Újabb döntetlennel folytatta szereplését a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A zöld-fehérek a Vasast fogadták, és nagy szükségük lett volna a három bajnoki pontra, de nem sikerült bevenniük a fővárosiak kapuját. Ez volt az együttes kilencedik döntetlenje az őszi szezonban. 

Szolid mezőnyjátékkal indult a mérkőzés, egyik csapat sem kapkodott a pályán. Az 5. percben Farkas B. lőtt 27 méterről a jobb kapufa mellé egy kipattanó labdát. A 21. percben, jobb oldali beadás után Dajic fejelt 8 méterről a jobb felső sarok mellé. Nyolc perccel később Jokic fejelt középről, 8 méterről Hajduch kezébe. A 33. percben Kulcsár D. eresztett meg kemény lövést jobbról, 13 méterről, Hajduch kapus másodjára kaparintotta meg a labdát. A 36. percben Gujic 25 méteres lövését védte Ilizi. A Rákóczi többet birtokolta a labdát, de a tizenhatos környékén elfogyott a tudomány.
A 38. percben a meccs eddigi legnagyobb helyzetét hagyta ki a Rákóczi#!# Okuka passza után Peric maradt egyedül a kapussal szemben, térült-fordult, lőtt is, de nem talált a kapuba. A 41. percben Gujic passza után Hegedűs lőtt 22 méterről nem sokkal a bal kapufa mellé, majd jobb oldali szöglet után Pedro fejelt szintén mellé. A félidő utolsó eseményeként Bőle tekerte jobbról középre a labdát, a berobbanó Peric alig maradt le a csatlakozásról…
Mindkét csapat felpörgött a második félidőre, a közönség pedig abban reménykedett, hogy végre megszületik a három hónapja várt győzelem. A 61. percben, Hegedűs, Gujic, Peric támadás végén mentettek szögletre a fővárosiak. Három perccel később Balázs B. bal oldali szögletét csúsztatta Peric a bal alsó sarok mellé. A folytatásban Haruna és Safaric próbált új színt hozni a támadójátékba. Rá is fért Pericre a támogatás, a jó formában lévő támadó ugyanis sokszor eltűnt a fővárosi darálóban… A kaposváriak időnként egykapuztak, helyzeteket is kialakítottak, de a lehetőségek kimaradtak és a Vasas védelme is jól rombolt. A 80. percben Safaric tört be a tizenhatoson belülre, majd mellé lőtt, a legvégén pedig Jánvári előreívelése után Hegedűs ollózott a kapu mellé.

A Rákóczi játékosai most is küzdöttek a sikerért, de ismét kiderült, hogy szerzett gól nélkül lehetetlen egy mérkőzésen három pontot szerezni… 
Kaposvári Rákóczi FC – Vasas 0-0
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Farkas Á.
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka (Jawad, 86.), Bank, Graszl, Jánvári – Hegedűs, Pedro – Gujic, Balázs B. (Safaric, 74.), Bőle (Haruna, 67.) – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Vasas#!# Ilizi – Kulcsár D., Kovács G., Gáspár, Sütő – Farkas B., Bárányos (Bakos, 92.), Simic (Ferkó, 79.), Mehmedagic, Jokic (Farkas Z., 60.) – Dajic. Vezetőedző#!# Marijan Vlak
Sárga lap#!# Okuka (51.), Jawad (90.),  illetve Sütő (51.), Simic (76.), Farkas B. (80.), Mehmedagic (86.), Kovács G. (90.)