Csapatunk a bajnokság őszi felében nyolc mérkőzést játszik a megújult Rákóczi-stadionban, az NB III. Nyugati csoportjában. Azok a szurkolók, akik szeretnének bérletet váltani a soron következő szezonra hétfőtől választhatják ki, mely szektorból buzdítanák kedvenceiket.

Hétfőtől választhatják ki, hogy mely szektorból szeretnék figyelemmel követni kedvenceik mérkőzését azok a szurkolók, akik bérletet kívánnak vásárolni a következő szezonra. A bérletek helyre, illetve névre szólóak lesznek.
A főlelátó „A” szektorába nem történik jegyárusítás, ott a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosai foglalhatnak majd helyet. Az „E” szektor felső részébe várjuk a volt Rákóczi-játékosokat valamint a klub jelenlegi és korábbi dolgozóit, akik egy regisztrációt követően juthatnak a bérletükhöz. További információ, hogy a főépület álló szektor felöli része lesz csak megnyitva a szurkolók előtt.
A jegyek minden mérkőzésre egységesen 1.000 forintba kerülnek, a vendégszurkolók számára is. A 14 év alatti gyermekek pedig ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket.
A szurkolók több féle bérlet közül is választhatnak#!#
Normál bérlet#!# 7.000 Ft (a kupamérkőzésekre is érvényes)
Bronz fokozatú támogatói bérlet#!#10.000 Ft (normál bérlet + a bérletet vásárlók neve felkerül a klub támogatói közé)
Ezüst fokozatú támogatói bérlet#!# 30.000 Ft (bronz bérlet + official mez ajándék)
Arany fokozatú támogatói bérlet#!# 50.000 Ft (ezüst bérlet + melegítő ajándék)
VIP fokozatú támogatói bérlet#!# 100.000 Ft (arany bérlet + a főtribün VIP részére érvényes, étel- és italfogyasztást tartalmaz)
Szurkolóink személyesen hétfőtől-péntekig 9-11 óráig, valamint 16-18 óráig a stadion főépületében foglalhatják le bérletes helyeiket. Telefonon pedig az alábbi hétfőtől-péntekig 9-17 óráig hívható számon tehetik meg mindezt#!#
Takács Róbert technikai vezető
+36202539636