Kórházban töltötte a szombat éjszakát Boris Gujic, de vasárnap már hazaengedték a Rákóczi bosnyák játékosát. A futballistát a Bp. Honvéd elleni hazai bajnoki 10. percében kellett lecserélni, miután egy ütközést követően a földön maradt.

Az őszi szezonban balhátvédet játszó Gujic nem sok időt töltött a pályán a Honvéd elleni találkozón#!# már a hatodik percben ápolásra szorult, és Barna László másodedző-masszőr rögtön jelezte, hogy le is kell cserélni a játékost. Dr. Néber Árpád csapatorvos érdeklődésünkre elmondta, hogy a biztonság kedvéért Gujicot bevitték a kórházba, ahol alaposan kivizsgálták. Az első eredmények alapján úgy döntöttek, hogy megfigyelésre bent tartják a futballistát, de vasárnapra szerencsére annyit javult az állapota, hogy hazamehetett.
Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy Gujicra számíthat-e a szakvezetés a pénteki, debreceni bajnoki találkozón. 
A játékosnak honlapunk olvasói nevében is mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!