Grumic a Rákóczi új igazolása

A Debreceni VSC-től kölcsönben érkező Korhut Mihály és Kardos Norbert, valamint a portugál Andre Portulez után újabb játékost szerződtetett a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapata. Eldőlt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását a huszonhat esztendős Miroslav Grumic, aki a múlt keddi Veszprém elleni hazai felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, a szombati eszéki találkozón pedig már gólt is szerzett a Rákóczi színeiben. A szerb csatár játszott az ukrán első osztályban is, a legutóbbi szezont pedig az FK Banat Zrenjanin együttesében töltötte. 

A Rákóczi fiataljai nyerték a Bene Kupát

Utánpótlás labdarúgótornát rendeztek hat csapat részvételével a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti műfüves pályáján. Az 1996-os és 97-es születésű fiatalok számára kiírt viadalon a házigazda rákóczisok mellett a Kaposvölgye, a Siófok, a Szekszárd, a Zalaegerszeg és a PMFC együttesei vettek részt. 

A szervezők a hat résztvevő együttest két hármas csoportra osztották. Az „A” csoportban a Rákóczi, a Kaposvölgye és a ZTE, míg „B”-ben a Szekszárd, a PMFC és a Siófok mérkőzött egymással. A játékidő a csoportkörben 1×40 perc, míg a helyosztókon 2×35 perc volt. A csoportgyőztesek az arany-, a második helyezettek pedig a bronzéremért játszhattak. Az "A" jelű trióból a Rákóczi, míg "B"-ből a Pécs együttese jutott tovább elsőként. Összejött tehát az álomdöntő, melyet büntetőrúgásokkal a házigazdák nyertek. A végső győztes kaposváriak edzőjével, Gáspár Andrással beszélgettünk a torna után.
– Somogyi rangadóval kezdődött a Bene Ferenc Kupa. A Kaposvölgyével játszottak 1-1-es döntetlent. Hogy értékeli a találkozót?
– Számunkra kicsit nehezen indult ez a mérkőzés. Egy szabadrúgásból végül a szél segítségével sikerült egyenlítenünk, amivel életben maradtak továbbjutási reményeink. A Kaposvölgye erejét azt gondolom jól mutatja, hogy a következő összecsapásukon 3-3-as döntetlent játszottak a ZTE-vel, így nekünk győznünk kellett a csoportelsőségért.

– Hatalmas csatában sikerült teljesíteniük a feladatot. 
– Mindössze egy gólt hozott a találkozó, amit mi szereztünk. Összeségében úgy gondolom, hogy megérdemelten győztük le a jó erőkből álló zalai alakulatot. A döntőbe jutást jelentő gólt Nagy Kevin szerezte.

– A PMFC, Siófok, Szekszárd alkotta "B" csoportban hogy alakultak az erőviszonyok?
– Nem borult a papírforma. A végső sikerre is esélyes pécsiek hamar eldöntötték az első hely sorsát. A Siófokot és a Szekszárdot is könnyedén legyőzték, a második helyre a tolnaiak értek oda.

– A bronzmérkőzésen Kaposvölgye-Szekszárd, a döntőben pedig Rákóczi-Pécs volt a párosítás… 
– Mindkét somogyi egylet győzni tudott.  A Kaposvölgye szerezte meg a harmadik helyet, miután 3-0-ra verte a szekszárdiakat. A finálé feszült hangulatú és jó iramú mérkőzést hozott, a rendes játékidőben 1-1-es döntetlennel. A vezetést a Rákóczi szerezte meg, majd egy egyéni hiba után sikerült egalizálnia a pécsieknek. A második félidőben mindkét gárda eldönthette volna a találkozót, de több gól már nem esett, így jöhettek a tizenegyesek. A büntetőrúgások során kapusunk, Krokovics Bálint két büntetőt is megfogott, így csapatunk aranyéremnek, Bálint pedig a legjobb kapus címnek is örülhetett. Pozitívum, hogy a Rákóczi játékosai közül senki sem hibázott büntetőt. A Pécs legyőzése után jó volt nézni, ahogy a csapat örömtáncot lejtett a pályán. 

– A torna színvonalát milyennek ítélte meg?
– Nívós tornát láthatott a közel kétszázfőnyi közönség. Gyakorlatilag bármelyik gárda döntőt játszhatott volna, igaz, talán egy kissé a kaposvári és a pécsi csapat a mezőny fölé nőtt.
– A felkészülést mennyire segítette ez a viadal?
– Megpróbáltam ezt a tornát a a felkészülés kellős közepére betenni. Szükség volt rá, hiszen egy-egy mérkőzés rámutatott, hogy támadásban és védekezésben mik a csapat hibái. Azon voltam, hogy erős ellenfelekkel mérkőzzünk, és szoros találkozókat játsszunk. Mindez úgy gondolom sikerült, elég csak rápillantani az eredményeinkre. A következő három hétben igyekszünk kijavítani a torna során előjött hibáinkat.

– A Bene Ferenc Kupán kívül játszottak már edzőmeccseket? 
– A felkészülés alatt megmérkőztünk a Kozármislennyel, akiktől 5-1-re kikaptuk. Ezután játszottunk a Rákóczi egy évvel idősebb együttesével, akiket 3-1-re vertük. Ez a siker nagy önbizalmat adott a csapatomnak a Bene Ferenc Kupára. Bízom benne, hogy a felkészülésünknek köszönhetően a tavaszi időszakban jóval szervezettebbek leszünk mind támadásban, mind védekezésben. 
– Visszatérve a Bene Ferenc Kupára, hagyományteremtő lehet a torna?
– A kupa létrehozásában Prukner Gábor volt a segítségemre, aki megteremtette számunkra a rendezéshez szükséges anyagi lehetőséget, a létesítményt pedig az akadémia adta. Amennyiben ehhez hasonló további külső segítség nem jön a következő iőszakban, akkor kevés az esély ennek a kupának az újbóli megrendezésére. Ettől függetlenül jómagam azon leszek, hogy a mindenkori csapataimnak szervezzek hasonló megmérettetéseket.  
A Rákóczi Kupa eredményei#!#
"A"-csoport
Kaposvölgye-Rákóczi 1-1 
Kaposvölgye-ZTE 3-3
Rákóczi-ZTE 1-0 
"B"-csoport
PMFC-Siófok 5-0
PMFC-Szekszárd 3-0
Siófok-Szekszárd 4-0
Helyosztók#!#
Bronzmeccs#!# Kaposvölgye-Szekszárd 3-0
Döntő#!# Rákóczi-PMFC 1-1 (tizenegyesekkel#!# 4-2). 

Döntetlen az NK Osijek otthonában

A horvát I. osztályú NK Osijek vendége volt ma a Kaposvári Rákóczi. Jó iramú, élvezetes találkozón a második félidő elején már két góllal vezetett a kaposvári gárda. A horvátok a hajrában szépítettek, majd két perccel a vége előtt egy „jóindulatú” tizenegyest értékesítve egyenlítettek.

NK Osijek – Kaposvári Rákóczi FC 2-2 (0-1)
Rákóczi FC#!# Mlinte (Kovács Z.) – Okuka (Vadas), Zsók (Bank), Zahorecz (Kardos), Gujic (Korhut) – Portulez, Farkas Z. (Horváth T.) – Marko, Kulcsár (Kovács O.), Balázs B. – Grumic. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Góllövők#!# Grumic (15. p.), Farkas Z. (46. p.)

A Rákóczi szerdán 13 órakor Magyar Kupa-mérkőzésen a Paks együttesét fogadja. 

U21-es válogatott#!# újabb győzelem Kulcsárral a pályán

U21-es válogatottunk a hét elején Telkiben edzőtáborozott, az összetartást ma kora délután egy edzőmérkőzés zárta. A BFC Siófok elleni meccsen a válogatott Futács Márkó és Stieber András góljával 2-1-re győzni tudott. A csapatban ott volt Kulcsár Kornél is a Rákócziból.

 A háromnapos összetartás lezárásaként válogatottunk kellemes, napos időben mérkőzött meg a Siófokkal. Róth Antal szövetségi edző csapata az első játékrészben jelentős fölényben játszott, és a 18. percben megszerezte a vezetést is#!# a Simon Krisztiánnal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Futács Márkó értékesítette. A 34. percben a siófokiak is büntetőhöz jutottak, és megszerezték az egyenlítő találatot, de a válogatott még a szünet előtt visszavette a vezetést#!# Sváb Dániel beadását követően Stieber András lőtt gólt. 

A második játékrészben mindkét csapat jelentősen kicserélődött, a Siófok kiegyenlítetté tette a játékot, és több alkalommal is közel járt a gólszerzéshez. Megyeri Balázs azonban jól látta el feladatát a kapuban, a lefújásig újabb gól nem született, az U21-esek 2-1-re megnyerték a találkozót.

– Az első félidőben sikerült megvalósítanunk a tervünket, szinte végig a mi akaratunk érvényesült és gólokat is szereztünk – mondta Róth Antal az mlsz.hu-nak. – A fordulás után az ellenfél vette át a kezdeményezést, ekkor a jó védekezést lehetett kiemelni a játékunkból, hiszen bár nyomás alatt játszottunk, kapott gól nélkül zártuk a félidőt. Az elmúlt három nap nagyban segítette a felkészülésünket, újabb játékosok formájáról kaptam képet, a mérkőzésen pedig több felállásbeli lehetőséget is ki tudtam próbálni.

U21-es válogatott

1. félidő#!# Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Preklet Csaba, Litauszki Róbert, Sváb Dániel – Peszmeg Viktor, Hidi Patrik – Simon Krisztián, Stieber András, Bertus Lajos – Futács Márkó
2. félidő#!# Megyeri Balázs – Turcsik Tamás, Preklet Csaba (Vattai Balázs, 60.), Litauszki Róbert, Devecseri Szilárd – Peszmeg Viktor, Laczkovich Donát – Gyurcsó Ádám, Kulcsár Kornél, Simon Krisztián – Lázár Bence

Rákóczi Kupa a Bene Akadémián

Utánpótlás labdarúgótornát rendeznek hat csapat részvételével a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti műfüves pályáján. Az 1996-os és 97-es születésű fiatalok számára kiírt viadalon a házigazda rákóczisok mellett a Kaposvölgye, a Siófok, a Szekszárd, a Zalaegerszeg és a PMFC együttesei vesznek részt. A Rákóczi Kupa első mérkőzése szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik.

A szervezők a hat résztvevő együttest két hármas csoportra osztották. Az „A” csoportban a Rákóczi, a Kaposvölgye és a ZTE, míg „B”-ben a Szekszárd, a PMFC és a Siófok mérkőzik egymással. A játékidő a csoportkörben 1×40 perc, míg a helyosztókon 2×35 perc lesz. A csoportgyőztesek játszanak majd az arany-, a második helyezettek pedig a bronzéremért. A tornára ingyenes a belépés.
A Rákóczi Kupa programja (02.12., szombat)#!#
09#!#00 Kaposvölgye-Rákóczi
09#!#50 PMFC-Siófok
10#!#40 Kaposvölgye-ZTE
11#!#30 PMFC-Szekszárd
12#!#20 Rákóczi-ZTE
13#!#10 Siófok-Szekszárd
14#!#00 A csoport 3.-B csoport 3.
15#!#30 A csoport 2.-B csoport 2.
17#!#00 A csoport 1.-B. csoport 1.

Fő támogatók










Médiapartnereink