Az UEFA nyoni székhelyén csütörtökön délben sorsolták ki a 2013-as U21-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A Róth Antal vezette magyar korosztályos válogatott – amelynek tagja Balázs Benjámin és Kulcsár Kornél is a Rákócziból – a hetedik csoportba került az olasz, a török, az ír és a liechtensteini együttes mellé.
– Már az alappozíciónk is azt sejttette, hogy nem kaphatunk könnyű ellenfeleket, hiszen a harmadik kalapba kerültünk, vagyis tudtuk, hogy két elénk rangsorolt riválist mindenképpen mellénk sorsoltak. Ezzel együtt kaphattunk volna minden kalapból könnyebb ellenfeleket, még a mögénk sorolt ír csapat is igen erős rivális lesz. Nehéz a csoportunk, a most kezdődő időpont egyeztetéseken igyekszünk minél jobban érvényesíteni az érdekeinket – mondta Róth Antal a sorsolás után.
A selejtezőkből a tíz csoport győztese, valamint a legjobb négy csoportmásodik kerül a pótselejtező körbe, ahol párokba osztják a csapatokat, amelyek továbbjutói vehetnek részt 2013 júniusában az izraeli kontinensviadalon.