A MOL Magyar Kupa második fordulójában, vasárnap 16.30 órakor a Pátka vendégeként szólítják majd pályára labdarúgóinkat. A találkozó előtt vezetőedzőnket, Székely Tibort kérdeztük.
Remek formában utazunk a Fejér vármegyei II. osztály Északi csoportjában érdekel Pátka otthonába, ugyanis nagyszerű sikerek állnak labdarúgóink mögött. Azonban fontos, hogy mindezek tudatában is ugyanolyan alázattal futballozzunk, mint legutóbb, az FC Nagykanizsa elleni bajnoki rangadón.
– Szép feladat egy ilyen csapat ellen felkészülni, mentálisan erősnek kell lennünk, hiszen így mutathatjuk meg, milyen sportemberek vagyunk – mondta Székely Tibor, csapatunk vezetőedzője. – Nagyon bízom a csapatomban, mivel egy remek szériában vagyunk. A kupameccset felhasználjuk arra, hogy tovább tudjuk görgetni a céljainkat. Szeretnénk továbbjutni. Természetesen tiszteljük az ellenfelet, tudjuk, hogy elhalasztották a hétvégi mérkőzésüket, várnak bennünket, így szeretnénk velük egy igazán jó mérkőzést játszani. A tervünk, hogy odafigyelünk a meccspercekre, próbálunk azoknak játéklehetőséget biztosítani, akik eddig kevesebbet kaptak. Mindezt úgy tesszük, hogy fontos számunkra a továbbjutás, amit egy magabiztos játékkal kívánunk kivívni.
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékrészben még nem bírnának egymással a felek úgy következne a kétszer tizenöt perces ráadás, s, ha az sem vezetne eredményre, akkor büntetőkkel dőlne el, melyik csapat jut a harmadik fordulóba.