Ezúttal is a Paksi FC ellen hangolt az OTP Bank Liga folytatására csapatunk. A péntek délelőtti edzőmérkőzés, akárcsak az előző heti, szintén egy-egyes döntetlennel zárul.
Egy hét leforgása alatt második alkalommal lépett pályára együttesünk a Paksi FC ellen felkészülési mérkőzésen. Ezúttal a Rákóczi-stadionban, zárt kapuk mögött futottak ki a gyepre a labdarúgók, akik remek iramban kezdték az első perceket. A harcos összecsapás első igazán nagy helyzetére sem kellett sokat várni. A tizedik percben a jobb szélen felfutó Nagy János kapott egy remek mélységi indítást, visszagurított az érkező Ádám Martinhoz, aki az öt és feles jobb sarkáról lőtt, de Holczer Ádám a felső lécre tudta paskolni a labdát. A folytatásban inkább kiegyenlített játék folyt, több vendéglehetősséggel, de Pogacsics Krisztiánnak ekkor még nem kellett bravúrokat bemutatnia.
A második játékrész elején viszont már minden tudására és reflexére szüksége volt kapusunknak. Előbb Sajbán Máté éles szögből leadott lövését ütötte szögletre, majd Bor Dávid első közeli lövésébe vetődött bele, míg a másodikat magabiztosan fogta. Sajnos Szabó János közeli fejesénél már tehetetlennek volt, így akárcsak egy hete, ezúttal is a paksi védő találatával szereztek vezetést a tolnaiak. A forgatókönyv a folytatásban is hasonló volt, hiszen tíz perccel később érkezett az egyenlítés. Antun Palic centerezett Ádám Martinhoz, aki estében próbálta a kapu felé terelni a labdát, de az kivágódott Holczer Ádámról, pont az érkező Bévárdi Zsombor elé, aki két méterről passzolt a kapuba. A hátralévő percekben bár mindkét fél alakított ki helyzeteket, de akárcsak egy hete, ezúttal is csak egy-egy gólt esett mindkét kapuba.
Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC 1–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Pillók Á.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Ur, Fodor M. (Nagy T., 28. p.), Hadaró (Farkas A., 38. p.) – Hegedűs D. (Palic, a szünetben), Szakály A. (Yakymiv, 77. p.) – Pintér Á. (Bévárdi, 67. p.), Trebotic, Nagy R. – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Paksi FC: Holczer – Kulcsár D. (Szélpál, 60. p.), Poór (Osváth, 60. p.), Gévay (Windecker, 60. p.), Bertus (Kelemen D., 60. p.) – Kecskés (Balogh B., 60. p.), Báló (Szabó J., 54. p.) – Hahn, Bartha (Szakály D., 60. p.), Bor (Haraszti, 60. p.) –Sajbán M. (Böde, 60. p.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor.
Gólszerzők: Bévárdi (69. p.), illetve Szabó J. (58. p.).
Disztl László: – Fontos mérkőzés volt számunkra a bajnokság újraindulása előtt. A találkozó első félidejében, az első ivószünetig jól játszott a csapat, megfelelő volt a játékosok hozzáállása. Sokat birtokolták és jól járatták a labdát a srácok, többször sikerült megjátszani a széleket. A félidő második, illetve a második játékrész első felében viszont nem igazán találták a fonalat. Kapkodtak, sok volt a hosszú indítás. Az utolsó húsz percben sikerült visszajönni a mérkőzésbe és egyenlíteni. Örülök annak, hogy ismét fel tudtunk állni hátrányból.
Osztermájer Gábor: – Jó stílusban, kellő dinamikával játszott a csapat. Sok helyzetet tudtunk kialakítanunk, talán ennyit még egyetlen edzőmeccs alatt sem sikerült. Sajnos ezek rendre kimaradtak, így a finomhangolás még hátravan, hiszen a bajnoki mérkőzések során biztosan nem lesz ennyi lehetőségünk, így azoknál sokkal jobban kell majd koncentrálnunk.