Kilenc gólt hozott csapatunk ZTE II. elleni felkészülési mérkőzése. Újjáalakuló együttesünk bár három találatot is szerzett, mégsem tudott nyerni.

Az ugyancsak harmadik ligás ZTE második csapata ellen vívta soron következő edzőmeccsét fiatal, formálódó együttesünk, amely egy pontrúgás végén, Mayer Milán találatával gyorsan megszerezte a vezetést. A folytatásban azonban a zalaiak kedve szerint alakult, hiszen a szünetig négy gólt is lőttek. A félidő ráadásában azonban újra érkezett Mayer Milán, s egy szögletet követően újra bevette a ZTE kapuját.
A második játékrészben csapatunk mindet elkövetett annak érdekében, hogy felzárkózzon, de újra a vendégek szereztek gólt, miután Bekő Bence parádés indítását Szalay Szabolcs emelte a kapuba. Ezt követően büntetőhöz jutott együttesünk, amely kimaradt, míg a másik oldalon Szalay nem tette meg azt a szívességet, hogy elhibázza újabb helyzetét, így a zalaiak támadója öt góllal zárta a felkészülési mérkőzést. Játékosaink lábában érződött a felkészülés nehézsége, de a hajrára még így is maradt erejük arra, hogy újra gólt szerezzenek, hiszen Dömötör Dominiknek sikerült kilépnie a védők közül, majd a hálóba lőnie.
A látottak alapján akad még bőven tennivalója a szakmai stábnak a bajnoki rajtig.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Zalaegerszegi TE FC II. 3–6 (2–4)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 150 néző.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Borbély Á., Molnár S., Lakatos G. – Gál M. – Balog A. (Barta B., 30. p.), Szederkényi Á., Zólyomi D. – Bíró D., Mayer M., Orsós T. II. félidő: Ipacs P. – Baki P., Ladányi V., Barta B. – Sólyom B., Zvara D., Palkovics T., Fehérvári T. – Jancsó B., Bata G., János N. A második játékrészben csereként pályára lépett: Heil M., Artner D., Dömötör D., Woth Á. Vezetőedző: Nagy Tamás.
ZTE FC II. I félidő: Köcse – Bolla, Földvári, Dóczi, Papp Cs. – Őr M. – Pap M., Szántó, Kozma, Szökrönyös Z. – Szalay. II félidő: Németh – Jóna B., Bekő, Bebők, Karóczkai – Bedő, Kámi, Megyesi, Csóka D. – Szalay (Kun B.), Fehér B. Vezetőedző: Bozsik József.
Gólszerzők: Mayer M. (13. és 45+2. p.), Dömötör D. (91. p.), illetve Borbély Á. – öngól (18. p.), Szalay Sz. (25., 43., 45., 53. és a 66. p.).