Híresebb játékos sok lépett a Kaposvári Rákóczi stadionjának zöld gyepére. Tehetségesebb aligha. Pedig Nagy Lajos abban a korban született, amikor az Istent gyakran találták adakozó kedvében, amikor a magyar focisták tehetségének meghatározása volt soron.
Róth Antal együttese 3-2-es győzelmet aratott az északírek elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar U21-es válogatottban Balázs Benjámin a 63. percben lépett pályára, be is talált a vendégek kapujába, ám a partjelző intésére végül nem adták meg a gólt.
Az U21-es válogatott számára még két mérkőzés hátravan az Európa-bajnoki selejtező sorozatból, a mieink szeptember 6-án az íreket, négy nappal később Liechtensteint fogadják. Róth Antal szövetségi edző együttese szerdán az északírek elleni mérkőzéssel készül az összecsapásokra, a találkozót Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban rendezik meg. A keretben ezúttal is ott van Balázs Benjámin a Kaposvári Rákócziból.
A 83. percben még vezetett, végül 2-1-es vereséget szenvedett Győrben a Rákóczi NB I-es futballcsapata. A sokáig bátran játszó kaposváriak Oláh Lóránt szépségdíjas találatával jutottak előnyhöz az első félidő végén, a hajrát azonban jobban bírta a házigazda.
A bajnokcsapat elleni hazai győzelem után az elmúlt évi pontvadászat bronzérmese ellen is szeretne jól teljesíteni a Rákóczi. A kaposváriak a labdarúgó NB I. harmadik fordulójában Győrben lépnek pályára, és bizakodnak a pontszerzésben. A somogyiak utánpótlás válogatott szélsője, Balázs Benjámin szerint jót tett az együttes tagjainak a szombati siker, így most nincs hiány önbizalomból sem…
Kovács Olivér belső védőként kapott szerepet a kaposvári együttesben, a Debrecen elleni győztes mérkőzés második félidejében. A Rákóczi 21 esztendős futballistája jól teljesített a pályán, és abban bízik, hogy még több játéklehetőséget kap a folytatásban.
Zámbó Bence gólja három pontot ért a Kaposvári Rákóczinak. A Győrből kölcsönkapott U20-as világbajnoki bronzérmes védő hátul is megtette a magáét#!# a somogyiak kapott találat nélkül hozták le a kilencven (plusz öt) percet.
A Rákóczi első hazai mérkőzésén visszatért a korábban jól megszokott (és jól bevált) kispadhoz a kaposváriak szakmai stábja. Az új évadban tehát ismét a játékoskijárótól jobbra foglalnak majd helyek a zöld-fehérek, amikor útjára indul a labda…
A remények szerint mindhárom játékos felépül a következő fordulóra, akit le kellett cserélni a DVSC ellen 1-0-ra megnyert találkozón. A Rákóczi játékosai hétfőn délután kezdték meg a felkészülést a péntek délutáni, győri bajnokira.
Bajnokverés Kaposváron#!# a Rákóczi labdarúgócsapata Zámbó Bence góljával 1-0-ra nyert a DVSC-TEVA ellen az OTP Bank Liga második fordulójában. A somogyiak szinte végig irányították a játékot a hajdúságiak ellen, több nagy helyzetet kialakítottak. A nagyobb arányú hazai sikert a jól védő Poleksic kapus akadályozta meg.
Ha valaki, akkor a Debrecen biztosan mumusa a Kaposvári Rákóczinak. A zöld-fehérek 2004-es NB I-be jutásuk óta egyszer sem tudták legyőzni bajnoki meccsen a Lokit. Ez a sorozat a hétvégén megszakadhat. A címvédőt szombaton 17 órakor látja vendégül a Prukner-csapat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel már pénteken meg lehet vásárolni a belépőjegyeket a szombat délutáni Kaposvári Rákóczi – DVSC-TEVA OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzésre. A stadion 1-es pénztára 10 és 17 óra között lesz nyitva, és a szurkolók az őszi szezonra szóló bérleteket is megvásárolhatják. Szombaton délben nyit ki a pénztár. A bajnokcsapat kaposvári vendégjátéka 17 órakor kezdődik.