A Merkantil Bank Liga tizedik játéknapján a megyei rivális BFC Siófok ellen lép pályára csapatunk. A rangadón vasárnap 17 órakor indul útjára a labda a Balaton-parti városban. 

 

Megyei rangadó következik csapatunk számára, hiszen a rivális BFC Siófok otthonában lépnek majd pályára labdarúgóink. 

– Tisztában vagyunk vele, hogy egy megyei rangadó következik, amin mindenki felfokozott állapotban próbálja kiadni magából a maximumot – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Annak ellenére is, hogy a mai futballban folyamatosan vándorolnak a játékosok, de a hagyományokat tartják. Az öltözőben is elhangzik majd, hogy méltó módon kell hozzáállni a mérkőzéshez, mentálisan erősnek kell lenni. Egy kicsit kétélű ez a dolog, hiszen egy példával élve: a külföldi játékosok sem érzik át, hogy mit jelent egy Fradi–Újpest. Az elmúlt évtizedek alapján ez mindenképp egy rangadó, a játékosoknak pedig kell annyira tisztelniük a szurkolókat, hogy mindent megtesznek a sikerért. 

Együttesünk az előző fordulóban nem szerzett pontot a DVSC ellen, de a Sárvár ellen sikerült kiharcolni a továbbjutást a MOL Magyar Kupában.

– A Debrecen egy sokkal erősebb csapatunk mint a miénk, sőt a problémákat, amiket az első percek óta mondok, csak folyamatosan lehet kijavítani és a csapatot olyan állapotba hozni, hogy végig tudjon koncentrálni a mérkőzéseken – mondta Várhidi Péter. – A vereségben annyi volt a pozitívum, hogy előjöttek a hibák. Ezek kijavítása nem rövidtávú folyamat, de tisztában vagyunk a gondokkal és dolgozunk a megoldáson. Az, hogy ez mennyi idő alatt sikerül, azt nehéz megmondani.