Jól hajrázott, és végül 2-1-re nyert a Rákóczi a Velencén rendezett Magyar Kupa-mérkőzésen. Csapatunk a 92. percben egyenlített, két perccel később pedig a győztes gólt is megszereztük, így sikerült továbbjutni a sorozat legjobb 32 csapata közé.
Hamar kiderült, hogy a Fejér megyei első osztályban vitézkedő házigazda a védekezésre rendezkedett be. A mieink azonban hiába birtokolták többet a labdát, nem tudtuk bevenni a velencei kaput. A szünet után valamivel aktívabb volt a vendéglátó, és a csereként beállt Szalai révén a 75. percben megszerezte a vezetést. Játékosai nem adták fel, a végsőkig küzdöttek, és a 92. percben, Kiss M. büntetőjével sikerült kiegyenlíteni. Nagy Krisztián pedig gondoskodott arról, hogy ne legyen hosszabbítás#!# játékosunk a 94. percben vette be a velencei kaput.
„Nehéz mérkőzés volt, az ellenfél a védekezésre összpontosított és csak a kontrákra játszott. Mi próbáltunk támadásokat kialakítani, de nem tudtuk befejezni őket. A hazaiak egy előrevágott labdából vezetést szereztek, de a végén sikerült fordítanunk. Kötelező győzelem volt, bár nem gondoltuk, hogy ilyen nehéz lesz. Szerdától teljes erőbedobással készülünk a Vasas elleni bajnokira” – nyilatkozta honlapunknak csapatunk játékosa, Földes Milán.
Velence – Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-0)
Velence, 200 néző. V.#!# Kulcsár
Rákóczi FC#!# Rusák – Kiss M., Földes, Vermes, Lakatos – Albert, Hampuk (Kovács T., 74.) – Házi, Kozics, Fejős (Nagy K., 54.) – Murai (Király, 78.). Vezetőedző#!# Márton Gábor
Gólszerzők#!# Szalai (75.), illetve Kiss M. (92.), Nagy K. (94.)
Gólszerzők#!# Szalai (75.), illetve Kiss M. (92.), Nagy K. (94.)
Sárga lap#!# Dukon (68.), Puhnyák (90.), Kovács K. (90.), illetve Földes (42.)
Kiállítva#!# Kovács N. (95.)
Kiállítva#!# Kovács N. (95.)