Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Tamás vezetőedzővel, aki egy szezonon keresztül irányította csapatunkat, mellyel a tizedik helyen végzett az NB III. Nyugati csoportjának 2021/2022-es kiírásában.
Nehéz helyzetben vette át az előző szezon elején az együttes irányítását Nagy Tamás, hiszen a szinte teljesen kicserélődött keretet alig csak egy kezdőcsapatra való játékos alkotta, így csapatról egyáltalán nem beszélhettünk ebben az időben. Nagy Tamás viszont beleállt a feladatba, s következetes munkával egy hazai pályán jól teljesítő gárdát épített az őszi szezonra. Nagy Tamás összesen 41 tétmeccsen vezette a Rákóczit, amellyel 16 meccset nyert meg, 11 alkalommal szerzett egy pontot a csapattal, míg 14 találkozót veszített el.
– A klub önmagában képvisel egy értéket, ezt fontosnak tartottam, hogy megtartsuk, sőt emeljük, de ez csak akkor működik, és akkor lehet emelni, ha sokan mögé állnak – mondta Nagy Tamás. – Tiszteletre méltó emberekkel dolgozhattam együtt, a kiszolgáló személyzettől kezdve, a közvetlen kollégákon, a játékosokon át, egészen a sajtón munkatársain keresztül. Ezúton is szeretném kiemelni a szurkolókat, főleg azt a pár srácot, akik folyamatosan támogattak minket, hiszen ennek nagy hatása volt a csapat belső moráljára. Elfogadtak minket és látták a törekvést, erre pedig nagy szükség volt és lesz is a jövőben. Nem szabad veszni hagyni egy ilyen tradicionális, nagy klubot.
Nagy Tamás a játékokra külön kitért.
– Több mint húsz éves edzői pályafutásom során ilyen szerethető, kivételes emberekkel kevés helyen dolgozhattam együtt, ezért hála nekik – mondta Nagy Tamás. – Lezártnak tekintem az elmúlt évet. Ahogy korábban nyilatkoztam: félig tele a pohár, de csak pozitív dolgokkal. A negatív dolgokat kiszorították a szép emlékek.
Nagy Tamásnak további sok sikert kívánunk a sportban és a magánéletben is!