Ellenfél-lesen: Dunaföldvár
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az FC Dunaföldvár csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 24. fordulójában az FC Dunaföldvár együttesének otthonába utazunk. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel. A Duna-parti település csapata a ’40-es évektől fogva lép pályára keretek között. A gárda 1988-ig a megyei bajnokságokban volt érdekelt, majd egy szezonban kipróbálta magát a harmadik ligában. Kilenc év után jutott fel ismét az NB III.-ba, de ez a kaland is csak egy idényig tartott. A 2022/2023-as évadban a földváriak a Tolna megyei első osztályú aranyérem után a Semjénháza elleni osztályozó is sikerrel vették, így visszakerültek az NB-s porondra. Az előző idényt az ötödik helyen zárták, azonban a keretük teljes mértékben átalakult a nyáron, így az új idénynek egy teljesen megfiatalodott csapattal vágtak neki.
Jelen
A dunaföldváriak 23 fordulót követően hét ponttal az utolsó helyen állnak. A megfiatalított tolnaiak a csoportban a legtöbb, szám szerint 73 gólt kaptak, ami meccsenként kicsit több, mint hármas átlag. A Dunaföldvár a 22. fordulóban nyerte meg szezonbeli első meccsét, amikor is hazai pályán kettő-egyre verte a Majost.
Közös múlt
A Dunaföldvárral az előző idényben találkoztunk először bajnoki keretek között. A Duna-parti városban bár gyorsan hátrányba kerültünk, de végül ponttal távoztunk, míg hazai pályán magabiztosan nyertünk. A jelenleg is zajló idényben, a Rákóczi Stadionban négy gólt rúgtunk a tolnaiaknak.
Hadaró Valentin duplájával vertük a Bonyhádot
A vártnál nehezebben, de megszereztük zsinórban a harmadik győzelmünket. Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 23. fordulójában Hadaró Valentin duplájával vertük a Bonyhád VLC együttesét.
Egyértelmű győzelmi reményekkel léptünk pályára vasárnap délután a Bonyhád ellen. Ezt már az első pillanattól lehetett érezni és látni a pályán, sőt, akár a második percben könnyedén előnybe kerülhettünk volna, de ekkor még cél tévesztett Görög Gergő. A félidő derekán viszont már góllá érett a fölényünk, Hadaró Valentin remek mozdulattal, a kapunak háttal állva szerezte meg a vezetést (1–0). Egy perccel később pedig csak centiken múlt az újabb gólunk, hiszen Mayer Milán szabadrúgását a felső léc hárította, míg a kipattanót bár Szederkényi Ádám fejelte kapura, de Kátai-Urbán Marcell hatalmasat védett. A folytatásban megszámlálhatatlanul dolgoztuk ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, viszont egy újabb pontrúgás kellett az előnyünk megduplázásához, hiszen egy szöglet után újfent csapatkapitányunk, Hadaró Valentin volt közelről eredményes (2–0).
A második játékrész elején Mayer Milán került kétszer is helyzetbe, de fejesét védte a kapus, míg a lövése célt tévesztett. A kimaradt lehetőségek gyorsan megbosszulták magukat, Hock Attila került helyzetbe, s jobb alsóba gurított (2–1). A bekapott gól után centiken múlt, hogy nem állítottuk vissza a kétgólos különbséget, de Balla Kevin lövését a jobb kapufa hárította. Hiába volt meg arra a lehetőségünk, hogy lezárjuk a meccset, ez nem történt meg, így a vártnál sokkal izgalmasabban alakult a hajrá, melyben Zoltán Rafael is feltehette volna a pontot az i-re, de ezúttal is a vendégek kapusa mentett nagy bravúrral. Az utolsó percekben ráadásul a bonyhádiak előtt is adódott lehetőség arra, hogy pontot mentsenek, de Mikler Dániel bravúrjával mind a hármat itthon tartottuk.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 23. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–Bonyhád VLC 2–1 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 300 néző. V.: Holczbauer F. (Blum D., Szabados D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög, Balogh Á. (Polák, a 72. percben), Hadaró, Pusztai – Szederkényi, A. Mazzonetto – Horváth B. (N. Mazzonetto, az 59. percben), Balla – Babinszky (Zoltán R., a 72. percben). Mayer M. (Hampuk, az 59. percben) Vezetőedző: Jeney Gyula.
Bonyhád VLC: Kátai-Urbán – Rituper (Brecska, 72. percben), Bozóki M., Ladányi V., Kajári – Nagy D., Sásdi, Kugler (Gulyás, a 66. percben), Hock – Lerch (Ladányi P., a 66. percben), Márkvárt P. (Ulrich, a 88. percben). Vezetőedző: Sárai György.
Gólszerzők: Hadaró (a 20. és a 44. percben), illetve Hock (az 51. percben).
Sárga lap: Márkvárt P. (a 30. percben), Bozóki M. (a 32. percben), Kajári (a 82. percben).
A Bonyhád ellen folytatnánk a győzelmi sorozatot
Az MTK Budapest II., valamint Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő legyőzését követően a Bonyhád VLC ellen is a három pont megszerzése a célunk, amire az előzmények alapján minden esélyünk adott.
– Szeretnénk ott lenni a dobogón, így nem lehet más célunk, mint az, hogy a hátralévő meccseinket megnyerjük – mondta Balogh Ákos csapatunk ifjú, húsz esztendős játékosa. – Ez alól Bonyhád elleni sem kivétel, hiszen szeretnénk győzelemmel megörvendeztetni a szurkolóinkat. Úgy vélem, ha mentálisan rendben vagyunk és betartjuk az edzői utasításokat, akkor ezzel nem lehet probléma.
A bonyhádiak a második legkevesebb gólt lőtték a szezonban, szám szerint 21 találatnál járnak, ami csak hárommal több, mint Babinszky Bence egyéni teljesítménye, hiszen a csoport góllövőlistáját vezető támadónk jelenleg 18 gólnál tart, amit remélhetőleg vasárnap tovább nő. Azonban nem szabad félvállról vennünk ezt a találkozót sem, amit jól igazol az előző, Gárdony elleni bajnoki is.
– A Gárdony ellen már a második félidő elején lezárhattuk volna a meccset, de nem tudtuk megszerezni a harmadik gólunkat – tért ki az előző összecsapásra Balogh Ákos. – A körülmények bár nem voltak a legideálisabbak, ez befolyásolta a játékunkat, azonban így is le kellett volna zárnunk a meccset.
A Bonyhád VLC elleni mérkőzés előtt 14.30 órai kezdettel a Kaposvári Rákóczi FC Baráti Kör taggyűlésre várja meglévő és leendő tagjait. Az eseménynek a Rákóczi Stadion főépületének első emeletén található média terem ad otthont.
Ellenfél-lesen: Bonyhád VLC
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Bonyhád VLC csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 23. fordulójában a Bonyhád VLC együttese érkezik a Rákóczi Stadionba. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel.
Múlt
A Bonyhád csapatát 1951-ben alapították. Kezdetben a megyei bajnokságban szerepelt a gárda, majd a későbbiekben az NB III. meghatározó tagja volt egészen 2013-ig. Ekkor ugyanis kiesett és csak a legutóbbi idényben sikerült visszajutnia, így újoncként vágott neki az NB III. Dél-Nyugati csoportjának.
Jelen
A Bonyhád VLC 22 fordulót követően a 10. helyen áll a tabellán. A tolnaiak nyolc győzelem és három döntetlen mellett tizenegyszer maradtak alul. Soron következő ellenfelünk a tavaszi szezonban eddig kétszer nyert, ugyanis a Paks II. és a PTE-PEAC csapatát is legyőzte, a városi rangadón gólnélküli döntetlent játszott a Majossal, míg a Siófok és a Dunaharaszti ellen alulmaradt. A bonyhádiak október 27-én, Szekszárdon nyertek utoljára idegenben, viszont az eddig szerzett 27 pontjukból 14-et is otthonuktól távol értek el.
Egymás ellen
A Bonyhád VLC csapatával eddig egyszer találkoztunk bajnoki keretek között, méghozzá ebben az idényben. A Tolna vármegyei városban játszott mérkőzésen Horváth Balázs, Nicoló Mazzonetto és Görög Gergő találatinak köszönhetően szereztük meg a három pontot. A második csapatunk eddig ötször is találkozott a bonyhádiakkal a harmadik ligában, a mérleg pedig teljesen kiegyenlített, hiszen két kaposvári siker mellett ugyanennyi bonyhádi született egy döntetlen mellett.
Szurkolói információk a Bonyhád elleni meccsre
Együttesünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 23. fordulójában a Bonyhád VLC csapatát látja vendégül. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
A vasárnapi bajnoki mérkőzésre csak a helyszínen, a Rákóczi-stadion jegypénztáraiban nyílik jegyvásárlási lehetőség, kizárólag készpénzzel. A jegyvásárláshoz továbbra sem kell szurkolói kártya. A jegypénzárak a mérkőzés előtt egy órával nyitnak ki.
Jegyárak
Nagylelátó: 1.000 Ft
Főépület: 1.300 Ft
Állószektor: ingyenes
Vendégszektor: 1.000 Ft
A 14 éven aluliak, illetve a 75 éven felüliek ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket.
Parkolás
Szurkolóink a nagylelátó mögötti parkolóban (A jelű parkoló), illetve a főépülettől pár méterre található parkolóban (B jelű parkoló) tudják hagyni az autóikat.
Büfé
Szurkolóink a főépületben, illetve a nagylelátó E szektorában várja büfé.
Közvetítés
A mérkőzést a Kapos TV élőben közvetíti a YouTube csatornáján. A közvetítés linkjét a Facebook oldalunkon tesszük majd közzé.
Meccs után
A világhírű McDonald’s gyorsétteremlánc szeretettel és 20% kedvezménnyel várja szurkolóinkat az S Parkban található éttermében.
Szurkolóink a bérletük vagy a belépőjegyük felmutatásával, tetszőleges alkalommal, 2024. december 31-ig 20% kedvezményben részesülnek a számla végösszegéből, kizárólag az S Parkban található, nemrég átadott McDonald’s étteremben, helyben történő fogyasztás esetén. A kedvezmény a mobil applikációban található kuponokkal és más akciós ajánlatokkal nem vonható össze!
Ugyanezt a kedvezményt a vendégcsapat szurkolói is igénybe vehetik a mérkőzés napján a jegyük bemutatásával, szintén kizárólag az S Parkban, az Árpád utca 20. szám alatti McDonald’s étteremben.