Az nb1.hu hűséges olvasói számára már nem újdonság, hogy előszeretettel ismertetik meg a szurkolókat a tehetséges fiatalokkal. Összeállították az NB I-ben játszó, legígéretesebb fiatalok válogatottját, amelyben a Rákóczi két játékosa, Balázs Benjámin és Kulcsár Kornél is helyet kapott.

Talán kevesen emlékeznek rá, de a még ismeretlen, Franciaországban légióskodó Rudolf Gergelyt a nb1.hu elsőként szólaltatta meg, akárcsak a 19 éves, a "szárnyait" még csak éppen bontogató Dzsudzsák Balázst. 
Ebbe a sorba illik, hogy összeállítottuk az NB I-ben szereplő tehetségek válogatottját. Listánkba először csak a 23 éven aluli játékosokat kívántuk bevonni, ám Kemenes Szabolcs esetében kivételt tettünk – ő 24 éves -, mivel nem akadt más, fiatalabb, számba vehető riválisa, ezért ő került a kapuba.
A védelemben a 23 éves, szombathelyi Guzmics Richárd a korelnök, míg az újpesti Szokol Zsolt a legfiatalabb (20).

A középpályán a Kaposvár és az Újpest 2-2 tehetsége dominál, közéjük ékelődött be a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozó Varga József, míg egyedüli csatárként a 19 éves Tischler Patrik kapott lehetőséget.
Csapatunkat úgy állítottuk össze, hogy az adott poszton mindig a legfiatalabb labdarúgó kapott szerepet.
Végigfutva az alábbi névsort – kor ide, kor oda – aligha küszködne kiesési gondokkal a honi mezőnyben ez a csapat…
Az NB I-ben szereplő tehetségek válogatottja#!# Kemenes Szabolcs (24, Honvéd) – Szokol Zsolt (20, Újpest), Guzmics Richárd (23, Haladás), Debreceni András (21, Honvéd), Szekeres Adrián (21, MTK) – Varga József (22, DVSC) – Balázs Benjámin (20, Kaposvár), Egerszegi Tamás (19, Újpest), Kulcsár Kornél (19, Kaposvár), Simon Krisztián (19, Újpest) – Tischler Patrik (19, MTK).