A Budapest Honvéd gárdáját fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk tagjai abban bíznak, hogy végre megszerzik első győzelmüket.
Három vereség után egy pontot szerzett a Rákóczi az Újpest ellen, a Puskás Akadémia elleni találkozón aztán újból pont nélkül maradt a társaság. A fiúk vágya egyértelmű#!# szeretnének elmozdulni az utolsó helyről és szeretnék megszerezni az új évad első győzelmét. A Honvéd neve mellett mindössze egy siker áll (a felcsútiak ellen), az elmúlt három fordulóban viszont nem kaptak ki a fővárosiak. Kispest csapata legutóbbi bajnoki mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Paks otthonában. Jó hír lehet, hogy a A Honvéd ebben a szezonban három meccset játszott idegenben, és azokon mindössze két pontot szerzett.
– Nincs pánikhangulat az öltözőben, és biztos vagyok abban, hogy higgadt játékkal győzhetünk a fővárosiak ellen – mondta a Rákóczi szélsője, Balázs Benjámin, aki tavaly betalált a Honvéd kapujába. – Most is örülnék egy gólnak, pláne, ha végre nyerne vele a csapat.
A Rákóczi egyébként 2010 februárjában, Oláh Lóránt góljával nyert utoljára a Honvéd ellen. Csapatunk most arra készül, hogy újra legyőzze a piros-feketéket. Leginkább azért, mert jelenlegi helyzetében nincs más választásunk.