A hétfőn, kora délután megtartott játékosértekezlet után máris sportfelszerelést húztak a Rákóczi játékosai, és megkezdték a munkát. Nyolc hét alatt hatvan edzés vár a fiúkra, és két edzőtábor is helyet kapott a programban.
Hétfőn délután élettani, kedden pedig fizikai felméréseken vettek részt a játékosok, szerdán viszont már valóban elkezdődik az érdemi munka. A nyolc hét alatt összesen hatvan tréning vár a kaposváriakra, akik a tervek szerint két alkalommal edzőtáborba is elutaznak. A felkészülés harmadik hetében Tolna megyébe helyezik át a székhelyüket néhány napra, ahol futóedzések várnak a csapatra. Február 8-tól pedig egy héten át a horvátországi Rovinjban dolgozik majd a társaság, és itt a tréningek mellett három mérkőzést is játszik majd.
A tervek szerint összesen kilenc edzőmérkőzés vár a fiúkra, és ahogy azt korábban már megírtuk, erős külföldi együttesekkel találkoznak majd a zöld-fehérek. Többek között a nyolcszoros szlovén bajnok NK Maribor is az ellenfelek között lesz. A csapat az edzőmeccseit többnyire semleges helyszínen játssza majd, így például kétszer is félúton, Kaposvár és Maribor között.
A Kaposvári Rákóczi tervezett felkészülési ellenfelei#!#
Január 26., szombat#!# FC Nitra
Január 31., csütörtök#!# Maribor
Február 3., vasárnap#!# Osijek
Február 6., szerda#!# Hardberg (osztrák)
Február 8-16.#!# Rovinj, edzőtábor, három mérkőzés
Február 16., szombat#!# Koper
Az utolsó felkészülési mérkőzés pontos időpontja és az ellenfél még nem ismert.