Vereséget szenvedett a Rákóczi az OTP Bank Liga 27. fordulójában a PMFC ellen, ezzel már csak matematikai esély maradt csapatunk élvonalban maradására. Gól nélküli első félidőt követően a pécsiek előbb Kővári révén szereztek vezetést, majd Bank kiállítását követő büntetőből növelték az előnyt.

A második percben Wittrédi 18 méterről megpróbálta átemelni Antal Botond fölött a labdát, aki azonban bravúrral mentett szögletre mentett. A tizedik percben Florean tört be a tizenhatos belülre, szépen elhúzta a labdát Mohl mellett, majd a rövid sarkot vette célba, de csak az oldalhálót találta el. A 16. percben Kővári gurított a Rákóczi  kapujába, de szerencsére lesről. A mieink  részéről Firtulescu és Bőle próbálkozott lövéssel, de nem találták el a kaput. A 39. percben egy pécsi szöglet után Mohl ugratta ki Nagyot, aki az alapvonal közelében a kapujából kimozduló Antal mellett középre ívelt, az érkező Pölöskey viszont két méterről az üres kapu fölé bólintott. Két perccel később egy visszagurított labda találta ziccerben a középen érkező Kővárit, aki kapásból a kapu mellé lőtt. Az egyre jobban zuhogó esőben a játékosok sokat csúszkáltak, és egyre több volt a pontatlan átadás.
 
Szünet után Mohl tíz méterről a rövid felső sarkot vette célba, Antal azonban bravúros reflexmozdulattal szögletre mentett. Az 57. percben egy szögletet követően Mulemo lövése a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Négy perccel később Márkvárt három védő között ugratta ki Kővárit, aki átvette a labdát, majd hat méterről a hálóba gurított (0-1).

A 75. percben Kink húsz méterről lőtt, de centikkel célt tévesztett. Két perccel később Bank buktatta a ziccerbe kerülő Városit a tizenhatoson belül, Iványi játékvezető kiállította csapatkapitányunkat és büntetőt ítélt. A 11-est Mohl Dávid értékesítette (0-2). 
Vereségünkkel immáron kilencpontos hátrányba kerültünk a még bentmaradó helyhez képest. Három fordulóval a bajnokság vége előtt ez már csak minimális matematikai esély…
Kaposvári Rákóczi FC – Pécsi MFC-Matias 0-2 (0-0)
Kaposvár, 1200 néző. V.#!# Iványi
Rákóczi FC#!# Antal B. – Okuka, Bank, Lebbihi, Mulemo – Coroian (Murai, 68.), Balázs B. – Florean, Firtulescu (I. Diallo, a szünetben), Bőle, – Kink (Böjte P., 78.). Edző#!# Selymes Tibor
PMFC#!# Gőcze – Nagy J., Romics, Balogh B., Mohl – Horváth A., Pölöskey (Városi, 68.) – Kővári (Rácz, 82.), Wittrédi (Fröhlich, 78.), Márkvárt – Szatmári. Edző#!# Lőrincz Emil, Márton Gábor
Gólszerzők#!# Kővári (61.), Mohl (77., 11-esből)
Sárga lap#!# Coroian (21.), Balázs B. (30.), (Bőle (70.), Böjte (86.), Mulemo (89.), Lebbihi (92.), illetve Balogh (30.), Mohl (56.)
Kiállítva#!# Bank (76.)

Selymes Tibor#!# – Elsősorban gratulálok a Pécsnek, sikerült minden szempontból felülmúlniuk minket. Sajnos a Fradi meccs után feladtuk fejben, ez a mai meccsen is látszott. Minden hiányzott ma, mintha nem is lettünk volna a pályán. Szerintem ilyen gyenge mérkőzést még nem produkált ez a csapat. Nagyon sajnálom, de kiestünk, jövőre vár ránk a másodosztály.

Lőrincz Emil#!# – A mai meccsen rengeteg helyzetet, illetve gólszerzési lehetőséget tudtunk kialakítani. Az első félidőben jó pár olyan lövésünk volt, amiknek köszönhetően gólokkal vezethettünk volna. A második félidőben megszereztük a vezetést, a kiállítás után pedig abszolút megpecsételődött a hazaiak sorsa. Összességében magabiztos győzelmet arattunk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, valamint, hogy ilyen nagy számban elkísértek minket és végig buzdították a csapatot.