A Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját fogadta csapatunk az OTP Bank Liga NB I. 24 fordulójában. A találkozó bár jól indult együttesünk számára, de rosszul végződött, hiszen négygólos matyóföldi sikerrel ért véget.

 

Az előjelek, illetve a papírforma sem állt csapatunk mellett a találkozó előtt, hiszen a harmadik helyen álló Mezőkövesd Zsóry FC remek formában érkezett a somogyi megyeszékhelyre. Az első negyed órában viszont a laikus néző nem mondhatta volna meg, hogy melyik csapat foglalja el a harmadik, illetve melyik az utolsó helyet, hiszen csapatunk bátran futballozott, így a mezőkövesdiek térfelére terelődött a játék. A matyóföldi kontrák viszont életveszélyesnek bizonyultak, Pogacsics Krisztiánnak három bravúrt is be kellett mutatnia az első fél órában. Dino Besirovic lövésénél azonban már kapusunk is tehetetlennek bizonyult, hiszen a bosnyák labdarúgó a bal kapufa segítségével szerezte meg a matyóföldieknek a vezetést. Csapatunk a szünetig bátran ment előre az egyenlítésért, de a lövések elkerülték Szappanos Péter kapuját.

A második félidő elején Vachtler Csaba ment el nagyszerűen a jobb szélen, de még a tizenhatos előtt buktatta őt Silye Erik. A szabadrúgást Pintér Ádám tekerte a lécre, kevésen múlt az egyenlítés. Ehelyett azonban a következő támadásból kettőre növelte előnyét a tabella harmadik helyén álló Mezőkövesd miután Dino Besirovic beadását Jurina Marin fejelte a hálóba. A vendégek Cseri Tamás tizenegyesgóljával végleg lezárták a mérkőzést, hiszen a következő fél órában az történt a pályán, amit ők akartak. A szépítéshez bár két esetben is közel állt együttesünk, hiszen előbb Pintér Ádám kevéssel lőtt a bal kapufa mellé, majd Borbély Ákos közeli lövését tolta ki Szappanos Péter, de újabb gólt csak a vendégek szereztek. A rendes játékidő utolsó percében a csereként pályára lépő Budu Zivzivadze a saját térfeléről indulva vitt végig egy akciót, amely után kilőtte a bal alsót.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 0–4 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1011 néző. V.: Csonka (Lémon, Bornemissza).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Szabó A., Fodor M. – Nagy J. (Nagy K., 37. p.), Borbély Á. – Pintér Á., Szakály A., Nagy R. (Bévárdi, 55. p.) – Ádám M. (Farkas A., 73. p.) Vezetőedző: Disztl László.
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Pillár, Karnitski, Silye – Cseri, Nagy D., Berecz (Meskhi, 68. p.), Besirovic – Takács T. (Pekár, 90. p.), Jurina (Zivzivadze, 85. p.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Besirovic (32. p.), Jurina (49. p.), Cseri (62. p. – 11-esből), Zivzivadze (90. p.).
Sárga lap: Fodor M. (39. p.), Szabó A. (61. p.), illetve Berecz (33. p.), Silye (46. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC-Mezőkövesd Zsóry FC
2020. március 7.