Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 26. fordulójában, vasárnap 17.00 órakor az élen álló Iváncsa KSE otthonában lépünk pályára.

A tavaszi szezonban eddig rendre jól jöttünk ki a rangadókból, így a bajnokságot vezető Iváncsa KSE otthonába sem feltartott kézzel, hanem önbizalommal telve utazunk.
– Erős csapattal találkozunk, de nem feltett kézzel utazunk Iváncsára, győzni szeretnénk – hangsúlyozta Mayer Milán, a Kaposvári Rákóczi FC támadója. – Biztos vagyok benne, hogy egy jó mérkőzés lesz, hiszen mindkét csapat látványos, támadófocit játszik. Igyekszünk mi irányítani a mérkőzésen, hiszen nekünk is megvan a saját célunk.
A listavezető Iváncsa az előző fordulóban botlott, ugyanis kikapott a kiesés ellen harcoló Mohács otthonában, azonban továbbra is vezeti a csoportot.
– A bajnoki címért küzdenek, ezért biztos fájó volt számukra az elmúlt hétvége – tette hozzá játékosunk. – Nem gondolom, hogy hullámvölgybe kerültek volna, csak azért mert egyezer kikaptak.
Csapatunk viszont jobb formába kerül, folyamatosan fejlődik a játék, ami az eredményekben is megmutatkozik.
– Jó a csapatösszhang és a mester által kért taktika is közel áll hozzánk. Sokat dolgozunk hétközben, aminek azt gondolom, látszata is van – árulta el a siker titkát Mayer Milán.