Három forduló után hat ponttal a harmadik helyen áll a Rákóczi futballcsapata a tabellán. Szombaton ezek után jó hangulatban, kellő önbizalommal jöhet a Siófok elleni megyei rangadó!
„Én úgy hívom ezeket a mérkőzéseket, hogy derbi, és a pályafutásom során már jó néhány ilyen nagy rangadó részese lehettem – mondta honlapunknak a 49 esztendős szakember. – Nem csak az NB I-ben, hanem például Nógrád megyében is… Jól tudom tehát, hogy a Siófok elleni találkozó kiemelt figyelmet kap Kaposváron, Azt is tudni kell azonban, hogy egy-egy ilyen, felfokozott hangulatú meccsen bármi megtörténhet. Mindenkinek a maximumot kell adnia ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk! Én bízom a sikerben; remélem, a fiúk is úgy mennek fel a pályára, hogy mindent megtesznek a győzelemért.”
A legfrissebb hír, hogy Oláh Lóránt visszatért Szerbiából, de továbbra is egyéni edzésmunkát végez, és még bizonytalan, hogy a következő fordulóban bevethető lesz-e. A Haladás elleni bajnokin Bojan Pavlovic rúgást kapott a lábára, a hétvégi NB III-as összecsapáson pedig Kovácsevics Róbert sérült meg. Ők csatlakoztak tehát a már korábban kidőlt Bankhoz, Lelkeshez és Bőléhez.
Sisa Tibor zárásként még hangsúlyozta#!# örül a jó rajtnak és az előkelő helyezésnek, de a csapat fő célja továbbra is a bennmaradás lehet. Más kérdés, hogy a fiúk mindig csak egy-egy meccsben gondolkoznak, és eddig háromból kettő mérkőzést megnyertek. Siófokon pedig várjuk a hasonló folytatást!