Újpesten is győzni tudott, így megerősítette első helyét a táblázaton U19-es csapatunk. Sajnos, az első osztályban szereplő fiataljainknak közel sem sikerült ilyen jól a fővárosi vendégszereplés; az U14-es és az U15-ös gárda is vereséget szenvedett. Hazai pályán fogadta a Szolnoki MÁV együttesét az U17 és az U16. Előbbi 2-2-es döntetlent ért el, utóbbi 2-1-re győzött.
U15 I. osztály
Újpesti TE – Kaposvári Rákóczi BFLA 6-2 (4-0)
Budapest. V.#!# Szuhodovszki
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á. – Vörös (Németh K., 57.), Fazekas, Feledy, Baksai (Páli, 77.) – Kocsis (Pécsek, 57.), Szép (Walter, 41.) – Vadász (Horváth K., 41.), Balog A., Kovács V. (Fisli, 80.) – Orsós (Locz, 68.). Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerzők#!# Kindlik (7., 34.), Fáy (13.), Egressy (16.), Tóth R. (47.), Tatai (60.), illetve Balog A. (50.), Orsós (55.)
Horváth Miklós#!# – A csapat ezúttal egy olyan arcát mutatta, amelyet eddig nem ismertem. Az ellenfél a játék minden elemében fölénk nőtt és gyakorlatilag húsz perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Ami eddig a csapat erőssége volt, a középpályás védekezés, az csődöt mondott. Átrohantak rajtunk és folyamatosan lendületből hozhatták a védelmünkre a labdát, ahol nem tudtuk lekövetni két fizikálisan erős, gyors támadójuk mozgását. A második félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, és ekkorra már vállalható lett a teljesítményünk, de csak futottunk az eredmény után. Az elmúlt hetek jó teljesítménye után váratlan volt ez a vereség, de most fel kell állnunk a padlóról.
U14 I. osztály
Újpesti TE – Kaposvári Rákóczi BFLA 4-1 (1-0)
Újpesti TE – Kaposvári Rákóczi BFLA 4-1 (1-0)
Budapest. V.#!# Csete
Rákóczi BFLA#!# Zarka (Nagy Sz., 74.) – Péterfi, Kinder, Mérei, Csatos – Fenyvesi, Szederkényi (Gyenes, 74.) – Vrban (Murvay, 61.), Epstein (Pintér, 51.), Kovács L. (Miklós D., 51.) – Mészáros. Vezetőedző#!# Illés Dezső
Gólszerzők#!# Bakos (4.), Sztojka (51., 77.), Pajti (59.), illetve Gyenes (80.)
Illés Dezső#!# – Rosszul indult a mérkőzés számunkra, már a 4. percben hátrányba kerültünk egy felelőtlenül eladott labda miatt. A kapott gól után hamar rendeztük sorainkat, próbáltuk többet birtokolni a labdát és irányítani a játékot. Ötven percig méltó ellenfelek voltunk, sajnos egy védelmi hiba miatt újabb gólt kaptunk és ekkor fölénk tudtak kerekedni. Ellenfelünk érezhető rutinosabb volt, már két éve nagypályán és nagypályás játékrendszerben játszanak. Próbáltam a cserékkel frissíteni, de több játékos is gyengébben teljesített és sok hiányzónk is volt.
U19 II. osztály
Újpesti TE – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-2 (0-1)
Budapest. V.#!# Nagy I.
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai – Kovács R. (Tratnyek, 72.), Fiáth, Szabó A., Patak – Kulcsár, Párkányi – Vajda (Vers, 82.), Fonyódi, Varga D. (Bíró, 46.) – Rácz. Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerzők#!# Mihály D. (87.), illetve Fonyódi (1.), Bíró (88.)
Waltner Róbert#!# – Remekül kezdtük a mérkőzést, már az első percben megszereztük a vezetést. Végig fegyelmezetten játszottunk, az Újpest helyzet nélkül rúgott egy szabálytalan gólt a 87. percben. Egy csodálatos akcióval egy percre rá válaszolni tudtunk rá, majd újabb egy percre rá az előző akciót lemásolva 11-eshez jutottunk, ami sajnos kapufa lett. A fiúk egész héten keményen és fegyelmezetten dolgoztak, aminek meglett az eredménye. Nagyszerű érzés volt a játékosokkal ünnepelni a második gólunk után. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
U17 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Szolnoki MÁV 2-2 (1-0)
Kaposvár. V.#!# Hegedűs
Rákóczi BFLA#!# Illés A. – Bizderi, Huszár, Zentai, Tarcsa – Borbély (Kálin, 57.), Tamás Sz. (Kalina, 57.) – Szántó, Németh N., Guzorán (Horváth G., 77.) – Szabó Á. Vezetőedző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Németh N. (23.), Huszár (70.), illetve Farkas (61.), Horváth D. (77.)
Richter Sándor#!# – A kezdés megint nem sikerült tökéletesre, mivel a csapat mindössze 14 percet tudott melegíteni. Az eredmény a látottak alapján igazságosnak mondható, bár a több kidolgozott helyzetet mi alakítottuk ki, de ezeket sorra elhibáztuk. Nem alakult ki folyamatos játék, mivel sok játékosunk – főleg a középpályán –, nem tudja, vagy nem meri felvállalni azt a feladatot, hogy összjátékkal próbáljuk felvinni a labdát. Még mindig hiányzik az agresszivitás a labdaszerzéskor, kerüljük azt ütközéseket, így nehéz labdát szerezni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó percben egy 100 %-os büntetőt nem ítéltek meg a javunkra.
U16 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Szolnoki MÁV 2-1 (2-0)
Kaposvár. V.#!# Novák
Rákóczi BFLA#!# Szilágyi – Baki Géczi, Deák, Székely – Palkovics, Kovács R. – Bekő, Török, Holoda (Lukovics, 82.) – Keresztes. Vezetőedző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Keresztes (15.), Kovács R. (35.), illetve Keresztfakvi (80.)
Miovecz Zoltán#!# – Olyan csapat volt az ellenfelünk, amely jó pozícióban állt a tabellán. Nehéz mérkőzésre számítottunk, főleg az elmúlt hetek balszerencsés eseményei miatt. Betegségek, sérülések tizedelték a keretünket, nagyon kevés minőségi edzést, nagy létszámú foglalkozást tudtunk végrehajtani. Ezért a játékunkat ennek megfelelően próbáltuk alakítani, játszva az erőnkkel és az idővel. A győzelemhez kellett az egyéni minőségi játék és a csúcsra járatott akarat. Ezen a mérkőzésen a játékosok erőn felül teljesítettek.