A szombati, sikerrel megvívott előkészületi mérkőzés után vasárnapra pihenőt kaptak a Rákóczi labdarúgói, hétfőn aztán útra kel a csapat a horvátországi edzőtáborba.

A zöld-fehérek a legjobb ütemben utaznak el Pulába, az időjárási viszonyok ugyanis immár végképp meggátolták volna az eredményes munkát. Az elmúlt időszak sem volt könnyű#!# mivel az utánpótlás csapatok is dolgoznak már, időnként nehéz volt a műfüves pályán tréningezni. A műfű egyébként is több játékos ízületeit megviselte. 
Ehhez képest akár jó hír is lehet, hogy a játékoskeret tagjai közül csak Bőle, Haruna és Grumic bajlódik kisebb sérüléssel. 
A csapat három edzőmeccset játszik Horvátországban#!# kedden, szombaton, illetve a következő kedden, méghozzá olyan csapatokkal, amelyek  a kaposvári együttes növelheti majd a játéksebességét. A remények szerint a csapategység kialakításában is fontos szerepet játszik majd a nyolcnapos edzőtábor.