Hiába egyenlítettünk a hajrában, a hosszabbításban kikaptunk a Budaörs stadionjában az NB III. Nyugati csoportjának 33. fordulójában.

 

Régen lépett pályára ilyen remek körülmények között csapatunk, mint amilyenek Budaörsön fogadták játékosainkat és stábunkat. Erre még az időjárás is rátett egy lapáttal, így teljessé vált a futball hangulat a mérkőzés előtt. Ez a kezdő sípszó után sem változott, ugyanis a felek nagy elánnal vetették bele magukat a kilencven percbe. Az első perekben mindkét oldalon feljegyezhettünk egy-egy jó lövést: hazai részről Horváth Emil, míg részünkről Pintér Norbert próbálkozott. Előbbinél Mikler Dániel védett, a másik oldalon pedig Szamosi Tamás blokkolt a gólvonal előtt. Ezt követően Gula Boldizsár fejese kerülte el kevéssel a kapunkat, majd a másik oldalon Ekker Milán ugratta ki Hampuk Ádámot, de támadónk kissé kisodródott, emiatt is tudott védeni Tóth Gábor. Az első negyed óra után egy tetszetős támadással jelentkezett a BSC, azonban Halácsi Fülöp tizenkét méteres lövését még védeni tudta Mikler Dániel. Négy perccel később viszont már a középpályás nyerte kettejük csatáját, akik egy beadás után, öt méterről fejelt a bal alsóba (1–0). Hátrányba kerülve próbáltunk ritmust váltani, s nem is sokon múlt az egyenlítés. Újabb hét perc elteltével Pintér Norbert nyolc méterről, ollózva próbálta a kapuba juttatni a labdát, de a kapufa megfosztotta a forduló góljától. A játékrész hajrájában a hazaiak is eltalálták a kapufát, miután Halácsi Fülöpöt találták meg egy jó átadással a tizenhatoson belül, a középpályás átvette, felnézett, majd a kapuból kimozduló Mikler Dániel mellett is elgurította a labdát, amit a bal kapufa állított meg.

A második félidőre sérülés miatt kényszerű cserét kellett végrehajtania mesterünknek, Horváth Rudolfnak, így Gál Mátyást Heil Máté váltotta. A játékrészt viszont ott kezdte a BSC, ahol az első játékrészt abbahagyta: ezúttal Gula Boldizsár egy kiugratás után, kissé balról lőtt a bal kapufára. A következő nagy lehetőség viszont már előttünk adódott, azonban Pintér Norbert hét méterről fölé lőtt ziccerben. A hajrába lépve alakítottuk ki az újabb nagy helyezett, melynek végén Tóth Gábor védte Hampuk Ádám közeli, jobb alsóba tartó lövését. Az utolsó percekben a hazaiak lezárhatták volna a találkozót, hiszen teljesen kinyíltunk, hiszen mentünk előre az egyenlítésért. A hazaiak elhibázták a legnagyobb lehetőségeiket is, ezt pedig megbüntettük: Kálmán Szilárd negyven méterről, szabadrúgásból lőtt a felső lécre, a kipattanó után többen is próbálkoztak, végül Heil Máté tizenhat méterről lőtt a kapu jobb oldalába (1–1). A ráadás perceiben viszont remek helyről, tizenhat méterről jutott szabadrúgáshoz a BSC, amit Gula Boldizsár lőtt a bal alsó felé, Mikler Dániel viszont hatalmas bravúrral kitenyerelte a labdát. Ekkor már mindenki azt hitte, hogy akárcsak ősszel, ezúttal is döntetlen lesz a mérkőzés vége, de a szögeltet még engedte a játékvezető, melyből Klausz Ádám közelről megszerezte a hazaiak győzelmet jelentő találatát (2–1).

 

Horváth Rudolf: – Nyílt mérkőzés volt, melyen voltak helyzeteink, kapufáink. Le kell szűrnünk a tanulságot: a szezon során mindig mi jövünk ki rosszul az ilyen mérkőzésekből. Súlyos egyéni hibákat követnek el azok a játékosok, akik a legtöbb bizalmat kapják. Fel kell vállalni teljesítményért a felelősséget. Ez volt a legfájóbb vereségünk a szezonban. Mindenkivel felvesszük a versenyt, de azon nem tudunk átlépni, hogy jobb egyéni teljesítménnyel a magunk javára billentsük a meccseket, ez pedig rossz hatással van az önbizalomra és a hitre. Van öt mérkőzésünk hátra, melyeken a becsületünkért kell játszani. Szeretnénk úgy zárni a szezont, hogy tükörbe tudjunk nézni. Szerdától teljesen más felfogásban kell pályára lépni.

 

Bekő Balázs: – Két közel azonos képességű csapat játszott egymással egy elég jó mérkőzést. Színvonalában nem volt rossz találkozó. A lehetőségeink megvoltak egy-nullánál arra, hogy biztosabbá tegyük a vezetésünket, de ezeket vagy elhibáztuk, vagy a kapus védett nagyot. A foci pedig ilyen, egy pontrúgás után egyenlített az ellenfél. Nem lettem volna elkeseredett a döntetlennel, hiszen az építkezés fázisában vagyunk, nincsenek olyan terveink, amiket ez befolyásolt volna. Mind a két csapatnak gratulálok, mert egy nyílt sisakos őszinte futball volt, sok párharccal.

 

Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (1–0)

Budaörs, 290 néző. V.: Ujhelyi T. (Halmai K., Bizderi N.).

Budaörs: Tóth G. – Szamosi T., Lami, Csillag, Klausz – Horváth E. (Erdey, a 64. percben), Soltész (Hoszpodár, a 64. percben) – Váradi (Tóth B., a 76. percben), Jász (Ferkó, a 64. percben), Halácsi – Gula. Vezetőedző: Bekő Balázs.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker (Kálmán Sz., az 57. percben), Gál (Heil, a szünetben), Harsányi, Böndi – Kocsis B. – Pintér N., Szederkényi (Pintér M., a 71. percben), Horváth B. (Mayer Milán, a 79. percben), Bíró D. (Mayer Máté, a 71. percben) – Hampuk. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Halácsi (a 20. percben), Klausz (a 93. percben), illetve Heil (a 89. percben).

Sárga lap: Klausz (a 23. percben), illetve Pintér N. (a 41. percben), Kocsis B. (a 79. percben), Mayer Milán (a 82. percben).