Vereséget szenvedett újabb előkészületi mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk az ausztriai Nagymartonban lépett pályára a Pandurii ellen, és 2–0-s vereséget szenvedett. A román bajnokság ezüstérmese már tizenhárom perc elteltével előnybe került, majd a második félidő közepén biztosította be sikerét.

– Ellenfelünk az Európa Liga liga második körében kapcsolódik be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, és kiderült, hogy egy erős csapat – kezdte értékelését Prukner László vezetőedző. – Azt hiszem, jól helytálltunk, de természetesen akad még javítanivaló bőven a bajnokság kezdetéig. Újabb játékosokat próbáltunk ki a találkozón, mindenki csak egy-egy félidőt játszott. A védekező játékkal nem volt gond, mindkét gólt egyéni hiba előzte meg. A támadások frissességében voltunk lemaradva ellenfelünktől, de tudni kell, hogy a meccs előtt Szlovéniától a Fertő-tóig 300 kilométert utaztunk, ami elég fárasztó volt. Lesznek olyan labdarúgónk, akiktől még a hétvégén elköszönünk, és vannak olyanok is, magyar és külföldi egyaránt, akikkel várhatóan szerződést kötünk.
Pandurii (román) – Kaposvári Rákóczi 2–0 (1–0)
Mattersburg (Ausztria)
Pandurii#!# Buchta (Lazar, 45.) – Unguruşan, Erico, Paraskevas, Momcilovic – Voiculeţ, Anton, Nistor – Ciucur, Matulevicius, Predescu (Raduca, 70.).
Rákóczi FC#!# I. félidő#!# Ranilovic – Okuka, Gavric, Petrache, Jánvári – Balázs B., Addo, Babic – Oláh, Vrucina, Markus.
II. félidő#!# Rusák – Zámbó, Kovács O., Sulea, Pavlovic – Thiam, Coroian, Böjte, Albert – Haruna, Waltner.
Gólszerzők#!# Ciucur (13.), Matulevicius (70.)
Következő előkészületi mérkőzésünket vasárnap 19 órakor, a horvát NK Osijek ellen játsszuk.