Czuczi Péter, Kőszegen ismerkedett meg a labdarúgással, majd igen fiatalon váltott és előbb a szombathelyi Illés Akadémián, ezt követően pedig a ZTE akadémiáján pallérozódott tovább. A jelenleg húsz esztendős védő a zalaiak színeiben mutatkozott be a felnőttek között a másodosztályban. Az élvonalba már nem tartott a Zetével, hanem a harmadik ligás Szentlőrinchez szerződött, amellyel kivívta a feljutást az NB II.-be. A baranyaiaktól másfél szezont követően kölcsönbe távozott, s az utolsó fél évben a ZTE második csapatában futballozott.

– Szentlőrincen kezdtem meg a felkészülést, de a több játéklehetőség érdekében úgy döntöttem, hogy Kaposvárra jövök – mondta Czuczi Péter, aki egy évre kölcsönbe került Kaposvárra az NB II.-es Szentlőrinctől. – Remélem, hogy minél több időt tudok a pályán tölteni, s ezalatt be tudom bizonyítani, hogy érett vagyok a másodosztályra. Az eddigi tapasztalataim nagyon jók a Rákóczival kapcsolatban, szimpatikus az edzői stáb és a csapattársak is. A jövőbeli célom, hogy biztos ponttá válljak egy NB II.-es csapatban.

 

Jancsó Buda személyében fiatal gólzsák érkezik a csapathoz. A 18 esztendős, diósdi nevelésű támadó az előző szezonban minden sorozatot összeszámolva összesen 46 gólt szerzett, ami figyelemre méltó teljesítmény egy ilyen ifjú labdarúgótól. Jancsó Buda négy szezonon át erősítette Budai FC gárdáját, amelynek U19-es csapatával az NB I. C csoportjában szerepelt, de emellett rendszeresen lehetőséget kapott a BLSZ III. osztályában érdekelt felnőttek között is. Sőt, még BEAC futsalcsapatában is pályára lépett.

– Azért érkeztem, hogy a góljaimmal és a játékommal segítsem a csapatot – mondta Jancsó Buda. – Eddig jobbára az utánpótlásban játszottam és mindenképp szerettem volna feljebb lépni. Nagyon örülök, hogy ez sikerült, főként úgy, hogy egy NB III.-as csapatban szerepelhetek. A kaposvári körülmények elképesztően jók, eddig sokkal szerényebb állapotok között játszottam Budapesten, így most sok minden hat rám az újdonság erejével.

 

A jó felépítésű délvidéki belső védő, Kaszás Krisztián is itt folytatja pályafutását. A 24 éves bekk a vajdasági Óbecsén kezdte pályafutását, míg Magyarországon a SZEOL, a Szekszárd és a Bácsalmás csapataiban szerepelt korábban, míg az utóbbi fél évet hazájában töltötte. Kaszás Krisztián futballcsaládból származik, hiszen édesapja, Attila is labdarúgó volt, aki korábban játszott a Mezey György irányította, akkor még NB I.-es BVSC-ben és a spanyol első osztály CD Logrones csapatában is.

– Egy volt kaposvári játékos, Nagypál Tibor látott futballozni és ő ajánlott be a csapathoz, mivel tetszett neki a játékom – mondta Kaszás Krisztián. – A körülmények és a csapat is nagyszerű Kaposváron, úgy gondolom, hogy hamar sikerült beilleszkednem. Az edzések még elég megterhelők, mivel nem a legjobb fizikai állapotban érkeztem, de azon dolgozom, hogy minél előbb abban legyek. A célom, hogy minél előbb alapemberré váljak, s a csapattal minél előrébb végezzünk a bajnokságban.

Kaszás Krisztián és Jancsó Buda is egy évre szóló szerződést kötött klubunkkal.