Együttesünk sikerét hozta az FC Ajka elleni rangadó az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában. Csapatunk Szakály Attila góljával szerzett vezetést, majd Andorka Péter is bevette a vendégek kapuját, akiknek csak a szépítésre maradt erejük.

A találkozót megelőzően csupán két pont választotta el egymástól a két együttest, így érthetően kapkodó játékkal indult a találkozó. A kezdeti tapogatózás után együttesünknek sikerült ráerőltetnie akaratát az Ajkára. Az első lehetőség Ur László előtt adódott, aki Szakály Attila szögeltét követően fejelhetett, de a vendégek védője még a gólvonalról ki tudta rúgni a labdát. A Másik oldalon hasonló helyzetben Nagy János mentett. A félidő derekán Andorka Péter kevéssel pörgetett a kapu mellé, majd egy remek, mintaszerű támadás végén az előretörő Nagy János célzott kicsit pontatlanul. Csapatunk egyre több helyzetet alakított ki, majd a szünet előtt nemsokkal Szakály Attila egyéni akciója után a vezetést is megszerezte.
A második félidő a csereként beálló Sóron Tibor helyzetével indult, házi gólkirályunk csak kevéssel emelt a kapu mellé. Az előny tudatában átadtuk a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, de újra csapatunk szerzett gólt. Sóron Tibor beadására remekül érkezett Andorka Péter, aki pontosan fejelt a bal alsóba. A hajrában fokozódtak az izgalmak, a vendégek mindent beleadva rohamoztak, s az utolsó percben Pákai Gergő fejesével szépítettek. Az igencsak feszült hangulatú találkozó végén Köles Jánost kiállította a játékvezető, így az Ajka tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.
Együttesünk nagyszerű sikert aratott, s ötpontos előnyre tett szert öt fordulóval a bajnokság vége előtt.
Waltner Róbert#!# Igazi rangadót játszottunk a legutóbbi nyolc mérkőzésből nyolcat megnyerő Ajka ellen. A vendégek nem okoztak meglepetést. Sikerült felkészülnünk a játékukból, bár éppen egy olyan szituációból, egy nagy bedobás után kaptunk gólt, amire külön készültünk. A csapatom mindent megtettek a sikerért, szívvel-lélekkel küzdött. Izgalmas találkozó volt, amelyen megérdemelt sikert arattunk.
Kis Károly#!# Gratulálok a Rákóczinak, fontos győzelmet aratott. Nagy utat tettünk meg ahhoz, hogy egyáltalán rangadónak lehessen nevezni ezt a mérkőzést, hiszen volt olyan időszak, amikor tizenhárom pont volt a hátrányunk. A győzelemmel a Kaposvár kezében van a bajnoki cím sorsa. Sajnos, későn kezdtünk el hajrázni.

Kaposvári Rákóczi FC–FC Ajka 2–1 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1200 néző. V.#!# Böcskei (Kovács II. G., Baghy).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Nagy J., Lakatos G., Ur, Hadaró (Laczkó, 85. p.) – Nagy K., Szakály A. – Godzsajev (Sóron, a szünetben), Ivancsics, Kollega K. (Sárközi K., 77. p.) – Androka. Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
FC Ajka#!# Balogh M. – Köles, Pákai, Graszl K., Csemer – Kovács G. – Illés D. (Nagy E., a szünetben), Csizmadia Z., Horváth P., Vallejos (Pavlitzky, a szünetben) – Oláh L. (Major N., 68. p.). Vezetőedző#!# Kis Károly.
Gólszerzők#!# Szakály A. (42. p.), Andorka (77. p.), illetve Pákai (89. p.).
Kiállítva#!# Köles (92. p.).
Sárga lap#!# Kollega K. (24. p.), Lakatos G. (29. p.), Hadaró (56. p.), Ivancsics (68. p.), Slakta (76. p.), illetve Csemer (21. p.), Pavlitzky (56. p.), Major (72. p.), Csizmadia Z. (74. p.).