Mint arról már írtunk, csapatunk döntetlennel zárta az évet miután a második félidőben Bíró Dominik góljával egyenlített a Credobus Mosonmagyaróvári TE otthonában. A találkozót így értékelték a vezetőedzők.

 

Nagy Tamás, Kaposvári Rákóczi FC: – Elemeztük az ellenfél erősségeit, tudtuk, hogy minden csapatrészben és a rögzített helyzetekben jók és sokat készültünk arra, hogy megoldjuk az előttünk álló feladatot. Úgy vélem, hellyel-közzel sikerült. A mérkőzés elején kaptunk egy lesgólt, de nem erről szólt ez a mérkőzés, hiszen az ellenfél rengeteg helyzetet dolgozott ki, sok esetben szerencsénk is volt. Az átmenetekben tudtunk volna gondot okozni, azonban botrányosan rossz pályán játszottunk, így egyik fél sem tudott folyamatos játékot kialakítani. A hazaiak sem építették úgy a játékot, ahogy arra számítottunk, de ezt nem is tudták megtenni, hiszen nem volt erre alkalmas a pálya. Amikor pedig mi voltunk jó periódusban ugyanez volt a hátráltató tényező. Összességében büszke vagyok a srácokra, hiszen folyamatos a fejlődés, nemcsak játékban, hanem együtt gondolkodásban, közös munkában. Jó szellemű társaság, de még sok munka vár ránk.

 

Varga László, Credobus Mosonmagyaróvári TE: – Nagyon jól játszottunk, felülmúltuk a Kaposvárt, sok helyzetünk volt, így nagyon bosszús vagyok, főleg úgy, hogy ez szerencsés góllal egyenlítettek. A tanulság: sokkal több helyzetet kell értékesíteni.