Együttesünk magabiztos győzelmet aratott az NB III. Nyugati csoportjának 30., azaz utolsó fordulójában. Nézzük, hogyan értékelték a találkozót az edzők.

Waltner Róbert, Kaposvári Rákóczi FC#!# Ez azért egy egész más meccs volt, mert bajnokként vágtunk neki. Mindenkinek köszönöm a segítséget, nem volt azért sétagalopp ez a találkozó, de büszke vagyok, hogy hazai pályán veretlenek maradtunk az irányításommal. Most két hét szünet következik, majd egy erős felkészüléssel vágunk neki az NB II.-nek.
Strebek Marcell, THSE-Szabadkikötő#!# Először is gratulálok a bajnokcsapatnak! Már az őszi meccsünkön is láttam, hogy ők a legerősebbek és a legképzettebbek. Több volt a ebben a mérkőzésben, hiányérzetem van. Tíz emberrel is voltak gólhelyzeteink és két kapufát is lőttünk. Három csapatot is megelőztünk, mégis kiestünk legrosszabb tizenharmadik helyezettként. Szörnyű ezt megélni.