Az NB II. egyik élcsapata, a Szentlőrinc ellen játszottunk az első nyári felkészülési mérkőzésünket, melyen kétgólos hátrányból álltunk fel.

Akárcsak együttesünk, a Szentlőrinc is ezen a héten kezdte el a felkészülést, melynek első hetét egy közös edzőmeccsel zárták a felek. A találkozó első félidejében bár a magasabb osztályban szereplő ellenfél egy kicsivel többet birtokolta a labdát, de mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, remekül járattuk a labdát, jók voltak az átmeneteink. A félidő derekán a vendégek megszerezték a vezetést, miután Nagy Richárd jobbról érkező beadását a szöglet után fent ragadó Dinnyés Olivér fejelte a kapu bal felső sarkába (0–1). A szünetig számos ígéretes kontrák vezettünk, nem is eredménytelenül, hiszen a 43. percben egyenlítettünk. Böndi Ádám indítását Hampuk Ádám vette át remekül a tizenhatoson belül, majd Babinszky Bence elé tálalt, aki öt méterről gurított a bal alsóba (1–1).
A második játékrészre a Szentlőrinc teljes sort cserélt, de vezetőedzőnk, Jeney Gyula is több helyen változtatott. A találkozó képe átalakult, domináltunk, fölényben voltunk labdabirtoklásban, azonban egy véleményes tizenegyessel, melyet Bőle Lukács értékesített, újra megszerezte a vezetést a Szentlőrinc (1–2). Ez a találat egy kicsit megfogta a csapatot, majd Kesztyűs Máté lőtt egy hatalmas bombagólt (1–3), így már kettővel vezettek a baranyaiak. A rövidzárlat után egyre veszélyesebb támadásokat vezettünk, s nem is maradt el a szépítés, hiszen Zoltán Rafael centerezését követően Bíró Dominik lőtt közelről a kapuba (2–3). Pár perccel később pedig egy hasonló helyzetet követően Lakatos Márk lábáról került a hálóba a labda (3–3), így felálltunk a kétgólos hátrányból.
A fiatal együttesünk felvette a versenyt az előző NB II.-es bajnokság ötödik helyezett csapatával, ami remek előjel a jövőt illetően.

Jeney Gyula: – Próbáltam úgy összerakni a csapatot, hogy mindenki megkapja a kellő meccsterhelést. Sok pozitívumot láttam, örülök a döntetlennek, bár az eredmény ilyenkor még másodlagos. A csapatom kimondottan jó teljesítményt nyújtott, akárcsak az ellenfél. Beleálltunk a párharcokba, sebességben többször is felvettük a versenyt, ez a jövőre nézve nagyon pozitív.

Felkészülési mérkőzés
Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc 3–3 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi Stadion. V.: Molnár.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a szünetben) – Balogh Á. (Gombócz, a 64. percben), Heil, Szederkényi – Görög (Csonka, a 61. percben), Szabó M. (Mayer, a szünetben), A. Mazzonetto (Pressing, a 64. percben), Polák (N. Mazzonetto, a szünetben), Böndi (Horváth B., a 80. percben) – Babinszky (Bíró D., a szünetben), Hampuk (Zoltán R., a szünetben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Szentlőrinc, I. félidő: Gyurján (Kostyák, a 31. percben) – Szivacski, Dinnyés, Poór, Kiss-Szemán – Szolgai, Bán – Samson, Nyári, Nagy R. – Tóth-Gábor. II. félidő: Kostyák (Auerbach, a 61. percben) – Stifter, Keresztes, Milanovic, Blyzniuk (Krutsan, a 75. percben) – Kesztyűs, Lakatos M. – Bőle (Tarcson, a 75. percben), Weiss, Palóka – Ambach. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Babinszky (a 43. percben), Bíró (a 85. percben), Lakatos M. (a 88. percben – öngól), illetve Dinnyés (a 26. percben), Bőle (a 70. percben – 11-esből), Kesztyűs (a 77. percben).