grumic kétszer is betalált, a győztes gólt Balázs Benjámin lőtte. A Rákóczi a jövő szerdai visszavágó esélyesévé lépett elő.
A két együttes a két bajnoki és a két Ligakupa-találkozó után a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén immár ötödször találkozott egymással ebben az évadban. Gujic és Zsók nem tudta vállalni a játékot, Grúz a kispadra került, így a védelemben bemutatkozhatott a két debreceni kölcsönjátékos, Kardos és Korhut.
Lassan melegedtek játékba a csapatok. A 7. percben Lázár 17 méteres lövését védte Kovács kapus. Némi kavarodás szemtanúi lehettünk a 9. percben#!# Grumic kezezést reklamált, de a bíró tovább engedte a játékot. A 11. percben Balázs lőtt középről, fordulásból, 18 méterről, Balajcza szépen védett.
A 21. percben megszerezte a vezető gólt a Kaposvár! Oláh jobbról parádés labdával ugratta ki Grumicot, aki 7 méterről a kapu bal alsó sarkába továbbított. 0-1.
Néhány másodperc múlva majdnem jött a válasz#!# Böőr 22 méterről, ballal lőtt, Kovács nagy bravúrral a kapufára tolta a labdát. Ezt követően Mitrovic 18 méteres lövése után ölelte magához a labdát a magabiztos somogyi kapus.
A 33. percben egyenlített az Újpest! A nagyszerű formában lévő Lázár egy szép csel után ballal, 15 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1-1.
A 38. percben, Balázs B. remek bal oldali beadás után Grumic csúsztatott a kapunak háttal állva, 7 méterről a bal felső sarokba. 1-2.
A félidő végén a két gólt szerző Grumic egy balszerencsés mozdulat után megsérült, bedagadt a jobb bokája, és nem is tudta folytatni a játékot. Peric váltotta.
A második félidőben sokat kellett várni az első érdemleges eseményre. A 60. percben újra egyenlített az Újpest! Jobb oldali szöglet után Lázár tette tovább a labdát, a túloldalon érkező Ahjupera pedig két lépésről a hálóba továbbított. 2-2.
A 64. percben megszerezte harmadik gólját a Rákóczi. Balázs Benjámin a tizenhatos vonaláról, szenzációs mozdulattal a bal felső sarokba csavarta a labdát. 2-3.
A 67. percben Böőr lőtt jobbról, 15 méterről, de csak az oldalhálót találta el. Nyolc perccel később Peric került ziccerbe a 75. percben, Balajcza nagy bravúrral védett. A 83. percben, kaposvári szabadrúgás után Peric csúsztatta a kapufára a labdát. Kassai játékvezető négy percet hosszabbított, a végén beszorult a Kaposvár a kapuja elé, de már nem változott az eredmény.
Sisa Tibor legénysége tanult a másfél héttel ezelőtti újpesti meccsből#!# most is 3-2 lett a végeredmény, de most a somogyiak javára. A visszavágót március 16-án, szerdán 17 órától játsszák. A Rákóczi a kezébe vette a sorsát.
A mérkőzés legjobbjának a kaposvári Balázs Benjámint választották meg a Sport Televízió közvetítésében.
– Szűkös a keretünk, így nagyon örülünk ennek a sikernek. Ne feledjük azonban, hogy nincs még vége a párharcnak! Fantasztikus eredmény lenne, ha bejutnánk a négy közé, de nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a jövő héten. Idegenben, ráadásul Újpesten három gólt szerezni nem kis teljesítmény – értékelt a lefújás után Sisa Tibor vezetőedző.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Okuka, Bank, Kardos, Korhut – Hegedűs, Pedro – Pavlovic (Kovács O., 89.), Oláh (Kulcsár K., 75.), Balázs B. – Grumic (Peric, 46.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor.
Gólszerzők#!# Lázár (21.), Ahjupera, illetve Grumic 2 (33., 38.), Balázs B. (64.)
Sárga lap#!# Szokol (45+1.), Pedro (72.)
Ismét Újpesten, de már a Magyar Kupában
Egymás után negyedszer is idegenben szerepel a Kaposvári Rákóczi futballcsapata#!# a zöld-fehérek a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az Újpest otthonában lépnek pályára. A találkozó ma 18 órakor kezdődik a Megyeri úton.
Nem könnyű a kaposváriak sorsolása#!# a két idegenbeli bajnoki mérkőzés mellett a Magyar Kupában is utazni kellett, illetve kell a fiúknak. A paksi kirándulás jól sikerült a múlt héten#!# a Rákóczi 1-0-s sikerével kiharcolta a negyeddöntős szereplést. Az ellenfél az Újpest lesz, és Zahoreczék nem titkolt célja a továbbjutás.
– Szeretnénk olyan eredményt elérni kedden este a fővárosban, hogy a jövő heti kaposvári visszavágón legyen esélyünk az elődöntő elérésére – fogalmazott Sisa Tibor vezetőedző. – A kupa természetesen más, mint a bajnokság, ugyanakkor nincs túl sok választási lehetőségünk. Sok a sérültünk, sokat utazunk, de megpróbálunk jól teljesíteni. A másfél héttel ezelőtti bajnoki találkozó igen tanulságos volt, igyekszünk kijavítani a hibákat, amiket akkor elkövettünk.
– Nagyon fontos számunkra a kupa, szeretnénk minél tovább eljutni, amihez – mint a kupában általában – taktikus, fegyelmezett célfutball szükségeltetik, hiszen két meccsen áll vagy bukik minden – fogalmazott a lilák vezetőedzője, Mészöly Géza az Újpest hivatalos honlapján. – Együtt kell mozognia az egész csapatnak, mindenkinek ki kell vennie a részét mind a támadásokból, mind a védekezésből. Hazai pályán játsszuk az első mérkőzést, így természetes, hogy szeretnénk előnyt szerezni a visszavágóra, de legalább annyira fontos, hogy lehetőség szerint ne kapjunk gólt itthon. Véleményem szerint jó erőállapotban van a csapat, több pihentebb játékos van a keretben, aki szerepet kaphat holnap – elég csak a bajnokiról eltiltott Mitrovicsra vagy Matosra gondolni –, ami bizakodásra adhat okot. Természetesen a kapott gól elkerüléséért nem fogunk beállni a kapunk elé, ugyanazt a bátor támadójátékot szeretném viszontlátni a csapattól, mint eddig, csupán maximális taktikai fegyelmet várok a játékosoktól.
Tatabányán gálázott a Rákóczi U13-as és U15-ös csapata
Könnyed győzelemmel kezdték NB I-es tavaszi szereplésüket a Kaposvári Rákóczi U13-as és U15-ös korosztályú labdarúgói. A Major- és a Konrád-tanítványok összesen 13 góllal terhelték a tatabányai kaput. Az országos kiemelt bajnokságban szereplő zöld-fehér alakulatoknak már nem volt ilyen sikeres a hétvége#!# két meccsen nulla pont az MTK ellen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.
NB I-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-MTK 1-5 (0-2)
Rákóczi#!# Sztropkó – Nagy G., Mikola, Bakos, Rittinger, Horváth Á., Kirchner, Böjte, Garai, Lovász, Böröczky. Csere#!# Peszt, Laczkó, Strángli. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Horváth Á.
Richter Sándor#!# A nem túl zökkenőmentes felkészülés, sárgalapos eltiltások, sérülések, betegségek és a meccsen elkövetett hibák eredményezték vereségünket, ennek ellenére volt olyan periódus a mérkőzésen, amikor volt esélyünk a pontszerzésre.
U17 K.Rákóczi-MTK 2-4 (1-2)
Rákóczi#!# Rusák – Szenászna, Somogyi, Hadaró, Szolomájer, Nádori, Hampuk, Vaszilkó, Kovács A., Pallósi, Zsebe. Csere#!# Veriga, Lőrincz, Bene, Kuti, Korona, Rácz, Prukner. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerzők#!# Hampuk, Prukner
Bőzsöny János#!# Jobb csapat az MTK, de győzelméhez kellettek a mi elképesztő egyéni hibáink a védekezésben. Reális eredmény született.
U15 Tatabánya-K.Rákóczi 0-5 (0-2)
Rákóczi#!# Bódis – Száraz, Pap, Prigli, Kiss B., Neubauer, Murvay, Göttlinger, Richter, Kiss Bálint, Cser D. Csere#!# Czebei, Andermann, Bertók, Singer, Pálfi, Mátyás, Kovács B. Edző#!# Major Gábor
Major Gábor#!# A fölényes győzelem ellenére nagyon sok hibával játszottunk. Erősebb ellenfelek ellen sokkal jobb teljesítményre lesz szükség.
U13 Tatabánya-K.Rákóczi 0-8 (0-3)
Rákóczi#!# Horváth – Perák, Hujbert, Nagy M., Szabó B., Ozorai S., Horváth F., Király Á., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Vasvári, Cser M., Lotti, Gazder. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Szabó B. 3, Vajda R. 2, Horváth F., Ozorai B., Ozorai S.
Konrád László#!# Idény eleji játék is elég volt a nagy gólarányú győzelmünkhöz, de a további mérkőzéseken ennél több kell a sikeres szerepléshez.
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U18 Dombóvár-K.Rákóczi 2-1 (0-0)
Rákóczi#!# Tóth – Horváth Á., Mester, Kiss András, Tavaszi, Bogdán, Tulok, Keresztes, Weimann, Szepesi, Szili. Csere#!# Juhász, Léránt. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerző#!# Bogdán.
Miovecz Zoltán#!# A csapatot nem tudom elítélni, holott a tabellán elfoglalt helyezés győzelmet jósolt. Sajnos a futballra alkalmatlan pályán alulmaradtunk az iszapbirkózásban.
U16 Dombóvár-K.Rákóczi 1-4 (1-2)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Stan, Kelemen, Vörös, Vadász, Hirsch, Holló, Zrinyi, Házi, Kovács B. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács B. 3, Házi.
Horváth Zoltán#!# A körülményekhez képest – gondolok itt a pálya minőségére illetve arra, hogy sok volt a sérült és a beteg – elégedett vagyok az eredménnyel, a játékkal már kevésbé.